Sokak örömére az előző két hétvégén került megrendezésre az V. Parti Pergető Országos Bajnokság 1. és 2. elődöntője.

Köszönhetően a rendezéssel kapcsolatosan szerzett korábbi tapasztalatoknak, idén több változás is kedvezett a versenyzőknek. Mivel a világbajnokságot a vírushelyzet miatt augusztusra halasztották az országos bajnokságot nekünk is át kellett szervezni, így a döntő is lebonyolíthatóvá vált közvetlenül a selejtezőket követően. A rendezőknek sikerült megfelelő telepítést is biztosítani, így a két elődöntőre körülbelül 500 darab megfelelő méretű sebes pisztráng került kihelyezésre a versenypályán. Jelentős változás, hogy a telepítés az eddig megszokott két részlet helyett egyszerre történt pénteken, ami meglepően jól vizsgázott. Ez a módszer nagyban hozzájárult a halak megfelelő kondíciójához, ezzel együtt pedig a kapókedvükhöz is. Ezek tükrében elmondható, hogy az elmúlt két hétvége eredményei a fogások tekintetében messze felülmúlták a várakozásokat és a parti pergető szakág egy új mérföldkőhöz érkezett, amelynél már viszonylag kevés szerep jut az egy-egy halas fogásoknak. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy igencsak kiemelkedő eredmény, ha valaki egy két napon keresztül intenzíven horgászott pályán a második nap délutánján is tud minden fordulóban halat fogni, legyen szó akár csak egy-egy halról. A két elődöntőből összesen 30 versenyző jutott tovább a döntőbe, akik között április 26-án dől el, hogy 2021-ben kik állhatnak a dobogóra. Az ezen a bajnokságon megszerzett helyezések 2023-tól a ranglista szerint már komolyan befolyásolhatják a válogatott összetételét.

IMG_3519.jpg

Eredmények:  1. elődöntő: https://ranglista.mohosz.hu?lverid=490 2. elődöntő: https://ranglista.mohosz.hu?lverid=491

IMG_3568.jpg