Zala folyó, avagy a megye gyöngyszeme

Szöveg és kép: Dóczi István

A Zala egy kedves hangulatú, mintegy 126 km hosszú dombvidéki folyó. A Horgászegyesületek Zala Megyei Szövetségének halgazdálkodási hasznosításába tartozik, teljes terjedelmében Magyarország területén folyik. A Balaton fő tápláló vízfolyása.

Az Őrségben Szalafő határában Orfalu község mellett található szigetszerű reliktumlápból, a mára feltöltődött Fekete-tóból ered. Ez a láp Magyarország egyik legvédettebb természeti értéke, mert különleges, jégkorszaki eredetű endemikus növényfajok találhatók ott. A folyó útja során mocsaras rétek, száraz kaszálók, kőrises-fűzes ligetek, égeres lápok és vegyes társulású erdők mellett halad el. Jelentős méretű Natura 2000 területek övezik, ahol számtalan értékes, ritka állat- és növényfaj találja meg életfeltételeit. Halfaunája meglepően változatos, a horgászszemszögből számításba vehető fajok állományai nagy létszámúak és stabilak. Ennek ellenére sporthorgászati szempontból kevésbé népszerű, még a megyében élő horgászok nagy része sem használja ki e csodálatos horgászvíz adottságait. A területet nem ismerő horgász nem is tudja, hogy a zalai dombvidék természeti szépségeinek megismerése mellett ennek a kicsi folyónak a domolykó-, a süllő- és a sebespisztráng-állománya mekkora sporthorgászati lehetőségeket rejt.

A forrástól a csödei hídig
Horgászati szempontból három részre oszthatjuk; Csöde falu közúti hídjától a forrásig húzódó szakasz kíméleti terület, ahol tilos a horgászat. Azonban a messzi vidékről érkezett horgász, amennyiben érdeklődik a természeti szépségek és a turisztikai látnivalók iránt, és a nyaralásra, kirándulásra fordított ideje megengedi, feltétlenül keresse fel ezt az Őrségi Nemzeti Park területén fekvő szakaszt is. Az őrségi tájegység, valamint a mellette található Vend vidék számtalan zoológiai, botanikai kincset, kulturális örökséget és egyéb látnivalót kínál, ami a természetfotózás, a néprajz és az ökológia iránt érdeklődőknek kihagyhatatlan lehetőséget nyújt.

A múlt században ezen a szakaszon virágkorát élte a rákhalászat, amit a máig fennmaradt falunév, Nagyrákos is igazol. A Zala folyó rákja, a „szóló rák” a minősége miatt messze földön híressé vált, a fővárosi piacok, éttermek mellett a határon túl, például a bécsi udvarban is keresett portéka volt. Sajnos időközben a legendás folyamirák-állomány nagy mértékben visszaszorult, helyét fokozatosan idegenhonos rákfajok veszik át.

A felső szakaszon a folyó arculata meglehetősen változatos, élőhely szempontból egymást követik a teljesen különböző mederalakulatok. A burványló vizű égergyökeres, alámosott gödrös szakaszok után gyors vizű elöntött kavicspadok következnek, hogy aztán a víz hirtelen lelassulva majdnem állóvizű öblöt, öntést hozzon létre. Ezekre a nagyon lassan áramló, majdhogynem álló öblökre jellemző a homokos, sok helyen iszapos meder. Ezen az élőhelyen gyakran bőven fejlődik az úszó levelű vízitök, mely impozáns sárga virágaival hívja fel a figyelmet erre a vízi élőhelyre. A vízfelszín alatt a töklevelek árnyékában vörösszárnyú keszeg, szélhajtó küsz és egy ritka védett halfaj, a kurta baing csapatai várják a vízre hulló rovarokat. A burjánzó vízinövények között a tarka géb leselkedik, ami nem tartozik az úszóbajnokok közé, ezért kúszva-mászva változtatja a helyét, keresgéli táplálékát, amit apró csigák, rovarlárvák jelentenek. Ezekben a nyugodt vizű kiöntésekben a mederfenék sem néptelen. Vízi csigák, rovarok, tegzes- és szitakötőlárvák araszolnak táplálékot keresve és táplálékot kínálva a velük azonos élettérben élő halfajoknak. Közöttük egy szintén természetvédelmi oltalmat élvező halfaj, a vágó csík túrja a homokos talajt apró bolharákok és talajlakó férgek után. Ezt az élőhelyet a fiatal domolykók csapatai is gyakran látogatják apró halivadékot és vízre hulló rovarokat keresve. A gyorsan szaladó vizű elöntött kavicspadokon a kövek és a mederfenéken nyugvó fahordalék között egy újabb védett halfajunk, a kövi csík keresi apró csigákból és bolharákokból álló táplálékát. Itt él, és ha április-májusban eljön az ívási ideje 3000-5000 ikráját is itt rakja le, melyeket a hím kikelésig őriz. A nappalt többnyire a kövek és a fahordalék között tölti, majd a sötétség beállta után portyára indul.

