Hat klubcsapat, 18 páros, 72 óra, 33,8 tonna összfogás. Ezek az adatok jellemzik a 2026. 08. 04–07. között, a Törökbálinti horgásztavon megrendezett döntőt.
Felemás érzésekkel fogadtuk Matisz Bence kapitány javaslatát, hogy itt rendezzünk döntőt. A tavalyi utánpótlás és női pontyfogó versenyen láttuk, hogy mennyi hal van. Féltünk, nehogy a halak megszenvedjék a nagy meleg miatt a versenyt. Bence azonban ragaszkodott ahhoz, hogy olyan helyszínen és időben rendezzük a döntőt, ami majd a jövő évi dél-afrikai pontyfogó vébén is várhat a csapatra. Minden vágya teljesült, hiszen rekkenő kánikulában, napokon keresztül 40 Celsius-fok feletti hőmérsékletben, nagyon sok éhes halra kellett horgászni.
A döntőre a két elődöntőből – desedai és fehérvárcsurgói – hat klubcsapat jutott tovább. Egy klub visszalépett, de a soron következő klub vállalta a versenyt, így a tervezett hat klubcsapattal indulhatott a döntő, ahová mindenki hozta a korábbi versenyeken elért eredményeit, pontot és súlyt egyaránt. A Bait Maker-Bull Tackle állt a legjobban, hiszen két pont előnnyel és tonna körüli súlyelőnnyel, abszolút esélyesként várhatták a kezdést. A dobogóra a hozott eredmények alapján az SBS Xtra Carp Clubnak, és a Quickbaitsnek voltak komoly esélyei, de a pálya halbősége miatt bármelyik klubcsapat beleszólhatott az eredmények alakulásába. A szervezők alaposan felkészültek, három utánpótlásversenyző jött önként segíteni, és minden szektorban kétfős mérlegelőcsapatok váltották egymást, megoldva, hogy a nap 24 órában folyamatosan mérlegelésre kerüljenek a kifogott halak, és így a lehető legkevesebb időt töltsék a pontyzsákok rabságában. (Ennek köszönhetően nem volt elhullás a versenyen.) A déli kezdés után mindenki alaposan beetette a helyet, és szinte azonnal megkezdődött a halfogás. A C szektorban az SBS Xtra Carp Clubos Gaál Tibor – Nagy Zoltán, akik már 40 éve horgásznak együtt, nagyon gyorsan éltek a szélső hely adta előnnyel, és már az első mérlegeléskor átvették a vezetést, majd ki sem engedték azt a markukból. Az A és B szektorokban azonban horoghegyre menő küzdelmek voltak. A vezető helyen az SBS Xtra Carp, a Bait Maker-Bull Tackle és a Quickbaits párosai váltogatták egymást. Néha pontegyenlőség alakult ki, de a Bait Makeresek hozott súlyelőnye sokáig kitartott. Az SBS Xtra Carposok azonban ezt az előnyt mérlegelésről mérlegelésre kezdték lefaragni, egészen addig, míg az utolsó etapra meglépett cserékkel, a friss erőnek is köszönhetően nemhogy behozták, de át is vették a súlyelőnyt a vetélytársuktól. A Quickbaits is begyújtotta a rakétákat, és két szektorban is beelőzték a Bait Makert, az SBS Xtra Carp Club pedig az utolsó hajrában minden szektorban átvette a vezetést, így végül két pont előnnyel, 17 ponttal megnyerték a versenyt, és ezzel a jogot, hogy 2027-ben Dél-afrikai Köztársaságban képviselhessék hazánkat a pontyfogó világbajnokságon.

A döntőt külön is értékeltük: 1. SBS - Xtra Carp Club (Balogh Hunor, Balogh Tibor, Dajka Valentin, Gaál Tibor, Kovács Zoltán, Nagy Zoltán, Nyerges Gergő, Simon Csaba, Szilágyi Gergő) 3 pont, 8,9 tonna; 2. Quickbaits (Banka Pál Zoltán, Bosnyák Tamás, Kiss Hugó, Kovács Gábor, Kovács Péter, Kun Zsolt, Medgyesi Zsolt Dezső, Török Lajos, Törökné Bazsó Katalin) 7 pont, 6,5 tonna; 3. Bait Maker - Bull Tackle (Bíró Sándor, Bodor András Márk, Glück József, Látó Botond, Miczki Márton, Petruzsán Sándor, Szabados András, Tagyi Norbert, Zsibrita Pál) 8 pont, 7,6 tonna.

Összetett eredmények: 1. SBS - Xtra Carp Club (Balogh Hunor, Balogh Tibor, Dajka Valentin, Gaál Tibor, Kovács Zoltán, Nagy Zoltán, Nyerges Gergő, Simon Csaba, Szilágyi Gergő) 17 pont, 11 140 200 gramm; 2. Bait Maker - Bull Tackle (Bíró Sándor, Bodor András Márk, Glück József, Látó Botond, Miczki Márton, Petruzsán Sándor, Szabados András, Tagyi Norbert, Zsibrita Pál) 19 pont, 10 923 295 gramm; 3. Quickbaits (Banka Pál Zoltán, Bosnyák Tamás, Kiss Hugó, Kovács Gábor, Kovács Péter, Kun Zsolt, Medgyesi Zsolt Dezső, Török Lajos, Törökné Bazsó Katalin) 26 pont, 9 030 749 gramm.

Egyéni eredmények: 1. Bait Maker - Bull Tackle (Bodor András Márk, Glück József) 4 pont, 2. SBS - Xtra Carp Club (Gaál Tibor, Nagy Zoltán, Szilágyi Gergő) 5 pont, 3. SBS - Xtra Carp Club (Balogh Hunor, Balogh Tibor, Simon Csaba) 6 pont.
Az országos bajnokság legnagyobb halát a 20 375 grammos pontyot a Quickbaits (Kun Zsolt, Medgyesi Zsolt Dezső) csapata fogta a Fehérvárcsurgói-víztározón.
Köszönjük Horváth Zsoltnak és csapatának a hihetetlen helyszínt, Csatlós Bendegúznak, Szentjóbi Péternek és Szanyi Gergőnek a pályakitűzésben nyújtott segítséget és a folyamatos, 72 órás szolgálatukat, köszönjük a mérlegelőknek (Ábri Lukács, Csery Miklós, Csery Péter, Csikós Dániel, Hirsch Balázs, Homonnai Zoltán, Horváth Csilla, Móricz János, Polyák Botond, Simoc Roland, Somogyvári Edward Roland) a mérlegelésben nyújtott segítségüket, súlyemelésből jól vizsgázott a csapat.
Legközelebb a macedóniai pontyfogó világbajnokságon szoríthatunk magyar csapatnak, az SBS Xtra Carp Club a tavalyi bajnoki címükkel vívták ki a jogot az indulásra, és címvédőként jövőre irány Dél-afrikai Köztársaságba! Szurkoljatok a magyar csapatnak!