Két egymást követő év után Győrből Bajára költözött 2024. 08. 31-től 09. 01-ig tartó kétfordulós versenysorozat.

A város szívében a Dunából torkolló Kamarás-Duna, ismertebb nevén Sugovica adott otthont a 22 csapat megmérettetéséhez. A bajnokság új köntösbe öltözött. Az új szabályrendszer értelmében balinból 3, csukából 2, süllőből és kősüllőből vegyesen 5, sügérből 10 és egyéb halfajokból (kivéve busa) 5 darab volt értékelhető. Ennek értelmében minden csapatnak minél több halfajt kellett fognia.

Az első fordulót Gégény Viktor és Kemecsei Zoltán János rendkívül ügyes, sügérre épülő taktikával 368 ponttal megnyerték. A második helyezést Maglódi Balázs és Szokol István szerezték meg, szintén sügérezéssel. A dobogó alsó fokára Sarlós Dávid András és Kis Richárd állhattak fel.

DSC_0191.jpg

A második nap nagy izgalmakat tartogatott, már csak azért is, mert már minden csapat ismeri a nyerő taktikát. Egész nap óriási adok-kapok zajlott, a nézők és az eseményt online követő szurkolók nagy örömére. Nagy András Ferenc és Nagy Tamás szépen meneteltek a végső győzelemig és meg is nyerték a vasárnapi fordulót. Szilágyi Zoltán és Muth László az utolsó néhány percben megfogták a bajnokság legnagyobb halát, egy 118 cm-es harcsát, ami a második helyre repítette őket. A harmadik helyezést Antal Gábornak és Fürtös Attilának sikerült elhoznia.

DSC_0224.jpg

Fantasztikusan nagy izgalmak közepette derült fény a végeredményre, ugyanis a 13:00-kor automatikusan záró rendszerbe Gégény Viktornak és Kemecsei Zoltán Jánosnak 12:59:57-kor még sikerült beküldenie egy csukát. Viktoréknak egy legalább 36 cm-es fogásra volt szükségük, hogy egy helyezési számot előrébb lépjenek és ezzel az összetett eredmények alapján országos bajnokok lehessenek. A verseny vége előtt három másodperccel beküldött csuka éppen 36 cm-es volt, ezzel a IV. Street Fishing Országos Bajnokság győztesei Gégény Viktor és Kemecsei Zoltán János lettek. A győzelemről éppen lemaradó Antal Gábor és Fürtös Attila a második helyen végeztek, míg a dobogó alsó fokára Szokol István és Maglódi Balázs állhatott fel. Ezúton is köszönjük a Bács-Kiskun Vármegyei Horgászegyesületek Szövetségének, az Aranyhal-Baja Sporthorgász Egyesületnek és a Bajai Sporthorgász Egyesületnek, hogy példaértékű házigazdák voltak.

Eredmények: https://www.ranglista.mohosz.hu/public/versenyeredmeny?vid=1136