A VELENCEI-TÓ 2019. ÉVI HORGÁSZRENDJE Víztérkód: 07-010

Kedves Horgásztárs!

Üdvözöljük a Velencei-tavon a halgazdálkodásra jogosult, a Magyar Országos Horgász Szövetség nevében.  A tó halállományának fejlesztése és védelme számunkra kiemelten fontos, ezért velencei-tavi horgászoknak a hatályos jogszabályok mellett a Velencei-tavi Horgászrend előírásait is meg kell ismerniük és be kell tartaniuk, mivel az sportszerű halfogást, a kifogott hallal való kíméletes bánásmódot, továbbá a szabadidő kulturált eltöltését is hivatott elősegíteni. Megjegyezni kívánjuk, hogy a szabályok ismeretének hiánya nem mentesít a jogkövetkezmények alól. 

A tó halállományának védelme, őrzése és gyarapítása, a vízi és vízparti környezet megóvása, fenntartása közös érdekünk, ezért számítunk segítő magatartására. Az esetlegesen észlelt szabálytalanságokkal, környezeti problémákkal kapcsolatos bejelentését megteheti a következő telefonszámon: 06-30-501-0412, illetve a MOHOSZ Velencei-tavi Kirendeltségéhez is fordulhat (06-22-700-012 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. facebook/mohoszvelenceito).

  

Személyi feltételek: A területi jegy csak érvényes 2019. évi állami horgászjegy és fogási naplóval (turista napijegy esetén turista állami horgászjeggyel) érvényes horgász regisztrációval, valamint a 2019. évi igazolt MOHOSZ szervezeti egyesületi tagsággal, illetve Magyar Horgászkártyával (kivéve a gyermek, külföldi és a turista állami jeggyel rendelkező horgászok) rendelkező horgász számára adható ki.

Csak személyazonosításra alkalmas okmánnyal együtt érvényes.

A területi jegy tulajdonosa a horgászati tevékenységének megkezdésével elismeri, hogy a horgászat megkezdése előtt az adott vízterületre vonatkozó helyi horgászrendet megismerte és azt maradéktalanul betartja. 

A területi jegy megváltásával tulajdonosa tudomásul veszi, hogy róla szabályszegés gyanúja esetén a halőrzési és halvédelmi feladatok ellátása közben a jogosult által fénykép, mozgókép és hangfelvétel készülhet. Az ellenőrzés során készült felvételeket a törvényi előírásoknak megfelelően kezeljük.

1. A Velencei-tavi területi jegy a Velencei-tó területén - partról és csónakból egyaránt - jogosít horgászatra, kivéve a tó nyugati részén található természetvédelmi területet, ahol tartózkodni, így csónakkal közlekedni és horgászni is egész évben TILOS. A kijelölt (táblával is jelzett) kíméleti területeken a ponty fajlagos tilalmi időszakában horgászni illetve az ívó halállományt bármilyen módon zavarni (a jogszabály által meghatározott tilalmi időszakon kívül is) tilos. A kíméleti területek GPS koordinátái:

Dinnyési kíméleti terület: (kezdete: N47 10.870 E18 33.540, vége: N47 10.655 E18 32.799)

Sukorói kíméleti terület: (kezdete: N47 13.164 E18 35.699, vége: N47 13.008 E18 35.563)

Pákozdi kíméleti terület: (kezdete: N47 12.783 E18 34.548, közepe: N47 12.932 E18 34.441, vége: N47 12.942 E18 34.023)

2. A horgász köteles a horgászat megkezdése előtt megismerni és a horgászat során betartani a 2013. évi CII. törvény, a 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet, valamint a Velencei-tavi Horgászrend rendelkezéseit. 

3. A fenti jogszabályok megsértése szabálysértési eljárást von maga után, melynek során az állami horgászjegy visszatartásra, a területi jegy visszavonásra kerül, illetve utóbbi a Velencei-tavi Horgászrend rendelkezéseinek megsértése esetén is visszavonásra kerülhet!

4. Kirívó vagy ismétlődő szabályszegés esetén a szabályszegő horgász a Velencei-tavi területi jegy váltásától hosszabb időtartamra, maximum 5 évre eltiltható. A szabályszegések minősített eseteiről és az elkövetésük esetén kiróható szankciókról a MOHOSZ honlapján (www.mohosz.hu), illetve facebook/mohoszvelenceito oldalán tájékozódhat. 