Ahogy rövidülnek a nappalok és csökken a víz hőmérséklete, ezt a szakaszt keresi fel október környékén a sebes pisztráng is, hogy az elöntött sebes vizű kavicspadokon sekély gödröt „kifürödve” lerakja ikráit. A kavicspad után lelassuló, burványló víz mélyen alámossa az itt még eléggé szűk és sekély meder partoldalát, ezzel szabaddá téve a parton álló éger és kőris gyökérzetét, mely a vízbe szabadon lógva búvóhelyet nyújt a vadászó, leskelődő fiatal sebes pisztrángoknak, domolykóknak és sügéreknek. A mederfenéken a kavics mellett már megjelenik az érdes folyami homok és az agyag. Ezen a részen találkozhatunk a nagy rajokban bandázó védett fürge csellével is. A hímek ívási időben tündöklő sötét, sárgás-zöldes nászruhát öltenek, a hasuk pedig vörösre színeződik. Oxigénhiányra, vízszennyezésre rendkívül érzékenyek, stabil állományuk kedvező képet fest a Felső-Zala vízminőségéről. Ökológiai jelentőségük – azon kívül, hogy indikátorfaj –, hogy táplálékul szolgálnak a sebes pisztrángok és a domolykók részére.

A sebes pisztráng hazája
A csödei közúti hídtól az andráshidai bukógátig tartó szakasz már horgászszempontból is számításba vehető. A patakhorgászatot kedvelőknek igazi pergetőparadicsom. Ez a szakasz igazi pisztrángos víz. Az élőhelyek változatosságukban hasonlítanak az előző szakaszra, azonban a meder itt jóval szélesebb, a vízoszlop jóval magasabb, az alámosások mélyebbek és a gödrök sokkal nagyobb kiterjedésűek. Itt megjelenik a lépcsőzetes meder és az agyagos padmalyok, ezek gyakran egyedül vadászó, nagy testű sebes pisztrángokat rejtenek. A halfaunát domolykó is színesíti, a védett fajok közül itt is él kövi csík, fürge cselle, és megjelenik a fenékjáró küllő is. Bőséges táplálékot nyújtanak a mederben bőven tenyésző tegzeslárvák, szitakötőlárvák és bolharákok. A két parton elég erős a vegetációs fedettség, ezért jelentős a vízre hulló rovarok mennyisége a domolykók és a pisztrángok örömére. Ezt a részt érdemes végigjárni pergetőbottal, apró úszówobblert felkínálva, mert hatalmas élmény egy 2-3 kg-os sebes pisztráng zsákmányul ejtése. A lassabban áramló, visszaforgós részeken darabosabb sügérek jelentkeznek és fiatal domolykók is hamar leverik a vízfelszínen úsztatott műcsalit. Néha szivárványos pisztrángok okoznak nem várt meglepetést. Ennek az idegenhonos fajnak nem örülünk, agresszív viselkedésével nagy mértékben zavar más halfajokat.

A legyezést is érdemes kipróbálni, bár a növényekkel erősen fedett terep feladja a leckét, de az ügyes legyezőhorgászok nimfákkal, nedves- és szárazlegyekkel szép eredményeket érhetnek el. Mivel a rovarfauna is meglepő fajgazdagságot mutat – álkérészek, tegzesek, bolharákok nagy számban tenyésznek –, a felkínálható műlegyek fajtái ennek megfelelően alkalmazhatók. A legyezőhorgászat szempontjából még feltáratlan ez a szakasz, érdemes lenne ezt a művészetnek is beillő horgászmódszert széles körben népszerűsíteni.

