2023. május 26–27. között Toul város mellett, a Mosel-folyón került megrendezésre a XV. Veterán, a V. Masters és a XXIV. Mozgáskorlátozott Világbajnokság. A Francia Sporthorgász Szövetség (FFPS) szervezésében lebonyolított világbajnokságon 22 nemzet 38 csapata mérette meg magát. A magyar nemzeti válogatottak tagjai sporttörténelmi sikert elérve mindhárom kategóriában csapatvilágbajnoki címet szereztek, ráadásul egyéni arany és ezüstéremnek is örülhettünk.

A világbajnokság a Mosel-folyó egy hajózás céljából csatornázott szakaszán került megrendezésre. A magyar csapatok már hetekkel korábban megkezdték a készülődést. A technikai felkészülés mellett a horgászvízzel és az alkalmazandó technikákkal kapcsolatos információgyűjtés a legnagyobb kihívás. A csapatok tagjai közül többen is elutaztak megtekinteni egy felvezetőversenyt, ahol értékes tapasztalatokra tettek szert. Itt realizálódott az a korábban szerzett információ, miszerint a versenypálya fő halfaja várhatóan a géb lesz, ami később az edzésnapok során igazolódott is. Ennek megfelelően kezdte meg mindhárom magyar csapat a felkészülést. Elsődleges cél volt az edzésnapok során, hogy a gébfogást minél gyorsabbá és hatékonyabbá tudják tenni a versenyzők, akik végül már korukat meghazudtoló sebességgel aprították a sokszor úszótestnél kisebb halakat. Persze volt pár versenyzőnk, aki a keszegfogásban is próbált előre lépni, és az így szerzett tapasztalatoknak is szerves része volt a későbbi sikerekben. 

Az első versenynapot követően a mozgáskorlátozott és a masters válogatott a harmadik, míg veteránjaink a negyedik helyen álltak, így mindhárom csapatnak reális cél volt valamelyik dobogós hely megszerzése, de ami másnap következettt, az minden álmunkat felülmúlta. 

A második forduló a szokásos izgalmak között zajlott. Szerencsére a pálya egyformán nehéz volt mindenhol, így a sorsolásnak különösebb jelentőséget nem volt szabad tulajdonítani. 

Versenyzőink mindenhol jól kezdtek, mintha csak a gébek fáradtak volna el kicsit a hosszú hét végére, így a félidőben helyenként kimondottan kínlódóssá vált a gébfogás. A veteránok egységesen, a masters versenyzők pedig helyenként megpróbáltak keszeget fogni, remekül megoldva a feladatot. Már a verseny alatt megindult az ilyenkor szokásos számolgatás, így sejthető volt, hogy mindenhol jól állnak a magyar versenyzők, azonban a riválisokról csak bizonytalan, az üldöző bolyról kevés információ érkezett.

Mivel a mozgáskorlátozottak versenye háromórás, innen lehetett először hírekre számítani. Jöttek is a szektorhelyezések: 6, 1, 3... és 2, ami azt jelentette, hogy a magyar fiúk megelőzték az előttük álló dobogósokat és csapatvilágbajnoki címet szereztek.

Amíg kiderült a remek hír, addig a masters eredményeket számolgatták a delegáció tagjai. Az A és a B szektorok – ahol a csapat szárnyalt az edzéseken és a versenyfordulók során – szektorgyőzelmei hamar biztossá váltak. Látva a riválisok eredményeit abban lehetett bízni, hogy a C és a D szektorokban rendkívül nehéz helyzetben horgászó magyar versenyzők tudják hozni a verseny közben kalkulált eredményt. Mint kiderült, még javítottak is. A pontok többszöri átszámolása után is csak akkor volt biztos a magyar csapat győzelme, amikor a riválisok sorba érkeztek gratulálni.

„De mi van a veteránokkal?” – kérdezgették egymást a csapattagok, mert róluk is az a hír érkezett minden szektorból, hogy jól állnak. (Mondjuk Pausits Imrénél ez nem is volt kérdés, miután a második órában fogott egy kétkilós dévérkeszeget.) Aztán egyszer csak megcsörrent a telefon, testvér hívott testvért és kiderült, hogy a magyar válogatottak sporttörténelmet írva mindhárom kategóriában világbajoki címet szereztek.

Egyéniben is volt miért izgulni. A masters korú Erdei Attila Csaba csupán néhány dekával lemaradva egyéni világbajnoki ezüstérmet szerzett, míg Timár Gábor a veteránoknál mind a versenyt, mind pedig hosszú és eredményes pályafutását világbajnoki címmel koronázta meg.

A mozgáskorlátozott csapat: Horváth Gyula Gábor kapitány, Kisjuhász Bence másodkapitány, Csala Tibor, ifj. Gurisatti Gyula, Jámbor János, Szendrei Attila versenyzők, Jámbor Dávid, Katona Máté, Szász Attila, Szűcs Tamás segítők, Végh Tamás delegációvezető.

A veterán válogatott összetétele: Timár Szabolcs szövetségi kapitány, ifj. Varga József másodkapitány, Czakó János, Pausits Imre, Papp József, Timár Gábor, Varga József versenyzők, Dömötör Attila, Lőrincz Dénes, Papp-Kósa Gabriella segítők, Végh Tamás delegációvezető.

A masters válogatott: Timár Dániel kapitány, Vörösházi György másodkapitány, Ambrus Tibor, Erdei Attila Csaba, Faragó Róbert, Heimann József, Holler László versenyzők, Faragó Róbertné Erdélyi Mária, Lékai Beáta, Tóth Szilvia, Barna Szilárd delegációvezető.

masters vet mozg 2023 vb 2

masters vet mozg 2023 vb 3

masters vet mozg 2023 vb 4

masters vet mozg 2023 vb 1 1