A Magyar Országos Horgász Szövetség és a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet közleménye

 Társadalmi érdek a magyar haltermelés, a sporthorgászat, kapcsoltan a minőségi hazai hallal történő lakossági ellátás feltételeinek biztosítása

 Az utóbbi évek elkerülhetetlen időjárási és inflációs hatásai a magyar haltermelési, halgazdálkodási és horgászati ágazatot az átlagnál is súlyosabban érintették. Ennek ellenére a fokról-fokra kialakuló költséghatékony és koordinált termelői-, illetve horgászszervezeti gazdálkodásnak köszönhetően a piaci helyzet lehetővé tette, hogy az ágazat képviselői újra hatékony válaszokat tudjanak adni az aktuális kihívásokra. Az aktuális feladat a minőségi magyar haltermelés támogatása a halfogás széles körű lehetőségének biztosítása érdekében, de emellett a lakossági halfogyasztás, kiemelten a karácsonyi halpiac hagyományos beszerzési lehetőségeinek fenntartása is.  A hatékony teljesítés érdekében a napokban a MOHOSZ és a MA-HAL újra megállapodott az őszi halárakról, majd a telepítésekhez kapcsolódó horgászszövetségi támogatási program elemei is tételesen meghatározásra kerültek. 

A támogatott haltelepítésre irányadó árak meghatározása idén is a tavalyi évben megújított, egyszerűsített módszertannal történt meg. A ponty III. nyaras korosztálya (piaci ponty) tekintetében az őszi irányárak a harmadik éve változatlanok maradtak, ez 1400 Ft+ÁFA/kg. A keszegfélék esetében a termelői piac további ösztönzése és a kiszolgálás minőségének javítása érdekében egy inflációt el nem érő mértékű, 9%-os áremelés, a jelentősebb mennyiségben termelt, korlátlan export lehetőséggel rendelkező ragadozó halfajok (süllő, csuka, harcsa) esetében a megelőző két év árbefagyasztása után most mintegy 10-15%-os korrekció került elfogadásra. A további, telepítésre támogatott halfajok esetében az elfogadott áremelések az elmúlt két-, illetve három év időszakát tekintve egyetlen esetben sem haladják meg a halmozott inflációt. 

A jellemzően 2024. október 15. és 2024. december 15. között megvalósítandó „nagy” telepítésekre vonatkozó horgászszövetségi támogatásokra a pályázati kiírásokat a MOHOSZ a mai napon közzéteszi. Idén 5 jogcímen és a jelentősen megemelt, közel 400 millió forint támogatás mellett minden idők legnagyobb telepítése várható, amely közel 4000 tonna halat mozgathat meg. A rendelkezésre álló 2024. évi standard támogatási forrás a 2023. évi keret 150%-a. A piaci helyzetre való tekintettel a III. nyaras ponty beszerzése továbbra is támogatható lesz, továbbá a horgászszövetség a tavalyi évhez hasonlóan ismét lehetőséget ad majd a törzsállomány növelése céljából nagyobb átlagtömegű pontyok telepítésének támogatására is, ezúttal vegyes keszegállomány telepítésével kapcsoltan. Új elemként az érintett vízrendszerbe 25 000 kg horgászszövetségi termeltetésű tiszai nyurgaponty is kihelyezésre kerül. A várható támogatási intenzitás a 2023. évinél 5%-kal magasabb, így az a pályázati kiírások szerint meghatározott nettó támogatási ár 35-65%-a. A maximális támogatás a kezelt vízterületek nagyságától, forgalmától és a támogatott horgászszervezet besorolásától függően jellemzően 2,75 és 5,5 millió Ft forint között alakulhat.

A munka az ágazatban ezt követően sem áll meg, így az idén is kiemelt feladat lesz a karácsonyi halpiac hatékony kínálati megszervezése, a magyar halmarketing fokozottabb támogatása is. Tény, hogy a minőségi, friss hazai halak jóval egészségesebb táplálékok egyes tengeri feldolgozott termékeknél, de fogyasztásukkal az ökológiai szemléletű gazdálkodást, a magyar vidék jövőjét is védjük, erősítjük

MOHOSZ Elnöksége, MA-HAL Elnöksége

Budapest, 2024. október 2.