Az ősi gyökerekkel rendelkező halfogás, majd a modern horgászat – ma már döntően a szabadidős sporthorgászat – Magyarországon a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) szervezett keretein belül több mint 770 000 főt közvetlenül érintő rekreációs tevékenység, amely akár családi vagy baráti társaságban is remek alkalmat ad a szabadidő hasznos eltöltésére. Ráadásul mindez a természetben, a vízpartokon történik.
Ezen széles társadalmi kört érintő és az elmúlt években jelentős állami támogatást is kiérdemlő tevékenységből hosszú évtizedek alatt alakult ki a ma már hivatalosan is elismert horgászsport, ahol a Nemzetközi Sporthorgász Szövetség (CIPS) keretein belül több szakágban és ezeken belül számos korosztályban kerül sor rendszeresen hivatalos nemzetközi és országos versenyek, bajnokságok megrendezésére is.
Külön megtiszteltetés, hogy néhány éve már a MOHOSZ is a Nemzeti Versenysport Szövetség tagja, ezzel hozzájárulva a nemzet sportsikereihez. E keretekben a magyar horgászsport és főleg a versenyzők eredményességét talán ékesen bizonyítja, hogy az elmúlt évben versenyhorgászaink Európa- és világbajnokságokon történelmi csúcsot jelentő 19 érmet szereztek, ezzel vetélkedve a legeredményesebb hagyományos sportágakkal is. Hazánknak az elmúlt években több alkalommal is – 2017-ben kettő, 2018-ban egy, 2021-ben öt, 2022-ben szintén öt – lehetősége nyílt világbajnokságot rendezni, melyeket a FIPSed és az ICSF vezetői is pozitívan értékeltek.
2023 júniusában Magyarország ismét lehetőséget kap, hogy nemzetközi versenyt rendezzen, ezúttal a XXVII. Európa-bajnokságra kerül sor Kaposváron a Deseda-tavon. A következő évekre a MOHOSZ Horgászsport Szakszövetségi Irodája több világverseny rendezésére adta be a jelentkezését a Nemzetközi Sporthorgász Szövetséghez.
Az elmúlt időszakban a MOHOSZ megújulása során fontos célterület volt a Magyar Csapat / Team Hungary sporttámogatási rendszer megújítása, egyben rugalmasabbá és transzparenssé tétele is. A sikeres végrehajtás eredményeként a 2022-es támogatási időszakra szóló nem állami forrásból származó támogatási összeg elérte a 32,75 M Ft-ot.
Budapest, 2023.01.01.