5. Január, február és december hónapokban az éjszakai horgászat TILOS, ezen időszakban a tavon partról 06 órától 22 óráig, csónakból pedig napkeltétől napnyugtáig szabad horgászni (napnyugtától napkeltéig csónakkal a vízen tartózkodóknál horgászfelszerelés nem lehet).

Sötétben a horgász köteles a horgászhelyét - minden irányból jól láthatóan - megvilágítani.

6. A vermelő halak védelme érdekében január, február és december hónapokban csónakos horgászat során kizárólag a - tilalmi idővel nem védett - ragadozó halat szabad megtartani, kivéve a harcsát.

7. A ragadozó halfajok védelmében, azok főbb ívási időszakában március 1. és április 30. között TILOS mindenféle műcsalis horgászat, élő csalihalas horgászat során kizárólag 15 cm-nél nagyobb csalihal használata engedélyezett.

8. Megengedett horgászkészségek:

állami horgászjeggyel rendelkező felnőtt horgász egyidejűleg 2 bottal, botonként 2 horoggal

(kivétel gyári műcsali)

turista állami horgászjeggyel, kedvezményezett jeggyel, valamint az ifjúsági jeggyel rendelkező horgász 1 bottal, botonként 2 horoggal (kivétel gyári műcsali)

gyermek horgász 1 bottal, azon 1 horoggal (kivétel gyári műcsali) horgászhat

9. Éves területi jeggyel a darabszám-korlátozással védett halfajokból összesen kifogható:

felnőtt: 50 db (ebből maximum 25 db süllő)

kedvezményezett 2 botos (65 év feletti, hölgy, igazoltan fogyatékkal élő, 14 év feletti ifjúsági horgász): 50 db (ebből maximum 25 db süllő)

kedvezményezett 1 botos (65 év feletti, hölgy, igazoltan fogyatékkal élő, ifjúsági horgász): 25  db (ebből maximum 10 db süllő)

gyermekjeggyel: 5  db (ebből maximum 1 db süllő)

Az éves jeggyel kifogható mennyiség elérését követően újabb éves területi jegy váltására nincs lehetőség.

150 cm vagy 20 kg feletti harcsából évente maximum 3 db tartható meg. Az ilyen méretű megtartani kívánt harcsát kötelező azonnal bejelenteni a halőri bejelentő telefonszámon.

10. Napi megtartható halmennyiségek:

Felnőtt és a kedvezményezett 2 botos területi jeggyel a darabszám-korlátozással védett halfajokból naponta összesen 3 db tartható meg, egy-egy fajból azonban legfeljebb 2 db. A darabszám-korlátozással nem védett fajokból összesen 5 kg tartható meg naponta.

Ifjúsági és a kedvezményezett 1 botos területi jeggyel valamint "Turista" területi jeggyel a darabszám-korlátozással védett halfajokból naponta 2 db, egy-egy fajból legfeljebb 1 db, darabszám-korlátozással nem védett fajokból összesen 3 kg tartható meg naponta.

Gyermek területi jeggyel naponta 1 db darabszám-korlátozással védett és 2 kg darabszám-korlátozással nem védett faj tartható meg.

24 órás területi jeggyel összesen a velencei-tavi horgászrend által egy napra, 48 órás területi jeggyel a két napra és 72 órás területi jeggyel a három napra meghatározott darabszám tartható meg!

11. Az egyes halfajok tilalmi ideje és legkisebb kifogható mérete a 133/2013. (XII. 29.) VM rendeletben foglalt méretkorlátozásoktól eltérően az alábbi fajok esetében az itt meghatározott méretkorlátozás érvényes: süllő: 35 cm, csuka: 45 cm, sügér 15 cm. Compót megtartani TILOS!

12. Az orrcsúcstól a faroktőig mért 60 cm-nél nagyobb pontyot, 70 cm-nél nagyobb süllőt és a 80 cm-nél nagyobb csukát megtartani TILOS!  Az ilyen halat a horgász a fogást (vagy az azonnali fotózást) követően haladéktalanul köteles kíméletesen visszaengedni.

13. Élő vagy holt csalihallal, halszelettel való horgászat esetén kizárólag egyágú horog használata engedélyezett! Ilyen horgászmódszernél a háromágú és kétágú horog használata a méreten aluli halak védelme érdekében TILOS!

14. A horgász köteles a fogási naplót a vonatkozó jogszabálynak megfelelően, a naplóban részletesen feltüntetett szabályok szerint vezetni. 