A sokszínű változatosság
Horgászszempontból a legtöbbet ígérő szakasz az andráshidai bukógáttól a zalaapáti közúti hídig tart. Ezen folyórész elején, Andráshidától nagyjából Petőhenyéig sebes pisztrángra is számíthatunk, de ez már a domolykók hazája. Az állományok népesek és a nagy méretű, 2-3 kg-os példányok sem ritkák. A parton álló, víz fölé hajló gyümölcsfa vagy bodzabokor alatt a termési időszakában majdnem mindig találunk lesben álló, a lepottyanó gyümölcsöt váró domolykót. Alibánfa és Kemendollár közötti szakaszon történt meg a bodzabogyóevő domolykó esete: egy pergetőhorgász mini wobblerrel kutatott domolykók után és egy éppen érő bokor alatt rájuk is talált. Már az első próbálkozása sikerrel járt és úgy döntött, hogy ezúttal áldoz a gasztronómia oltárán, sült hal lesz vacsorára. Még akkor sem fogott gyanút, amikor a kézben tartott hal felöklendezett egy kisebb maréknyi bodzabogyót, aminek a sötétlila leve a horgász csuklójától egészen a könyökéig csordogált. Elkészítette a halat ahogy kell, majd az első falatnál szomorúan tapasztalta, hogy a halhús ehetetlen, keserű ízű. A napok óta bodzát fogyasztó domolykó egész teste átvette a gyümölcs kellemetlen, kesernyés ízét.

A gyors folyású sóderos részeken megjelenik a védett nyúldomolykó, kisebb csapatai az erős sodrásban állva lesik az eléjük sodródó táplálékot. A teljes szakaszon mindenütt jelen van a fenékjáró küllő és a sügér is. Az élőhelyek ugyanazt a változatosságot mutatják, mint az előző szakaszok, de itt már – főleg Alibánfa után – megjelennek a viszonylag hosszabb, lassú folyású gödrös részek. Nem ritka a 3-4 m-es vízmélység sem. Ezek a mély vizű gödrök kétféle mederviszonyú biotópot kínálnak a halak számára. Az első élőhelytípusnál lassan áramló részeken bőséggel burjánzó vegetációt találunk, a víz szélét sok helyen szegélyezi nád, és viszonylag gyakoriak a hínáros, tökleveles partszegélyek. A második típus többnyire a nagyobb fákkal fedett árnyékos helyeken alakul ki, itt hiányzik a nád és az egyéb vízi növényzet, helyette partszéli tuskók és mélyen alámosott gyökeres partoldalak tarkítják. A halfauna ezeknek a nagyobb kiterjedésű élőhelyeknek köszönhetően jóval fajgazdagabb, mint a felsőbb szakaszokon. Nagy számú állományokkal képviseltetik magukat a keszegfélék, a szélhajtó küsz, a bodorka, a vörösszárnyú keszeg, a karikakeszeg és a dévérkeszeg gyakorinak mondhatók. Finom úszós szerelékkel majdnem biztos a fogás. Sajnos compóval és széles kárásszal, a védett fajok közül réti csíkkal és lápi póccal a folyó szabályozása miatt már csak nagyon ritkán vagy egyáltalán nem találkozhatunk. A lápi póc és a réti csík esetlegesen fellelhető a Zalaistvándi malomtóban, a Zalaegerszegen található kaszaházi csónakázótóban, a Zalaszentiván vasútvonal melletti kenderáztató tavacskákban, a pakodi malom megmaradt tavában és a még viszonylag stabil vízoszloppal rendelkező holtágmaradványokban, kubikgödrökben. Az 1800-as években kezdődött gazdasági érdek jellegű szabályozási munkák több 1000 hektár élőhelyet tettek tönkre, a természetben okozott kár felbecsülhetetlen. Ökológiai és természetvédelmi szempontból mindenképp szükség lenne a folyó revitalizációjára. Ezüstkárászból sok van és a lassabb részeken nagyobb testű pontyok is gyakran előfordulnak. A nádszegélyek és a bokrok mellől vág ki a bandázó keszegfélék közé a csuka, ennek a halfajnak is szép állománya van ezen a szakaszon. Az egyenetlen aljú gödrös mederfenéken a belógó gyökerek és tuskók között komoly süllőnépesség rejtőzködik, haldarabbal csalizva, feederbottal tapogatva vagy pergetve nem ritkán 50-60 cm-es példányok kerülnek horogra. Ezeken a helyeken, a partoldal alámosásaiban szép harcsákat is találhatunk, persze rekordméretű példányokat itt ne keressünk, de 15-20 kg-os nagybajszúak rendre előkerülnek innen. A gyorsabb folyású agyagos, kavicsos medrű részeken gyakran tréfálják meg a feedermódszerrel horgászó sporttársakat a nagy testű márnák. Nem ritka a 60-70 cm-es példány sem, még kisebb társaik meglehetősen gyakran kerülnek horgászkézre. Zalabértől lefelé a műcsalira vehemensen támadó balin gyakran okoz villámszerű meglepetést a pergetőhorgásznak. A halak járása nagyban függ a vízállástól. A zavaros, lassan áradó, pezsdülő víz kimozdítja rejtekhelyéről a harcsát és a márna is gyakrabban jelentkezik ilyenkor. Keszegezni, domolykózni és süllőzni természetesen jobb a megállapodott, tiszta víz. Csukára a ködös, esős időjárás a legmegfelelőbb. Az apró úszówobblerrel pergetés mellett nagyon eredményes a feeder- vagy úszós felszereléssel való cserkelés, amikor végigjárjuk és -horgásszuk a legjobbnak vélt domolykós és márnás részeket. Csalinak a harmatgiliszta, az apró garnélarák, de a haldarab is megteszi. Egy napi szakasz bejárásával kedvező viszonyok esetén nagyon szép és emlékezetes eredményt érhetünk el.

