2025. 07. 24–27. között zajlott a XVII. Pontyfogó Országos Bajnokság döntője Bátonyterenyén, a Maconkai-víztározón. Hat klubcsapat 18 párosa kezdte meg a mindent eldöntő fordulót. 

Bár az SBS - Xtra Carp Club előnye jelentős volt, a döntő mégis tartogatott izgalmakat, hiszen egyik hely sorsa sem dől el, ráadásul a párosok küzdelmében komoly tolakodás volt várható. A párosoknál már az első órák is változást hoztak, hiszen a Balogh Hunor – Balogh Tibor – Simon Csaba alkotta egység hamar átvette a vezetést, de sok volt még hátra, ráadásul az őket követő párosok is szépen kezdtek.

Az első estén már megszaporodtak a fogások és a lendület a nappali órákban sem lankadt. Az alacsony vízállás miatt némileg beszűkült élettérben mindenhol jelen voltak a célhalak, a fogásokban megnyilvánuló különbség elsősorban a taktikából és a vödörben található csalogatóanyagok hatékonyságából adódott. Az SBS - Xtra Carp Club továbbra is tartotta megnyugtató előnyét, a második helyezett QuickBaits Team és a harmadik Bait Maker - Bull Tackle között csupán 3 pont volt a különbség, így a dobogó alsó fokáért nagy küzdelem folyt. 

A párosoknál ekkor a Tagyi Norbert – Zsibrita Pál alkotta páros 100 kilogrammos előnnyel átvette a vezetést, ráadásul ők a pálya legmelósabb állásán horgásztak, a második és a harmadik helyért két SBS - Xtra Carpos csapat vívott baráti harcot.

A második estén történt némi átrendeződés a pályán. Az addig jól fogó párosok közül többen gyengébben fogtak éjszaka és a nappal első felében, míg másoknál javultak a fogások. A CarpSoul - Pilickások - Bait’r’Us a C szektorban például 33 órányi kapástalanság után robbantott és máris a szektor harmadik helyén állt.

Az SBS - Xtra Carp Club előnye ekkor már megnyugtató volt, viszont a QuickBaits Teamnek továbbra is hajtania kellett, hogy a Bait Maker - Bull Tackle ne tudja ledolgozni velük szemben fennálló hárompontos hátrányt.

A párosok eredménye újra változott. Azzal, hogy a Tagyi Norbert – Zsibrita Pál páros átvette a vezetést az A szektorban, összetettben 3 ponttal vezettek, míg szomszédjaik Kovács Zoltán – Nyerges Gergő – Dajka Valentin a szektor második helyére, és összetettben 5 ponttal a 3 helyre csúsztak vissza. A párharc másik nyertese Balogh Hunor – Balogh Tibor – Simon Csaba volt a C szektorban, akik továbbra is tartották szektorban az első helyüket és összetett négy pontjukat, ami a véghajrában az összetett ezüstérmmel kecsegtette őket.

Az utolsó estén kissé alábbhagyott a pontyok kapókedve Maconkán. Persze erről megoszlottak a vélemények. Különösen Gaál Tibor és Nagy Zoltán gondolhatták ezt másképpen, akik olyan szépen felépítették horgászatukat, hogy az utolsó este 25 termetes pontyot mérlegeltek, ami kitette 6-8 másik páros fogását. Persze a többi páros sem panaszkodhatott, hiszen mindenkinek jutott szép fogás az utolsó órákra. 

dontodobogo_P1410678.jpg

Gaál Tibor és Nagy Zoltán (SBS - Xtra Carp Club) hajrája bronzérmet ért és 1061 kilogrammos fogással megdöntötték saját páros 72 órás rekordjukat. Balogh Hunor – Balogh Tibor – Simon Csaba (SBS - Xtra Carp Club) végig vezetve a B szektort, nem tudtak többet tenni, mint fogni a halat és várni, hogy a többi éllovas eredményei miként befolyásolják eredményüket. A forduló során voltak elsők és éppen harmadikok is, végül egy magabiztos ezüsttel gazdagodtak. A páros országos bajnoki címet Tagyi Norbert és Zsibrita Pál (Bait Maker - Bull Tackle) érdemelte ki, akik tökéletes teljesítményt nyújtottak, darabra kimagaslóan a legtöbb halat fogták a három forduló alatt.

parosdobogo_P1410739.jpg

A klubcsapatok körül Bait Maker - Bull Tackle megőrizte 3. helyét és bronzéremmel térhet haza. Az „örök éllovasok” közül idén a QuickBaits Teamnek kellett megelégednie az ezüsttel, mert az SBS - Xtra Carp Club összesen 14 pontot gyűjtve dominálta a bajnokságot és magyar bajnoki címet szerzett.

klubdobogo_P1410845.jpg

Végeredmények: https://ranglista.mohosz.hu/public/versenyeredmeny?vid=1426