Régóta vártuk már a pillanatot, hogy újra versenyezhessünk. Ez most elérkezett. A műlegyezők első fordulója után, ezen a hétvégén az V. Method Feeder Országos Bajnokság első két selejtezőjén dől el a továbbjutás.

 

Erős hajrá, izgalmas végjáték

IMG 6444

Fotó: Nagy Gina

A selejtezők utolsó fordulója mindkét helyszínen izgalmas küzdelmeket tartogatott. Látóképen a két aranyéremre esélyes egymás mellé sorsolt, míg az Abért-tavon a két és hárompontosok közül ketten egy szektorba, egy versenyző a pályán csak darálónak nevezett szakaszra sorsolt. Az időjárás is megváltozott, a szél ugyan csendesedett, de cserébe eleredt az eső, és mindössze 10-12 fokos hőmérséklet emlékeztetett a közelgő nyárra, ami ekkor igen távolinak tűnt. Nyakig begombolva, esőruhában, ernyő alól kellett horgászni. A halakat szerencsére mit sem zavarták a zord körülmények, akik tudtak igazodni a hidegfrontos ízlésükhöz, és a megfelelő távolságot megválasztva kínálták fel nekik a csemegét, azok szép zsákmányra tehettek szert.

DSC 0457

Látóképen Novák János, - regnáló method bajnok - aratta le a babérokat. Higgadt, profi horgászattal 4 pontot gyűjtve nyerte meg a selejtezőt Péntek Dusán és Megyeri Norbert előtt.

DSC 0493

Az Abért tavon nagy küzdelemben végül pontegyenlőség mellett a mérleg döntött az első hely sorsáról, most Kovács Attila javára, - aki a múlt heti „előverseny“ győzelme után - megérdemelten vehette át az első helyért járó serleget. ifj. Jerabek Antal szintén 4 ponttal, 10 kg-os hátránnyal lett így második, míg Mészáros Bence 5 ponttal a harmadik helyen végzett. Az előzetes számítás szerint a döntőbe továbbjutó versenyzők a következők:

IMG 6564

 Fotó: Nagy Gina

Látóképi-víztározó 18 fő: 1. Novák János 4 pont, 2. Péntek Dusán 5 pont, 3. Megyeri Norbert 7 pont, 4. Költő Zoltán 8 pont, 5. Hasznosi Dániel 8 pont, 7. Dávid Viktor 9 pont, 7. Bagi Zoltán 10 pont, 8. Skultéti Dorián 11 pont, 9. Varga János 11 pont, 10. Bató Attila 12 pont, 11. Gábor András 12 pont, 12. Péter Zoltán 12 pont, 13. Gáspár Tamás 12 pont, 14. Fejér Richárd 12 pont, 15. Molnár Antal 14 pont, 16. Hajdú Tamás ifj. 14 pont, 17. Pálóczi János 14 pont,  18. Sárvári Lajos 14 pont.

Részletes eredmények: Látóképi-víztározó eredmények

Abért-tó 12 fő: 1. Kovács Attila 4 pont, 2. Jerabek Antal Ifj. 4 pont, 3. Mészáros Bence Krisztián 5 pont, 4. Balog Áron 6 pont, 5. Csóka Alex 6 pont, 6. Németh Bálint 6 pont, 7. Sipos József 7 pont, 8. Török Zoltán Gábor 9 pont, 9. Fordán Krisztián 9 pont, 10. Tátrai Zoltán 10 pont, 11. Bokor Péter 11 pont, 12. Rozmann Tamás 12 pont.

IMG 6567

Fotó: Nagy Gina

Részletes eredmények: Abért-tó eredmények

Mindkét helyszínen köszönet illetei a verseny zökkenőmentes lebonyolításáért felelős Ponty Centrum Horgász Egyesület és a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének segítő csapatát!

IMG 6433

Fotó: Nagy Gina

Folytatás most hétvégén, ahol újabb 3 selejtező után alakul ki a 80 fős döntő végleges névsora.

IMG 6531

Fotó: Nagy Gina

IMG 6526

DSC01353

DSC 0482

Köszönjük a versenyzők sportszerűségét és kitartását!

A második forduló is feladta a leckét! 

