Az utolsó fordulójához érkezett a XI. Pontyfogó Országos Bajnokság, ahol 8 klubcsapat 24 párosa dönt a magyar bajnoki cím sorsáról és a jövő évi világbajnokságon a hazánkat képviselő klubcsapatról. Az eredménylista folyamatosan frissül.

Beindult a halfogás. Az első mérlegelésnél a TiZo Carp Team (Gaál Tibor-Nagy Zoltán) párosa ugrott ki, több, mint 120 kg-os fogással. A változékony időben több nagytestű ponty is horogra került, a legnagyobb 18 kg-os volt. A csapatok még csak dobócsővel etettek, az igazi "nehézetetés" még csak most következik. 

Az utolsó órák nem várt izgalmakat hoznak. A Racer Club már zsebében érezheti a klubcsapat bajnoki címet, két párosuk is vezeti a szektorát. Az egyéni versenyben is az ő párosuk (Kovács Gábor-Hegedűs Csaba)  áll az élen, a fordulót is jó eséllyel behúzzák. A dobogó második és harmadik helyéért kiélezett küzdelem folyik még most is. A mérlegelők folyamatosan dolgoznak, a fogások meghaladják az 5 tonnát, a forduló legnagyobb fábását 648 kg-al továbbra is a The One Micula-Péter-Radu Morar párosa jegyzi. Egyes helyek meglassultak, míg mások új erőre kaptak. Hogy mi lesz itt a végére???

Hatalmas hajrá, csupán 5 kg különbség, tórekord fekete amur, A Racer Club nem engedte ki markából a győzelmet. A mai fordulóban mindent vittek. Klubcsapat szinten, egyéniben és a forduló értékelésében is. A Kovács Gábor-Hegedűs Csaba (Racer Club) páros személyében új magyar bajnokot avatunk! Hatalmas gratula mindenkinek, aki végigküzdötte ezt a bajnokságot!

PontyfogóOB4 9

PontyfogóOB2 10

A 3. forduló végeredménye:

PontyfogóOB3 1
1. Racer Club 5 pont  2. The One Club 11 pont 3. Class Halzóna Carp Team 13 pont


ÖSSZESÍTETT CSAPAT VÉGEREDMÉNY:

PontyfogóOB3 3

Csapat h. s. db h. h. s. db h. h. s. db h. s. db h. Ö. p. Ö s.
Racer Club 1. Roskó Péter-Kiss Tamás B6 51980 16 2 A1 32800 9 4 B6 665430 101 1 750210 126 7 20 2065990
Racer Club 2. Banka Pál-Kiss Hugó C8 134130 25 1 C3 79010 27 4 C8 598490 102 3 811630 154 8
Racer Club 3. Kovács Gábor-Hegedűs Csaba A3 47810 10 3 B4 111830 24 1 A3 344510 38 1 504150 72 5
ABSOLUTE Carp Team 1. Bárdóczky Zoltán-Németh Zoltán B5 51800 12 4 A4 88080 15 1 A7 300250 39 2 440130 66 7 33 1141650
ABSOLUTE Carp Team 2. Bodó Ferenc-Pallag Róbert C2 101200 41 4 B2 63290 16 4 B8 127650 30 8 292140 87 16
ABSOLUTE Carp Team 3. Halász Attila-Győri Mihály A8 127470 23 1 C1 128200 29 1 C4 153710 43 8 409380 95 10
Silverbaits-Katran Team 1. Gerencsér Gábor-Keim Tamnás B1 58850 19 1 A7 21280 4 5 A1 277400 28 3 357530 51 9 38 1060330
Silverbaits-Katran Team 2. Oláh Tibor-Bosnyák Tamás A2 18810 6 7 B8 103070 31 2 C3 156940 38 6 278820 75 15
Silverbaits-Katran Team 3. Bula János-Haga Norbert C7 127360 22 2 C4 50520 30 7 B4 246100 22 5 423980 74 14
TiZo Carp Club 1. Gaál Tibor-Nagy Zoltán A4 50240 9 2 B1 100410 21 3 C5 605200 84 2 755850 114 7 40 1237730
TiZo Carp Club 2. Szilágyi Gergő-Magos Vilmos B2 51840 10 3 A2 12660 2 6 A6 157870 22 6 222370 34 15
TiZo Carp Club 3. Tóth Sándor-Kosaras Péter C1 6240 2 8 C7 93390 30 3 B3 159880 20 7 259510 52 18
Stég Product és Extra Carp Temerin 1. Zsibrita Pál-Tagyi Norbert A1 45100 20 4 C5 101260 23 2 B1 165830 19 6 312190 62 12 42 1282840
Stég Product és Extra Carp Temerin 2. Balogh Tibor-Balogh Hunor C3 103950 22 3 A6 12300 5 7 A2 184010 17 5 300260 44 15
Stég Product és Extra Carp Temerin 3. Bodor András-Simon Csaba B4 32230 8 5 B3 50390 15 6 C7 587770 92 4 670390 115 15
The One Club 1. Paál Norbert-Ács József C5 87440 19 5 B5 18750 5 7 A4 53490 6 8 159680 30 20 44 1515860
The One Club 2. Novák György-Novák Alex A6 33940 13 5 A8 37080 10 3 B2 403520 38 2 474540 61 10
The One Club 3. Radu Morar-Micula Péter B3 20820 6 7 C2 65560 18 6 C1 795260 93 1 881730 117 14
Class-Halzóna Carp Team 1. Szalók József-Bitó Péter A7 32140 12 6 C6 75270 22 5 B5 293490 49 4 400900 83 15 45 1243160
Class-Halzóna Carp Team 2. Honyák Gábor-Végh Róbert B8 12630 2 8 B7 59600 11 5 C2 472210 67 5 544440 80 18
Class-Halzóna Carp Team 3. Varga Attila-Pingor Zsolt C4 42440 10 6 A5 45670 5 2 A8 209710 30 4 297820 45 12
Non-Stop Halibut 1. Andrássy György-Garai Krisztián C6 35870 4 7 B6 3200 2 8 C6 154040 26 7 193110 32 22 62 738070
Non-Stop Halibut 2. Kovács József-Zibor Zoltán B7 21350 6 6 C8 16210 6 8 B7 372920 57 3 410480 69 17
Non-Stop Halibut 3.  Török Lajos-Török Zoltán A5 18330 4 8 A3     8 A5 116150 19 7 134480 23 23