15. A strandokon, kijelölt fürdőhelyeken június 15. és augusztus 31. között a horgászat tilos, kivéve ott, ahol az üzemeltető a horgászati tevékenységhez hozzájárul.

16. A tavon a vontató (sleppelő) horgászati módszer TILOS! Továbbá tilos minden olyan horgászmódszer alkalmazása, amelynek eredményeként a horog nem a hal szájába akad. Minden kívülről és nem a fejrészen akadt, illetve egyértelműen horog okozta külsérelmi nyommal rendelkező halat kötelező a vízbe visszahelyezni, azokat megtartani tilos.

17. behúzós, behordós horgászmódszer, illetve az etetőhajó szerelék behúzására való használata maximum 100 méteres távolságra megengedett. Behúzásnak, behordásnak minősül az a horgászmódszer, amelynek során a horgász a szereléket eszköz használatával (pl. csónak, etetőhajó, egyéb megengedett jármű), vagy dobás mellőzésével a vízben begyalogolva, beúszva juttatja el a horgászhelyre. Szintén behúzásnak minősül a vízben történő begyaloglással, majd dobással bejuttatott végszerelékkel való horgászat.

18. November 1. és február 28. közötti időszakban a vermelő halállományok védelme érdekében szonár (halradar) használata a halfogási tevékenységhez TILOS! Ebben az időszakban a Velencei-tavon tartózkodó vagy közlekedő vízi járművekben szonár és horgászeszköz egyidejűleg nem lehet. 

19. A bevetett horgászbotokat őrizetlenül hagyni, illetve felügyeletüket másra bízni TILOS!

20. A horgászat alatt fogott halat a horgász csak maga mellett, saját szákjában elkülönítetten tárolhatja. Tárolásra a drótszák használata nem engedélyezett. A legfeljebb 2 napi darabszám és mennyiségi korlátozásnak megfelelő zsákmányt legfeljebb 48 órán át tárolhatja, de csak abban az esetben, ha maga is a helyszínen tartózkodik. A fogott halat a vízparton elajándékozni, másnak átadni, illetve részben vagy egészen feldolgozni TILOS!

21. A parti horgászhelyeket folyamatosan több napon keresztül elfoglalni legfeljebb 72 órán keresztül szabad. Az egybefüggő, többnapos helyfoglalást követően 500 méteres körzeten belül ismételten letelepedni tilos, ilyen esetben a horgász leghamarabb 15 nap múlva térhet vissza ugyanarra a helyre. 72 órát meghaladó folyamatos területfoglaláshoz - előzetes bejelentés alapján - halőri engedély szükséges. Kivételt képeznek ez alól a kempingek és a magánterületek partszakaszai.

22. Evezőspályák előírásai: A Sukorói evezős pályán a hajós edzések és versenyek időtartama alatt, valamint a bekerített pályaszakaszon tilos horgászni. Csónakból horgászni a pálya területén a bójákkal kiépített vízszakaszon tilos, kivéve közvetlenül a nádasok belső fala mentén. Továbbá november 1. és március 15. között - feltéve, ha a bójázás el lett távolítva - csónakból horgászni az evezős pálya nyílt vízi szakaszán is lehet. A parti sávban a parkosított részekre behajtani tilos. Az agárdi versenypályán a kijelölt területet a vitorlásversenyek alkalmával szabadon kell hagyni, ott horgászni TILOS!

23. Vízi és vízparti közlekedési szabályok: Járművel a mólókra és a vízparttól számított 10 m-es sávban leállni, illetve parkolni tilos.  A vízpart közelében lévő utakon az ott érvényes közúti szabályoknak, a kikötők környékén pedig csak a kikötő rendjének megfelelően lehet parkolni. Hajókikötőben horgászni csak a vízi közlekedés zavartalanságának biztosításával szabad. A tavon a Hajózási Szabályzat előírásai szerinti felszereltségű és névtáblával ellátott csónak használható. Csónakok kizárólag csak a kikötőkben, valamint a kijelölt csónaktároló helyeken tarthatók. Az elsőfokú viharjelzésre a csónakos horgász köteles a partot 500 méterre megközelíteni, a másodfokúnál a partra menni.

24. Környezetvédelmi előírások: tilos a szemetelés, a vízi és vízparti növényzet csonkítása, kiirtása, a partvédelmet szolgáló építmények megbontása, károsítása tilos. A szemetes helyen horgászótól a területi jegy bevonásra kerül. A tavon horgászállást (stéget) építeni tilos, ugyancsak tilos foglalt vagy jelölt helyet létesíteni. A bedobás helye bójával kizárólag csak a horgászat időtartamára jelölhető meg. 