Kezdjük az Abért tavi eseményekkel. A második fordulóban egy fokkal volt csak kellemesebb az időjárás. A szél enyhült egy kicsit, de az egész heto hidegfront mára beérett. Legalábbis ami a halak kapókedvét illeti. A víz több fokot hűlt, a halak is beljebb húzódtak, így aki ezt gyorsan le tudta reagálni, az most is 30 kiló fölé szaladhatott az Abérten.

V.MFOB LÁTÓKÉP ABÉRT 2.ford 1

Mivel többeknek nem volt szabad már hibázni, nagyon felkészültek a versenyzők. A limit nem sokat változott az előző naphoz képest, talán szemesből volt kevesebb bekészítve. A 8 liter bőven elegendőnek bizonyult. Az ifjaké volt ma a főszerep, Mészáros Bence ma sem hibázott, de Jerabek Antal sem hagyta magát, eddig mindössze 2-2 pontot gyűjtöttek.

V.MFOB LÁTÓKÉP ABÉRT 2.ford 12

Kovács Attilának nagyon fekszik most a pálya, múlt heti versenytapasztalatit tudja kamatoztatni. Az 5 pontosok szépen összesűrűsödtek, többen 10 pontra teszik a továbbjutás ponthatárát. Holnapra esőt ígérnek, így nem tudom semmi jóval kecsegtetni a mezőnyt, de bízom benne, ezt is megoldják. 

V.MFOB LÁTÓKÉP ABÉRT 2.ford 8

A Látóképi-víztározón sem volt sokkal jobb a helyzet, továbbra is viharos szél jellemezte az időjárást. Szerencsére az eső itt is elkerülte a pályát.

V.MFOB LÁTÓKÉP ABÉRT 2.ford 3

Az össz. fogás 370 kg-ról 315kg-ra csökkent.  A fogási átlag is 6,5 kg/ fő-ről  5,5 kg-ra mérséklődött. Az előző napon jól szerepelt vesrenyzők közül jónéhányan nem tudták megismételni tegnapi eredményüket, ezért nagy keresztbe verések alakultak ki.

V.MFOB LÁTÓKÉP ABÉRT 2.ford 7

A várhatóan 18 továbbjutó közé, talán még 14-15 ponttal is be lehet majd kerülni. A 2. napon a nagyobb 50-60 méteres távot horgászók értek el jobb eredményt. A pontyok ma méginkább finoman ettek, jónéhány halvesztést láthattunk.

V.MFOB LÁTÓKÉP ABÉRT 2.ford 6

Eredmények a 2. forduló után:

Lukácsháza, Abért-tó

Debrecen, Látóképi-víztározó

Túl az első fordulón

 V.MFOB LÁTÓKÉP ABÉRT1.ford 4

Mindkét helyszínen időben megjelent mindenki, így nem kellett a pályát újra kitűzni. A sorsolásnál most kivételesen nem a versenyzők húzták ki helyeiket, hanem a versenybírók kezében volt a versenyzők szerencséje. Ki örült a kisorsolt helynek, ki nem. Mintha csak maguknak húztak volna.

V.MFOB LÁTÓKÉP ABÉRT1.ford 7

Az Abért tavon 35-40 km/h-ás szél, nehezítette meg a versenyzők dolgát, de legalább nem volt eső. Még ma. Holnapra már jósolják azt is. A Látóképi-víztározón az öt órába sűrítve volt napsütés, eső, szél. A limitekkel nem volt különösebb gond egyik helyszínen sem, a 8 literbe belefért mindenki. Világos színű, szénhidrátos etetőanyag, halas pellet, csemegekukorica, kendermag volt a fő csalogatóanyag az Abért tavon, míg Látóképen az etetőanyag mellé kevesen vittek be csemegekukoricát és felpuhított pelletet.

V.MFOB LÁTÓKÉP ABÉRT1.ford 10

Itt a nagy távolságra történő pontyozást a viharos erejű szél lehetetlenné tette, így sokan a keszegezésre tették fel a fordulót. Nem volt ez rossz döntés, hiszen keszeggel is lehetett szektort nyerni, ezt a tavalyi method bajnok Novák János bizonyította be. A szélső helyek közelében persze érdemes volt pontyozni, ezt Katona József oldotta meg ügyesen, 24680 grammot tudott fogni, az A2-es helyről, ami a pálya legtöbb hala volt a mai napon. Az Abért-tó megtréfálta a versenyzőket, nagyon nem úgy működtek a dolgok, mint ahogyan azt sokan gondolták.

