MOHOSZ – OTP Bank Magyar Bajnokságok - X. Freestyle Method Feeder OB 12. elődöntő, Koroncó, Torma Lake

A legnépszerűbb bajnokságunk 12. elődöntőjén 30 versenyzővel, három, egyenként tízfős szektorban kezdődött meg június 20-án a háromfordulós megmérettetés. A rács most is garantálta, hogy mindenki horgásszon minden szektorban, de a helyeket minden reggel a versenyzők húzták ki. Nagyon sokan versenyeznek ezen a tavon rendszeresen, így baráti hangulatú volt ez az elődöntő. Két forduló után kezdett kirajzolódni egy kemény mag, akik szemmel láthatóan jól olvasták a pályát, ám az utolsó fordulóban minden felborult. Kezdődött azzal, hogy az A szektorban az élbolyból hárman is egymás mellé sorsoltak, ráadásul pont nem a szektor adakozóbb felébe. Két másik rivális versenyző viszont szétsorsolt, ráadásul egy versenyzőnek egy sajnálatos esemény miatt fel kellett adnia a versenyt, így az egyik szektorban egy hely üresen maradt. Ezt a szektort nyerte is Császár Árpád, akinek egy szomszédja hiányzott, ahogyan Szabó Sándor sem hibázott – sajnos neki a verseny végén kellett sietve távozni családi okok miatt –, aki ugyancsak nyerte a szektorát. Volt olyan versenyző, aki sikeresen megszákolta a közel 20 kg-os pontyát, majd elmulasztotta felhúzni az úszómérlegelő cipzárját, így integethetett a távozó hatalmas halnak, és ezzel a továbbjutásnak is. Az A szektorban Ócs Sándor húzta a rövidebbet, de az ő továbbjutása így is biztosított volt, míg barátja, Horváth Kristóf egy bravúros négyessel a dobogóra állhatott. A versenyt Szabó Sándor nyerte 5 ponttal, második lett Császár Árpád 7 ponttal, míg Horváth Kristóf 8 ponttal szerezte meg a harmadik helyet. A következő versenyzők jutottak még tovább: 4. Gazdag Norbert, 5. Szabó András, 6. Ócs Sándor, 7. Zsinka Péter Boldizsár.

505923303_1155561219942817_5975283130085505892_n.jpg

Eredmények: https://ranglista.mohosz.hu/public/versenyeredmeny?vid=1380
Fotók: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1154002203432052&type=3
Videó: https://youtu.be/F_e5EZPZqAw