Megnyitotta kapuit a jubileumi 30. FeHoVa kiállítás. Az alábbiakban Dr. Dérer Isván főigazgató  beszéde olvasható:

Tisztelt Miniszterelnök-helyettes, Miniszter, Államtitkár Urak!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Horgász-, Vadász- és Természetkedvelő Barátaim!

Megtisztelő számomra, hogy hazánk legnagyobb horgász-vadász szakkiállítása, a jubileumi, 30. FEHOVA ünnepélyes megnyitóján - dr. Szűcs Lajos elnök Úr igazolt távolléte okán, egyben nevében is - most nekem van lehetőségem a Magyar Országos Horgász Szövetség és a hazai horgászszervezetek nevében köszönteni Önöket. Engedjék meg nekem, hogy e köszöntő keretében elmondjak néhány aktuális gondolatot a horgászat, a horgásztatás és a horgászturizmus témakörében.

Tavalyelőtt a még a nehézségek voltak számunkra is előtérben. A háborús infláció hatásai és az évszázad aszálya következményei együttesen komoly kihívásokat okoztak az ágazat minden szereplőjének életében. Nem volt egyszerű a helyzet, kétséges volt, hogy mennyien tudnak kitartani a horgászat mellett.

Tavaly aztán a természet kegyelméből 2010 után az első csapadékosnak minősíthető évet éltük meg és őszre megjelentek az infláció letörésének első jelei. Így végre sok minden jó irányba változott. Sok víz, sok hal – szól a régi mondás. Ha nem is történtek csodák, de a MA-HAL szervezetével közös munkánk eredményeként több év után először csökkent a telepítési célú ponty őszi beszerzési ára és csak a MOHOSZ pályázati támogatásos telepítési programja keretében több, mint 500 millió forint értékben közel 3000 tonna őshonos hal került be a vizekbe, egyre nagyobb mértékű faj szerinti színesítéssel. De a legfontosabb, hogy a horgászok kitartottak szeretett tevékenységük mellett, döntően elfogadták vagy legalább elviselték a kényszerű áremeléseket. A horgászszervezetek szintén becsületesen tették a dolgukat, egyre jobban a szolgáltatói jellegű tevékenység irányába, ráadásul egy irányba fordítva a közös hajók kormányát.

Engedjenek meg nekem néhány mondatot egy jóval nagyobb kormányról is. Magyarország kormánya elismeri és támogatja az elmúlt évek horgász- és horgászszervezeti erőfeszítéseit. Tavaly két lépcsőben sor került egy igen jelentős jogszabály-módosításra, amely szándékaink szerint hosszú évekre rendezi a közös feladatokat, benne a közfeladatokat. Új fogalmakat is alkottunk. Már van halgazdálkodást támogató hajó vagy éppen horgászkikötő. Jól tudjuk, hogy a jövőben kulcsfontosságú lesz a partmenti és vízi horgászhelyek megvédése, sőt fejlesztése, mivel egyre többen vagyunk. Igen, társadalmi igény van a természetben eltölthető, változatos pihenésre, rekreációra. A módosítások nyomán állami horgászokmány szintre emelkedett a 2024-től megújult Magyar Horgászkártya, ennek logikus feltételeként a horgászszövetségi HORINFO szakrendszer pedig össze kapcsolódott a központi személyi- és lakcímnyilvántartással. A mai napig már közel 200 000 horgász újította meg adatait és így a kártyáját, azonnal megkapva a digitális változatot, sőt tegnap megkezdődött a plasztikalapú kárták postázása is. Tiszta viszonyok, ellenőrzött adatok, átláthatóság.

Márciusban a regisztrált horgászok számára elindul a Horgász Applikáció is, benne az elektronikus okmánytárcával, az interaktív területi jegy vásárlási lehetőséggel vagy éppen a magyar állami horgászvizsga magyar és angol nyelvű – reményeink szerint hamarosan külhonban is felhasználható – hiteles igazolásával. Megteremtődtek a jogi feltételei annak is, hogy 2025-től – a horgász választása szerint – akár minden okmány kiváltását majd otthonról lehet intézni, ideértve az egyesületi tagság létesítését, megújítását is. Ha akarjuk, majd jövőre elektronikusan vezethetjük a fogási naplónkat is a napsugaras vízpartokon.

