Az utánpótlás versenyzők és a hölgyek is megkezdték hat fordulós országos bajnokságukat. Az U15-20-as korosztály mellett a női mezőny is a Nagykunsági-főcsatornán horgászik, míg az U25-ösök az szolnoki Holt-Tisza versenypályán küzdenek az első 3 fordulóban szerezhető pontokért.

UTÁNPÓTLÁSOB 3.ford 65 

3. forduló

Reggel mindenki izgatottan nézte a radarképet. Temesvár felől masszív viharzóna tartott keletre, érintve mindkét versenypályát. Az biztos volt, hogy az esőből kap jócskán a mezőny, de félő volt, hogy a villámlás miatt esetleg meg kell majd szakítani a versenyt. Szerencsére erre nem került sor, de az égi áldás fél tizenegykor megérkezett. Esett az eső kitartóan, csak akkor hagyta kicsit abba, mikor delet harangoztak a kunhegyesi templomban. Ezután jött a meleg, párás levezetés. A halak is elbódulhattak, mert ma is nagyon meg kellett küzdeni minden egyes grammért. Aprócska keszegek, törpék akadtak horogra. A szélső helyek ma jól muzsikáltak, de a szektorok közepe felé haladva egyre nehezebb volt halat fogni. A csatorna is meglódult, a tegnapi naphoz képest ma akát 5 grammos úszóra is szükség lehetett.

DSC 1281

Az U15-ös kategória 3 fordulós versenyét a ma is szektor győzelmet szerző Tar Petra (1-1-1 pont)  nyerte meg. Figyelemre méltó teljesítmény egy ifjú hölgytől, nagy gratuláció jár neki! Második helyen a mai napon szintén egyest horgászó, - tavalyi bajnok - Lőrincz Benedek (2-4-1 pont) végzet, míg a dobogó harmadik fokára Nagy Dénes (1-5-2 pont) állhatott fel. Minden elismerésem a 21 fő U15-ös horgászpalántának, akik küzdve az összeszorult bot tagokkal, volt aki akár vízbe esve is, de végig küzdötték ezt a nagyon nehéz versenyt!

NŐIUTÁNPÓTLÁSOB dobogós 7

UTÁNPÓTLÁSOB 3.ford 42

NŐIUTÁNPÓTLÁSOB dobogós 5

U15 1–3. forduló végeredménye

UTÁNPÓTLÁSOB 3.ford 9

Az U20-as ifjaknál Vidő Rolnad (1-1-5 pont) nagy csatában, pontegyenlőség mellett a több fogott hallal aratta le a babérokat. A második helyen végző Nagy Hunor (1-5-1 pont) kihasználta az ölébe pottyant mai szélső helyét és szűk fél kilóval maradt csak alul Rolanddal szemben. A harmadik helyen Kéri Dominik (4-2-2 pont) végzett, aki legutóbb egy feederes dobogón is szerepelt már. 

NŐIUTÁNPÓTLÁSOB dobogós 24

U20 1–3. forduló végeredmények

DSC 1285

Az U25-ös fiataloknál Pocsai Márk (3-1-4 pont) nem engedte ki kezéből a győzelmet, a második helyen a tavalyi bajnok ifj Hamar Ferenc (7-2-1 pont) vágzett, nagyot szépítve. az előző napi eredményein, míg a harmadik. helyet Mezei Kristóf  4-4-7 pont) szerezte meg.

DSC 1287

 U25 1–3. forduló végeredménye

NőiOB2.ford 39

A nőknél a mai napon a szélső helyet szépen értékesítve Gyulánszki Nikolett (6-2-1 pont) szerezte meg a győzelmet, második helyen Walter-Barna Diána (3-6-2 pont) végzett, a harmadik helyet kiegyenlített horgászattal dr. Kulcsár Aranka (4-4-4 pont) szerezte meg.

NŐIUTÁNPÓTLÁSOB dobogós 12

Nők 1–3. forduló végeredménye

NŐIUTÁNPÓTLÁSOB dobogós 14 

Folytatás augusztusban a következő 3 fordulóval!

NŐIUTÁNPÓTLÁSOB dobogós 18

FOTÓK

 

2. forduló 

NőiOB2.ford 46 

Egész éjszaka szakadt az eső a Nagykunsági-főcsatornán. A lezúduló 25 mm csapadék megtette hatását. Finoman szólva is felázott minden. A tavalyi évben megépített út most bizonyított, hogy valóban nagy szükség volt rá. Ennek hiányában vélhetőleg nem sokan tudtak volna kijönni a felázott töltéskoronán. A reggeli borongós időt később ragyogó napsütés váltotta fel, aminek következtében a levegő páratartalma magasra szökött. Fülledt, nyomott idő azonban a halak kapókedvére is hatással volt. A tegnapi nappal ellentétben ma sokkal kevesebb szép keszeg akadt horogra. Jobbára apró kis bodorkák, karikák és dévérek mellett a törpeharcsák voltak a nap főszereplői. A csatorna vize is megszelídült, jóval lassabban áramlott, mint tegnap. Elég volt 0,5-1 grammos úszó is, de laposból sem kellettek a nagyobb méretek. A nőknél Rudnay Csilla egy rövid, 5 méteres spiccbottal bűvészkedett a szektor szélső helyén, és egész jó ütemben fogta a hínár mellől a halakat és nyerte magabiztosan szektorát. Az U15-ös korosztálynál Tar Petra mai újabb egyese az élre állította az ügyes kislányt, ahogyan Vidó Roland is megismételte tegnapi egyesét, és vezeti továbbra is a versenyt az U20-asoknál. Az U25-ös fiataloknál Pocsai Márk áll az élen, itt már szórtak az eredmények.

 NőiOB2.ford 57

NőiOB2.ford 20

DSC 1128

DSC 1157

1. forduló

Az U15-ös pecások 21-en, két szektorban kezdték meg a versenyt, míg az U20-as ifjak szintén két szektorban 22-en ültek le a csatorna partjára. A hölgyek 15-en egy szektorban követik őket. Az U25-ös, a felnőtt mezőny ajtaján is kopogtató versenyzók 11-en vannak. Borongós, csepergő esővel tarkított időben kezdődött a megmérettetés. A csatorna egyelőre szűk marokkal mérve adja a halat, az áramló víz is megnehezíti a gyerekek dolgát. Néhány dekás fogások mellett Nagy Dénes hat kilós fogása volt ma kiemelkedő. Az idősebbek, az U20-asok már tapasztaltabbak, így ők már jobb fogásokkal dicsekedhettek a mai napon, akárcsak a női mezőny.

DSC 1116

Van tehát megoldása a víznek, csak sokat kell gyakorolni rajta. Ennek az országos bajnokságnak ez is a célja, hiszen jövőre itt rendezzük meg az Ifjúsági Világbajnokságot, amire már most lehet gyakorolni. Az U25-ösök Szolnokon jó átlagot fogtak, a törpék mellett Csővári Tamás szép pontyai voltak ma reménykeltőek. Az első forduló után holnap már tapasztalatokkal gazdagodva jöhet a folytatás, reméljük még több szép fogással. 

IMG 0929