25. Velencei-tavi rekordlista: Az országos, valamint a tó helyi rekordlistájára való felkerülésről és a rekordfogások jutalmazásáról a MOHOSZ honlapján valamint a MOHOSZ Velencei-tavi Kirendeltségén tájékozódhat. 

26. Haljelölés: Jelölt halról a jelet csak akkor szabad levenni, ha az a fogható méretet eléri.  A levett jelet, a fogás helyét, idejét, a hal testhosszát, magasságát, tömegét, és a horgász nevét, lakcímét tartalmazó feljegyzést postán a MOHOSZ-nak (1511 Budapest, Pf. 7.) kell beküldeni vagy személyesen a MOHOSZ Velencei-tavi Kirendeltségén is le lehet adni. A beküldő ajándékot kap.

 A horgászrendben nem szereplő, év közben elrendelt korlátozások, illetve a horgászattal kapcsolatos egyéb információk a honlapon, illetve a oldalon kerülnek aktuálisan kihirdetésre.

Elveszett, ellopott, megsemmisült engedély nem pótolható!

 

Agárd, 2019. január 1.

Magyar Országos Horgász Szövetség

 

A szabálytalankodó horgászok szankcionálásáról Velencei-tó 2019.
A horgász köteles a horgászat megkezdése előtt megismerni és a horgászat során betartani a 2013. évi CII. törvény, a 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet, valamint a Velencei-tavi Horgászrend rendelkezéseit. A fenti jogszabályok megsértése szabálysértési eljárást von maga után, melynek során az állami horgászjegy visszatartásra, a területi jegy visszavonásra kerül, illetve utóbbi a Velencei-tavi Horgászrend rendelkezéseinek megsértése esetén is visszavonásra kerülhet! Bűncselekmény elkövetése esetén (nagy értékű lopás, orvhalászat, állatkínzás) természetesen rendőrségi feljelentésre is sor kerül. A Velencei-tavi Horgászrend értelmében kirívó vagy ismétlődő szabályszegés esetén a szabályszegő horgász a velencei-tavi területi jegy váltásától hosszabb időtartamra (maximum 5 évre) eltiltható. Ezen szankcióról a fent felsoroltakon túl, a MOHOSZ mint a Velencei-tó halgazdálkodásra jogosultja saját jogkörében dönt. Tehát a halgazdálkodási hatóság által kiszabott büntetés mértékétől függetlenül, azt kiegészítve adható az eltiltás. Az alábbiakban tájékoztatás szintjén közöljük, hogy mely szabályszegést tekintjük kirívónak, illetve mely esetekben fogjuk alkalmazni a területi jegy váltásától való hosszabb időtartamú eltiltást.
Cselekmény Területi jegy váltástól való eltiltás időtartama
A megengedettnél több készséggel való horgászat 1-3 év
Alsó méretkorlátozás megsértése 1-3 év
Felső méretkorlátozás megsértése 1-3 év
A fogási napló vagy kvótatáblázat vezetési szabályainak megsértése (beírt adatok változtatása, törlése, meghamisítása, megtartani kívánt hal beírásának elmulasztása) 1-3 év
Kívülről és nem a fejrészen akadt hal megtartása: 1-3 év
Darabszám és mennyiségi korlátozás megsértése 1-5 év
Tilalmi idővel védett hal megtartása 2 év
Eltiltás alatt álló személy jogosulatlan horgászata Az eltiltás idejének duplája, de legalább 2 év (maximum 5 év)
Bűncselekmény (nagy értékű lopás, orvhalászat, állatkínzás, tiltott horgászmódszer vagy horgászezközeszköz használata) 5 év
A velencei-tavi horgászrend környezetvédelmi előírásainak megsértése 1 év
Ismétlődés: Amennyiben a horgász a fent felsorolt, kirívónak minősített cselekmények közül egyszeri elkövetés és büntetés után újra elköveti bármelyiket, második alkalommal az eltiltás az itt leírtak duplájára (de maximum 5 évre) emelkedik. Amennyiben a horgász a fent fel nem sorolt szabálytalanságok miatt kap büntetést, majd az azt követő 3 éven belül bármely más szabálytalanságot elkövet, 2 éves eltiltásra számíthat.