Emlékek és horgászat
A Zala partjait járva nem túl gyakran találkozunk horgásszal. A települések közúti hídjainak környékét kivéve a terület igazi vadon. Akár napokat is eltölthetünk vadregényes környezetben anélkül, hogy emberrel találkoznánk. A megyében lakó horgászok sem gyakran fordulnak meg itt, méltatlanul mellőzve ezt a csodás horgászvizet, pedig a cserkelő patakhorgász számára valóságos csemege a terület. Ha a folyót járva mégis horgászba botlunk, akkor többnyire gyermekkora óta itt horgászó, a folyót jól ismerő pecáshoz van szerencsénk. Ilyen horgász Simonffy László is, akit meglehetősen gyakran találunk a parton.

– Laci, mit jelentett számodra a Zala?

– Istentelen rossz gyermekként elkövetett csínyek után megnyugvást, a kalandvágy kiteljesedését. Nagyanyám meséiből megelevenedtek Robinson Crusoe kalandjai, az ősvadon, a tenger, a kunyhó a pálmafák tövében és természetesen a halfogás. A nagyszüleim lakhelye mellett elhaladó Zala megtestesített minden vágyat és álmot, amit egy négy-öt éves kisgyermek átélhet vagy elképzelhet. Már nagyon zsenge koromban horgászfelszerelést eszkábáltam magamnak. A folyóparton levágott mogyorófa botra rézdrótból hajlítottam gyűrűket, az orsó két szög volt, ami nagyszerűen beváltotta a zsinórtároló szerepét. Zsinórnak a szobaablak szúnyoghálójából kihúzgált műanyag szálakat kötöztem össze aprólékos munkával. Nagyanyám – látva elszánt törekvéseimet – hetedik születésnapomra meglepett egy úttörőbottal és a rávaló kicsi tárolóorsóval. Mondanom sem kell, hogy attól a perctől kezdve a bottal aludtam és a szabadidőm minden percét a Zalán töltöttem. Akkoriban nem így nézett ki a folyó, bár én már nem láthattam eredeti formájában, mivel a 70-es évek elején kezdtem horgászni, de a szabályzáskor levágott holtágak még teljes épségükben éltek és ezért horgászhattam is rajtuk. Mély, kanyargós, sötét színű vizek voltak, mai szemmel mérve elképesztő halgazdagsággal. A közismert fajokon – compó, aranyszínű széles kárász, csuka, harcsa, keszegfélék – kívül találkoztam a számomra mai napig ismeretlen halakkal is. A tüskés pikót és a nyúldomolykót a Búvár zsebkönyvekből még megismertem, de élt ott egy küsz kinézetű kék csíkos hal, amiről még mindig nem tudom, hogy mi lehetett. Hatalmas tömegben volt jelen a küllő – a jó ég tudja melyik fajta – és a domolykó is. Bármelyik hídról lenézve felhőszerű rajokban úszkáltak ezek a halak. Nem csoda, hogy ilyen körülmények hatására mániákus horgász lettem, éjjel jártam haza, drága nagyanyámnak számtalan aggódással teli órát okozva. Csupán 500 méterre volt a Zala, de a réten mezítláb gyalogolva a méhek gömbölyűre csípték a talpamat. Alig vártam, hogy leérjek a partra és a hűvös vízbe márthassam a sajgó lábamat. Akkoriban még a rét is másmilyen volt. Ezerféle virág nyílt, és ha a lekaszált szénában aludtunk, gyógynövényillatunk lett. A folyó illata is erősebben érződött, mint manapság, szinte halszagú volt a víz.

