Látóképi szélmalomharc. A látóképi versenypálya köztudottan „széllelbélelt”. Az itt megrendezett versenyek gyakori velejárója az erős szél és a váratlanul lecsapó vihar.

Így volt ez május 14–16-án is, amikor az 55–65 év közötti masters és a 65 év feletti veterán kategória versenyzői vették birtokba a pályát. 

Az időjárás nem volt tekintettel a sok-sok évnyi tapasztalatra és a kort sem tisztelte a versenyzőkben. Már az edzéseken is változó intenzitással, de végig fújt a szél vagy esett az eső, esetleg mindkettő egyszerre. A veteránok A és B szektorában 18 versenyző foglalt helyet, míg a masters kategóriában 24 fő három szektorban szétosztva kezdte meg a versenyt. A viharos erejű szél ellenére szinte mindenki rakós botokat használt. Nem volt egyszerű a 11,5 méteres botokat úgy megtartani, hogy ne csavarja ki a versenyzők kezéből a szél. Minden nehézség ellenére a halak étvágyuknál voltak, ami kárpótolta a mezőnyt. Szépen nyúltak a vékony csőgumik a megiramodó 50-60 dekás, vagy esetenként testesebb potykák miatt, de szép dévérek, karikakeszegek is tiszteletüket tették. Legalább tíz kilót kellett fognia annak, aki kevés pontra pályázott a szektorában, ezt azonban nem volt egyszerű megvalósítani. A fronthatás bizony megviselte a sok bajnokságot megélt szervezeteket, és voltak, akik sajnos nem tudták végighorgászni mind a három fordulót. 
A veterán kategóriában Varga József bizonyult a legeredményesebbnek, 4 ponttal és több fogott súllyal vezeti a bajnokságot a szintén 4 pontos, szűk két kilóval lemaradó Timár Gábor és az 5 pontos Czakó János előtt. A masters kategóriában szintén négy pont kellett a vezető pozíció kivívásához, ami Horváth Tibornak sikerült, őt Erdei Attila követi 5 ponttal, majd Serman László jön hatpontosként. A mezőny azonban nincsen még szétszakadva, június 18–20-án a bajnokság következő három fordulóján még nyitott a bajnoki címek sorsa. Szegeden, a Maty-éri evezőspályán dől el, hogy kik lesznek a 2021-es év bajnokai. 

A 
XIX. Veterán OB 1–3. forduló részletes eredményei: 

https://ranglista.mohosz.hu/public/verdets?vid=515

VetMast_1-3_f_002.jpg

V. Masters OB 1–3. forduló: 

https://ranglista.mohosz.hu/public/verdets?vid=516

VetMast_1-3_f_003.jpg

A bajnokságról készült videó itt tekinthető meg: https://nyito.mohosz.hu/index.php/videok/758-xix-veteran-es-v-masters-ob-1-3-fordulo