A HATÁRRÉTI-VÍZTÁROZÓ 2019. ÉVI HORGÁSZRENDJE (Víztérkód:  13-036-1-1)

Kedves Horgásztárs!

Üdvözöljük a Határréti-víztározón. A halállomány védelme, őrzése és gyarapítása, a vízi és vízparti környezet megóvása, fenntartása közös érdekünk, ezért számítunk segítő magatartására. A vízterülettel kapcsolatos bejelentését megteheti a halőri telefonszámon: 06-30-203-8604, vagy a MOHOSZ központi telefonszámán: 06-1-248-2590. 

 

1. A horgászat megkezdése előtt a halőrháznál kötelező jelentkezni, itt kell napijegyet váltani! A horgászhely választására, elfoglalására kizárólag a napijegy megváltást követően van lehetőség! A horgászat befejeztével – a gépkocsiba történő bepakolás előtt – ismét jelentkezni kell a halőrháznál, és a fogott halzsákmányt kötelező bemutatni! A nyitvatartási idő lejártát követően a parkoló sorompója lezárásra kerül, ezért legkésőbb eddig az időpontig köteles a horgász jelentkezni a halőrháznál, valamint elhagyni a tározó területét.

2. Területi jegyet váltani csak Magyar Horgászkártya vagy horgászigazolvány, érvényes állami horgászjegy és fogási napló vagy turista állami horgászjegy birtokában lehet. Állami horgászjeggyel rendelkező felnőtt horgász egy időben csak 2 horgászfelszereléssel, a turista állami horgászjeggyel rendelkező horgász és az ifjúsági horgász csak 1 felszereléssel, a gyermek horgász pedig kizárólag 1 db horoggal szerelt 1 db úszós horgászfelszereléssel horgászhat.

Felnőtt napijeggyel naponta összesen 4 db napi darabszám-korlátozással védett hal – ideértve az amurt is – fogható ki, azaz tartható meg. Ezen belül halfajonként legfeljebb 2 db (együttesen nem haladhatja meg az 5 kg-ot), illetve amur esetében legfeljebb 1 db tartható meg. 

Ifjúsági napijeggyel és a „turista” napijeggyel naponta összesen 2 db napi darabszám-korlátozással védett hal – ideértve az amurt is – fogható ki, melyen belül halfajonként kizárólag 1 db tartható meg (maximum 3 kg-os példány).

A tározóra érvényes gyermek területi jeggyel naponta összesen 1 kg darabszám-korlátozással nem védett halfaj fogható ki.

A darabszám-korlátozással nem védett halfajokból naponta összesen 3 kg fogható ki.

A tározó nyitvatartása a horgászati idényben:

Hónap

Hétköznap, hétvégén, és munkaszüneti napokon:

Március

7-16 óráig

Április

6 17 óráig

Május

6-18 óráig

Június, Július

5:30-19:00 óráig

Augusztus

6-19:00 óráig

Szeptember

6-18:00 óráig

Október

6:30-17:00 óráig

November

7-16:00 óráig

 

3. Az 5 kg-nál nagyobb halak védettek! Amennyiben a fogott hal súlya eléri az 5 kg-ot, akkor kíméletesen, a lehető legrövidebb időn belül vissza kell engedni a vízbe! Ha a fogott hal vélhetően meghaladja a felső súlykorlát mértékét, de a horgász nem rendelkezik pontos mérésre alkalmas mérleggel, akkor a fogásról kötelező azonnal értesítenie a szolgálatot teljesítő halőrt. 

4.  A horgász a horgászat megkezdésekor köteles megjelölni a fogási naplóban szereplő éves naptárban az adott napot. A kifogott és megtartani kívánt darabszám-korlátozás alá eső halat a fogást követően azonnal kötelező a fogási naplóba beírni, a fogás idejének pontos megjelölésével. A darabszám-korlátozással nem védett halak mennyiségét a horgászat befejezését követően, a vízpart elhagyása előtt kell a fogási naplóba beírni. 

5. Kifogott halat a korábban fogottal kicserélni tilos! Ennek be nem tartása halvédelmi szabálysértés. Ha a halőr ilyen esetet észlel, a horgászt tevékenysége abbahagyására szólítja fel, napi jegyét, állami horgászjegyét bevonja, és feljelentést tesz ellene. A kifogott halat másnak átadni tilos!

FONTOS: A 2 db ponty (ifjúsági és "turista" jegyes horgász esetében 1 db ponty) megfogását és megtartását követően a pontyra való horgászatot be kell fejezni!

6. A fogott halat drótszákban tárolni tilos! Kérjük, hogy a kifogott halakat gyűrűs szákban, vagy finom szövésű pontyzsákban tárolja.

7.  A tározón a faj szerinti tilalmi időkre vonatkozó jogszabályi rendelkezésektől eltérni csak a megfelelő engedélyek birtokában lehet, pontyra vonatkozó tilalmi idő – a hatóság engedélyezése alapján – általában nincs.

8.  A tározón pergető, műcsalis horgászatot csak más horgászok zavarása nélkül lehet folytatni. Ennek betartása érdekében – adott esetben – a halőr felszólítására a pergető horgászatot be kell fejezni. 

9.  Nagy mennyiségű és a víz minőségét rontó etetőanyagot használni, valamint az etető helyet megjelölni tilos. Ugyancsak tilos a távirányítású eszközzel történő etetés. Csónak használata nem engedélyezett.

10. A horgászhelyek elfoglalásánál az érkezés sorrendje a meghatározó. A horgászat során a horgász szomszédjai tevékenységét, horgászatát nem zavarhatja.

11.  Tilos a szemetelés, a vízi és vízparti növényzet csonkítása, kiirtása, a partvédelmet szolgáló építmények megbontása, károsítása. A szemetes helyen horgászótól a napijegy bevonásra kerül.

12. Kíméleti terület: A tározó befolyójánál táblával jelölt kíméleti területen horgászni, vagy onnan etetni tilos.

13.  A tározó műtárgyának kezelőhídjára lépni és azon tartózkodni tilos és életveszélyes! A gátról horgászni vagy onnan etetni tilos.

14. A horgászat zavartalansága érdekében a tározó területére kutyát behozni tilos.

 Gépjárművel parkolni csak az üzemi úton lévő két sorompó közötti, parkolásra kijelölt útszakaszon, a murvás út két oldalán lehet. Egy napijegy kiváltása egy gépkocsi parkolására biztosít ingyenes parkolást. A külön gépkocsival érkező kísérőknek, vagy más gépkocsiknak az üzemi úton a sorompók közötti parkolásért parkolási díjat kell fizetni. 

 Jelölt hal fogása esetén kérjük a halászati őrt értesíteni.

A horgász köteles a horgászat megkezdése előtt megismerni és a horgászat során betartani a 2013. évi CII.

törvény, a 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet, valamint a Határréti-tározó Horgászrendjének rendelkezéseit.

A fenti jogszabályok megsértése szabálysértési eljárást von maga után, melynek során az állami horgászjegy

visszatartásra, a területi jegy visszavonásra kerül, illetve utóbbi a Horgászrend rendelkezéseinek megsértése

esetén is visszavonásra kerülhet! Kirívó vagy ismétlődő szabályszegés esetén a szabályszegő horgász a 

Határréti-tározó területi jegy váltásától hosszabb időtartamra eltiltható.

 Vízterület hasznosítója: Magyar Országos Horgász Szövetség