PontyfogóOB2 7

ÖSSZESÍTETT EGYÉNI VÉGEREDMÉNY:

PontyfogóOB3 2

 
Páros ÖSSZ.SÚLY ÖSSZ.PONT
Racer Club 3. páros Kovács Gábor-Hegedűs Csaba 504150 5
TiZo Carp Club 1.páros Gaál Tibor-Nagy Zoltán 755850 7
Racer Club 1. páros Roskó Péter-Kiss Tamás 750210 7
ABSOLUTE Carp Team 1. páros Bárdóczky Zoltán-Németh Zoltán 440130 7
Racer Club 2. páros Banka Pál-Kiss Hugó 811630 8
Silverbaits-Katran Team 1.páros Gerencsér Gábor-Keim Tamás 357530 9
The One Club 2. páros Novák György-Novák Alex 474540 10
ABSOLUTE Carp Team 3. páros Halász Attila-Győri Mihály 409380 10
Stég Product és Extra Carp Temerin 1.páros Zsibrita Pál-Tagyi Norbert 312190 12
Class-Halzóna Carp Team 3.páros Varga Attila-Pingor Zsolt 297820 12
The One Club 3. páros Radu Morar-Micula Péter 881730 14
Silverbaits-Katran Team 3.páros Bula János-Haga Norbert 423980 14
Stég Product és Extra Carp Temerin 3.páros Bodor András-Simon Csaba 670390 15
Class-Halzóna Carp Team 1.páros Szalók József-Bitó Péter 400900 15
Stég Product és Extra Carp Temerin 2.páros Balogh Tibor-Balogh Hunor 300260 15
Silverbaits-Katran Team 2.páros Oláh Tibor-Bosnyák Tamás 278820 15
TiZo Carp Club 2.páros Szilágyi Gergő-Magos Vilmos 222370 15
ABSOLUTE Carp Team 2. páros Bodó Ferenc-Pallag Róbert 292140 16
Non-Stop Halibut 2. páros Kovács József-Zibor Zoltán 410480 17
Class-Halzóna Carp Team 2.páros Honyák Gábor-Végh Róbert 544440 18
TiZo Carp Club 3.páros Tóth Sándor-Kosaras Péter 259510 18
The One Club 1. páros Paál Norbert-Ács József 159680 20
Non-Stop Halibut 1. páros Andrássy György-Garai Krisztián 193110 22
Non-Stop Halibut 3. páros Török Lajos-Török Zoltán 134480 23

 

PontyfogóOB2 1 1

PontyfogóOB2 2

 

XI.PontyfogóOB 18

PontyfogóOB2 6