– És most, a mai időkben mit jelent neked ez a folyó?

– Ha tehetném, itt élnék a parton. Több mint ötven év után még mindig tud újat mutatni. Minden egyes horgásznap új felfedezést, örök változatosságot kínál. Teljesen természetszerű, ahogy mindig minden változik. Ez lenne a lényeg, ezért nem lehet megunni. Ideális méretű folyó a cserkelőhorgászatra, átlátható, de nem kényelmes horgásznak való. A hal élőhelyeinek a felkutatása is külön élmény számomra. Az így fogott zsákmány minden másnál többet ér, magam keresem meg, magam járok utána. Az itteni horgászatban az a kaland, hogy sosem tudhatjuk milyen és mekkora hal jelentkezik, ez a folyó igazi varázsa. Érdemes lenne ezt a folyót valamilyen módon visszaállítani legalább az eredeti viszonyokat megközelítő állapotba, mert ez ökológiai és természetvédelmi szempontból olyan szintre emelné a Zala értékét, amivel kevés kis vízfolyás dicsekedhet Magyarországon. Angliai példával élve, ha ez a folyó egy legyezőhorgászatot kedvelő angol lord birtokán folyna keresztül, már rég bioszféra-rezervátum lenne.

Miskolczi Lászlót a negyvenes korosztályt képviselő, minden szabadidejét horgászattal töltő és az ország vizeit járó sporthorgászt is gyakran megtaláljuk a folyó partján.

– Zalaegerszegen születtem, tehát a kora gyermekkori kalandozásokhoz kézenfekvő közelségben volt a folyó. Édesapám is gyakran vitt el oda kárászozni, majd jóval később, a kamaszkor végén a bandázásoknak és a folyóparti táborozásoknak is a Zala folyó adott otthont. Természetesen a horgászat egy percre sem maradt el, és azóta is töretlen lendülettel tart.

– Mit vársz az itt töltött időtől?

– Ellazulást, a gőz leeresztését. A hétköznapi pörgés után nagyon jólesik itt leülni, a napi gondokból kizökkenve csak a horgászatra koncentrálni. Mert itt van mire figyelni, szeretem ezt a folyót, szeretem, hogy az itt található halélőhelyek között válogathatok és szinte helyenként más és más fajokra horgászhatok. Ha akarok, egy húzós burványló szakaszon feederbottal márnázok, vagy éppen a lassú folyású tökleveles szélén keszegezek vagy pontyozok. A kedvenc halaim a bodorka és a domolykó. Ezekre a fajokra télvíz idején is, amikor a tavakon meglehetősen korlátozottak a lehetőségek, eredményesen horgászhatunk. A Zala nekem a meglepetések vize, ha kitartóan keressük a halat, szép eredményt érhetünk el. Amikor pezsdül és zavaros lesz a víz, vastag gilisztával csalizva hihetetlen élményekben lehet részünk. A patakhorgászat sokkal nehezebb és nagyobb gyakorlatot kíván, mint a tavi. Számomra ez jelenti a kihívást, az aktív pihenést. Az idősebb horgásztársaktól gyakran hallom, hogy régen milyen volt ez a víz, nekem mostani állapotában is tetszik, de ha valamilyen módon vissza lehetne állítani az eredeti állapotot, az maga lenne a csoda.