V.MFOB LÁTÓKÉP ABÉRT1.ford 3

V.MFOB LÁTÓKÉP ABÉRT1.ford 5

Az A szektorban Balog Áron felvállalta a 70 méter körüli távoli pecát, amit ezen a szakaszon nem szokás. Mást csinálni, mint a többség! - mondta egy neves versenyző, és igaza lehetett, mert Áron magabiztosan terelegette szákjába a pontyokat, és nyerte meg szektorát. A B szektorban egy másik ifjú titán, Mészáros Bence élt a szélső hely adta lehetőséggel, és bár volt, aki többet fogott nála a szektorában, a szabályok ellen vétve egy haltartóba gyűjtötte a halát, ami több volt, mint 30 kg, így a szabályok értelmében hiába fogott a versenyző egy kilóval többet, mint Bence, a mérlegelőlapra csak 30 kg-ot lehetett beírni.

V.MFOB LÁTÓKÉP ABÉRT1.ford 9

Igy az egyesből kettes lett, aminek Bence örülhetett. A C és D szektorban Jerabek Antal oldotta meg szépen a feladatot, míg a D szektorban Fordán Krisztián húzta be ma a szektor győzelmet. Érdekes, hogy ezekben a szektorokban nem a szélső versenyzők arattak diadalt, bár kétségtelen, hogy azért ezek a helyek tartogathatnak még meglepetést a hátralévő két fordulóban.

V.MFOB LÁTÓKÉP ABÉRT1.ford 2

Szép kárászok, pontyok, dévérek és amurok kerültek terítékre, 20 kg feletti fogás kellett ma az A szektorban, hogy legyen esély még a továbbiakban. Izgalmas a verseny, már mindenki számolgat, hogy vajon hány pont kell a biztos továbbjutáshoz. Még két forduló, és kiderül!

V.MFOB LÁTÓKÉP ABÉRT1.ford 6

V.MFOB LÁTÓKÉP ABÉRT1.ford 1 

Eredmények:

1. forduló Látóképi-víztározó

1. forduló Abért-tó

2020. május 29.

Az idei bajnokságra 251 nevező maradt talpon, azaz a lemondások után ennyien vállalták a versenyt. Az ismert befolyásoló tényezők tükrében a lemondások érthetők, de még így is az eddigi legnépesebb mezőny méretteti meg magát a bajnokságon. Az öt helyszínből ezen a hétvégén kettőn, a Debrecen melleti Látóképi-víztározón és a Lukácsháza határában található Abért-tavon küzdenek meg a halakkal és egymással a versenyzők.

V.MFOB ABÉRT EDZÉS 2

Ez előbbi helyszínen 57-en, és ez utóbbin 38-an. Vállalták a küzdelmet. A tét a döntőbe jutás ezen a háromfordulós versenyen. Mindenki igyekszik majd minél kevesebb pontot gyűjteni, hiszen ha továbbjut, a pontjait - mint a katicabogár - viszi magával a döntőbe. Hogy ehhez 7 pöttynél, azaz pontnál több is elég lesz-e, vagy nagyon szoros lesz az eleje, most még nem tudni. Az időjárás mindkét helyszínen cudar, viharos erejű szél és eső nehezíti meg az indulók dolgát. Az Abért-tó gazdag kárász- és keszegállománya mellett a pontyokban és az amurokban is lehet bízni, a kötelező edzésen mind a négy halfaj egyedei előkerültek. A horgászbotokon jól muzsikálók akár 40-50 kg-ban is reménykedhetnek, de 20 kilótól alább nem szabad adni.

V.MFOB ABÉRT EDZÉS 4

V.MFOB ABÉRT EDZÉS 7

A Látóképi-víztározón a mezőny 90 %-a a pontyokban bízik, a legendásan szép keszegállományra kevesen építenek. Meglátjuk, kit igazol majd a végeredmény. Holnap a megnyitó után tehát lehet újból szurkolni, az eredményekről, tanulságokról minden este egy kis összefoglalóval jelentkezünk. Tartsatok velünk ezen a hétvégén!

V.MFOB ABÉRT EDZÉS 6

V.MFOB ABÉRT EDZÉS 8

V.MFOB ABÉRT EDZÉS 9

Legolvasottabb (2)