A feeder szakág klubcsapat bajnoksága 16 csapat 80 versenyzőjével vette kezdetét Debrecen mellett, a Látóképi-víztározón. A tavalyi bajnok Carp Zoom - Molnársziget HE csapata a verseny reggelén - mint mondta -, bizományba adta le a vándorserleget, szeretnék azt újra birtokolni. A tavalyi feeder klubcsapat világbajnok Maros-Walterland, a helyi versenyzőkből verbuválódott Dreamfish-Special-mix Feeder Team, a fiatal tehetségeket felvonultató Marosmix Feeder Team 2., és még további 12 klubcsapat pedig szeretné ezt megakadályozni. Az első fordulót látva, egyik sem tűnik egyszerűnek.

 

IMG 0520

3. forduló

A címben megelőlegezett meglepetések ma beigazolódtak. Az utolsó fordulóra sok helyen pontyba billent át a pálya. Bakó Péter 35.700 grammos új pályacsúcsához 18 db ponty megfogása kellett. A kérdés sok szektorban az volt, hogy hány óra keszegezés után váltsanak a versenyzők pontyra. A Maros–Walterland csapatnak(Bakó péter, Csillag László, Erdei Attila, Sivák Mátyás, Vidó Ferenc, Walter Tamás versenyzők, Borda Zsolt edző és Bodnár Sándor kapitány) ez mesterien sikerült. 30–14–7 pont, azaz fordulóról fordulóra tudták felezni a pontszámaikat, egyértelművé téve, hogy ezt a pályát most ők olvasták a legjobban. A korábbi évben már bajnoki címet, tavaly pedig feeder klubcsapat világbajnoki címet is szerző együttes büszkén emelhette a magasba az előző évi bajnoktól átvett vándorserleget. A második helyen a zömében fiatalokból álló Marosmix Feeder Team 2. csapat (Arató Soma, Baluka Péter, Bodzsár Norbert, Kálló Kornél, Krausz Zoltán, Simon Norbert versenyzők, Katona Ildikó kapitány, Ambrus Tibor edző)  végzett, 51 ponttal. A harmadik helyen is meglepetés született, hiszen a Dovit Feeder Team (Bathó János, Dávid Szabolcs, Földes János, Gógán Dominik, Kovács Mihály, Pechnyó Gergely versenyzők, ifj. Gyulai Ferenc kapitány és Szikszai Bertalan edző)  évek óta résztvevője a feeder klubcsapat bajnokságoknak, de most első ízben sikerült dobogóra állniuk. 

Gratulálunk!

VÉGEREDMÉNYEK

V.FEEDERKLUBOB 1

IMG 0515

 

V.FEEDERKLUBOB 2.ford 54

2. forduló

A 2. fordulóra meglepetésként megváltozott a pálya halösszetétele. Legalábbis az arányok billentek meg egy kicsit a fogható halfajok között. A karikakeszeg felerősödött, és a pontyok is nagyobb számban képviseltették ma magukat. A mérlegelés során időn túli hal eltétele és a haltartó limit megsértése miatt veszítettek értékes pontokat versenyzők, holott mindezekre fel lett hívva mindenki figyelme a technikai értekezleten.  Ezektől eltekintve rendben zajlanak a küzdelmek. A Maros–Walterland a tegnapi napot követően egy újratervezés után ma már felzárkózott 44 ponttal a harmadik helyre. Az élen a Carp-Zoom-Molnársziget HE csapatát a Marosmix Feeder Team 2. csapata váltotta fel, de mindkét együttesnek 37 pontja van, így az előny mindössze szűk 5 kg-nyi hal. A rács szerint az utolsó napon nagy csaták várhatók.  Egy kiélezett, izgalmas utolsó forduló várható a holnapi napon.

EREDMÉNYEK A 2. FORDULÓ UTÁN

V.FEEDERKLUBOB 2.ford 104

V.FEEDERKLUBOB 2.ford 100

V.FEEDERKLUBOB 2.ford 108

1. forduló

 V.FEEDERKLUBOB 1.ford 12

A néhány héttel korábban ugyanitt megrendezett Hajdúsági Feeder Bajnokságon még sok szép karikakeszeget kellett fogni a jó erdményhez. Igen ám, de mostanra az idő kicsit megváltozott. Igazi július végi kánikula, szélcsend, tükörvíz fogadta az első fordulón a versenyzőket. A vizen ilyenkor a karikakeszegek dominanciája megszűnik, helyét a dévérkeszeg, a széleken a ponty veszi át.

V.FEEDERKLUBOB 1.ford 18

A dévérkeszegek a behulló csalit vízközt, vagy azt lekövetve a fenéken foghatóak meg. Intenzív, nagy koncentrációt igénylő horgászat ez, sok üres járattal, hiszen néha 2-3 dobás után van csak hal a horgon. A nagy melegben öt órán keresztül embert próbáló feladat ezt végig csinálni. A segítők a darabszámok alapján próbálják átlátni a pályát, de az egyedsúly változatossága sokakat vitt ma is tévútra, és született a mérleg által jobb, vagy rosszabb eredmény, mint amit előzetesen kalkuláltak.

Eredmények az 1. forduló után:

EREDMÉNYEK

V.FEEDERKLUBOB 1.ford 25

Meglepetésekben nincsen hiány, és itt nem csak az eredményekre gondolok. Előfordult, hogy a keszegezésnek indult horgászatból pontyozás lett a végén. Izgalmasnak ígérkezik ez a bajnokság is. Az első forduló után a Carp Zoom–Molnársziget HE áll az élen 15 ponttal, 19 ponttal követi a Marosmis Feeder Team 2. , és újabb 3 pont lemaradással a Dreamfish–Special-mix Feeder Team alkotják az élbolyt.

V.FEEDERKLUBOB 1.ford 21

V.FEEDERKLUBOB 1.ford 5