Szerdán két versenyszám és egy meglepetésvendég várta a táborozókat.

Az elmélet forduló első részében egy 22 kérdésből álló tesztlapot kellett kitölteniük a fiataloknak. Ezt követően halfelismerés következett, ahol 10 halfajt kellett azonosítani, és az azokra vonatkozó méretkorlátozásokat, tilalmi időket, fogható mennyiségeket megadni.
Erdei Attila Csaba világbajnok versenyhorgász a vízparton mutatta be a hosszú előkés feederezés módszerét. Sok érdekesség mellett olyan apróságokra is felhívta a gyerekek figyelmét, amik a következő halfogás versenyfordulóban a hasznukra válhatnak. Az érdeklődők a mester ládájára ülve kipróbálhatták azt a felszerelést, amit Attila – rutinos helyi horgászként – direkt erre az alkalomra állított össze.
Ebéd után folytatódott a házi csapatbajnokság egy teljesen új játékkal, amely során a csapatoknak két, a víz felszínén rögzített hulahoppkarikákba kellett etetőanyag-gombócokkal beletalálniuk. A feladat közel sem volt egyszerű, de segített rávilágítani arra, hogy a pontos etetés miért is kulcsfontosságú az úszós horgászatnál.
Komáromy Zsolt IOSZB elnök és Magyar Balázs, a Horgászjegy Kft. munkatársa a szervezeti rendszer felépítéséről, a horgászat jogi hátteréről, a különböző okmányokról, és a HORINFO szakrendszerről tartott előadást az ifjaknak.
A célbadobás (casting) fordulóban három különböző távolságból három-három ismétléssel kellett a lehető legpontosabban dobni az Arenberg célponyvákra. A megmérettetést az a Bedics István vezényelte le, aki korábban maga is táborozó volt – két abszolút győzelem fűződik a nevéhez – és azóta kétszer nyert országos utánpótlás országos bajnoki címet a casting szakágban.

48 oiht 4 1

48 oiht 4 1 3

48 oiht 4 1 4

48 oiht 4 1 6

48 oiht 4 1 7

48 oiht 4 1 8