A veterán és masters versenyzők a kellemetlenül hideg és szeles első három forduló után igazi nyári melegben küzdhettek a bajnoki címért Szegeden, a Maty-éri evezőspályán június 18-20 között. 

Az újabb három forduló izgalmait előrevetítette, hogy egyik kategóriában sem volt még „lefutva” a verseny. Több bajnoki címre esélyes jelölt is volt, és ha lehet ilyet mondani, nem a papírforma szerint alakultak a dolgok. A nagy melegben mindenki a pontyokat vette üldözőbe, szinte kizárólag rakós bottal. Ennek hossza változott, hiszen nem minden esetben volt jó döntés azt a teljes, 11,5 méteres hosszban használni. A halak néha szinte a partig kijöttek a bejuttatott csemegekukoricáért. Az első forduló elején még szükség volt az egyébként jól fogható apró kárászokra és – nem ritkán kapitális – dévérekre, de ahogy kezdett felépülni a pálya, úgy csökkent az apróhalazásra szánt idő. Az utolsó fordulóban szinte már csak a pontyok at fogtak a versenyzők. A veterán korcsoportban Varga József kezdett nagyon szépen, egészen az utolsó fordulóig remekül horgászott és 1-2 pontokat gyűjtve úgy tűnt, hogy sikerül számára a címvédés. Azonban szorosan ott volt a nyomában Timár Gábor és Czakó János is, ráadásul Timár Gáborral az utolsó fordulóban egy szektorba sorsolt a címvédő. A három versenyző között rendkívül szoros volt a verseny, tudták, hogy az utolsó fordulóban fog eldőlni a bajnoki cím sorsa. Végül a harcból ezúttal Timár Gábor került ki győztesen, és 8 ponttal megszerezte újabb magyar bajnoki címét. A második helyen egyetlen ponttal lemaradva Czakó János végzett, míg Varga József a harmadik lett 14,5 pontot gyűjtve.

Dobogós_képek_-_3.jpg

A harmadik, szegedi fordulót külön is értékelte a MOHOSZ, az elért eredmények alapján az 1. helyet Timár Gábor, a 2. helyet Czakó János, a 3. helyet Tölgyes László szerezték meg. 
A bajnoksággal lezárult a 2021 évi veterán ranglista is, melyet Czakó János vezet az elmúlt 3 év eredményei alapján. 

Veterán ranglista 2021

1.         Czakó János               312 685 g        35 pont

2.         Varga József               407 140 g        34 pont

3.         Szénási Béla               302 890 g        28 pont

4.         Jónás György             295 975 g        25 pont

5.         Timár Gábor               154 575 g        20 pont

6.         Gyulánszki Sándor     96 925 g          14 pont

7.         Pausits Imre                242 865 g        11 pont

8.         Temesváry Gyula        170 440 g        11 pont

9.         Tölgyes László            221 890 g        8 pont

10.       Rozgonyi Sándor        212 250 g        8 pont

Eredmények: https://ranglista.mohosz.hu/public/verdets?vid=515

A masters kategóriában is hasonló izgalmak zajlottak, a horgászat megegyezett a már leírtakkal, hiszen a pályán csak egy 20-30 méteres megszakítás választotta el a két korcsoport versenyzőit. 

Végül új bajnokot avathattunk az 55–65 éves korosztályból, hiszen ifj. Holler László 12 ponttal szerezte meg első magyar bajnoki címét. A verseny kiélezettségét mutatja, hogy hárman is 14 ponttal következtek a sorban, közöttük csak a hat fordulóban fogott összsúly döntött. Ennek értelmében Heimann József állhatott fel a dobogó második, míg Erdei Attila a harmadik fokára.

Dobogós_képek_-_12.jpg

A 4–6. fordulót itt is külön értékelte a MOHOSZ, ezt Heimann József nyerte, ifj. Holler László lett a második, és Gyurkovics Gyula a harmadik. 

A Masters ranglistát Heimann József vezeti 30 ponttal, másfél kilónyi súlyelőnnyel. 

Eredmények: https://ranglista.mohosz.hu/public/verdets?vid=516

Masters ranglista 2021

1.         Heimann József          384 765 g        30 pont

2.         Erdei Attila Csaba      383 275 g        30 pont

3.         Papp József                357 655 g        26 pont

4.         Ambrus Tibor              373 665 g        23 pont

5.         Faragó Róbert            366 625 g        22 pont

6.         Holler László               330 875 g        22 pont

7.         Horváth Tibor              322 895 g        22 pont

8.         Serman László            319 470 g        16 pont

9.         Lengyel István            315 670 g        7 pont

10.       Malavolti Claudio        36 660 g         6 pont

Legolvasottabb (2)