Megyünk együtt tovább. Idén meg fogjuk újítani fő szakmai felügyeleti partnerünkkel, az Agrárminisztériummal megkötött közfeladat-ellátási szerződésünket. A Honvédelmi Minisztériummal országos sportági szakszövetségként tovább dolgozunk a világelső nemzeti horgászsport fejlesztéséért. A Miniszterelnöki Kabinetirodával közösen munkálkodunk a kiemelt társadalmi kapcsolatok felelős koordinációjáért. Talán nem okoz meglepetést, hogy terveink szerint a közös célok, a halak, a vízpartok védelmében megoldásra váró feladatok és nem utolsó sorban a több ezres átfedő tagság okán a vadászok szervezeteivel is megújítjuk majd az eddig is sikeres együttműködésünket. Jól tudjuk, hogy a jövőben kulcsfontosságú lesz a kárókatona-kérdés érdemi megoldása, de a busák és törpeharcsák inváziójának hangsúlyosabb kezelése is. Ezen utóbbi halgazdálkodási ügy csak egy abból a több tucatból, melyek megoldása érdekében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem jogelődjével megkötött együttműködési megállapodást stratégiai szintre emeljük, egyben – a Debreceni Egyetem, mint társintézmény jelentős szerepvállalása mellett – büszkén indítjuk el – már idén márciusban – az Európában is egyedülálló horgászvezetői másoddiplomás szakképzést is.

Már majdnem vége a felsorolásnak, de még mindig van egy nagyon fontos hírem. Tavaly ősszel sikeresen bemutatásra került a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégia 1.0 változata, melyet több minisztérium közreműködése mellett a Miniszterelnökség Aktív Magyarországért Felelős Államtitkársága mentorál. A véglegesített, most készülő változat kormányhatározattal történő elfogadása idén tavaszra tervezett. Ekkor egy több évtizedes múltra tekinthető hiánypótlás történhet meg, mert végre megvalósulhat az Országos Horgászturisztikai Hálózati Program, hazánk legnagyobb civil szervezetének hiánypótló infrastrukturális támogatása. Én úgy ítélem meg, hogy közel a pillanat, amikor a horgászok támogatásával megvalósított rendszerszintű változtatásokat elismerve a Kormány zöld utat ad az álmunk beteljesítéséhez, a világon sok helyen virágzó horgászturisztika rendszerszerű elismeréséhez, majd a program megvalósításával – és ezt érdemes kihangsúlyozni – a bárki által elérhető, minőségi vízparti szolgáltatások átgondolt, fokozatos, fenntartható és hálózatos jellegű fejlesztéséhez.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Horgásztársaim!

Mi, horgászok a tetteinkkel már bizonyítottunk és még tudunk is bizonyítani. A több, mint 850 ezer regisztrált horgász, a 1200 tagegyesület és 25 tagszövetség, valamint egyéb szervezeteink összessége képes a valódi értékteremtésre. Minden, amit szeretnénk, számokkal, mutatókkal alátámaszható, költséghatékony, társadalmilag hasznos és hosszabb távon is fenntartható. Az uniós és hazai források legalább arányos biztosítása, a felzárkóztatás esélyének célzott állami támogatásokkal történő megteremtése, a haltermelés és a horgásztatás biztonsága, szükséges fejlesztése kulcsfontosságú igény és egyben kérés részünkről a kormányzat felé. Addig is tesszük tovább a dolgunkat. A biodiverzitás, a halőrzés és a haltelepítések fenntartását. A rászorultak támogatását. A gyermekek, az ifjúság nevelését. A jövő, a közös jövőnk biztosítását. Ma egy stabil, világos jövőképpel rendelkező szervezetet képviselői vagyunk, s az önkormányzati, a szakmai és az operatív testületeink, szervezeteink kialakított három pólusú működésével szakmaisággal és biztonsággal tudunk működni, amiért köszönettel minden érintettnek, de legfőképpen a horgászok százezreinek.

Tavaszias napok, tavaszias, friss hangulattal. Persze – megtapasztaltuk – lehet hangulatot másként is kelteni, de megítélésünk szerint a tettek beszélnek. FeHoVa, jubileum. Jó, hogy nálunk béke van és így újra együtt lehetünk, minden nehézség ellenére. A kiállítás remek alkalom egy kis kikapcsolódásra, kötetlen együttlétre vagy a kapcsolatok építésére. A magyar vadászat és a horgászat legnagyobb éves szakkiállítása sokaknak a biztos találkozási pont. Mi bízunk a közös jövőben és ezt a bizalmat talán jól jelzi, hogy a támogatásunkkal újra sok száz fiatal horgászt látogathat el szervezetten ide, kialakítandó a kötődést a közösséghez, a kiállításhoz. Kívánom, hogy minden látogatónak legyen az itt töltött idő valódi ünnep, érdektől és érdeklődéstől függetlenül!

30FEHOVA-01.jpg