A MOHOSZ – OTP Bank Magyar Bajnokságok V. Harcsafogó Országos Bajnokság második fordulója 2025. június 11–15-én Leveleken, a Leveleki-víztározón került megrendezésre.

Sok csapat rágta a körmét a verseny utolsó óráiban, hiszen a verseny lefújásának pillanatáig nyitott volt a második és harmadik helyezés sorsa. Az összetett eredményben a Szőke Tisza Catfish Team (Simon Norbert, Kiss Balázs Levente, Csorba Ádám) előnye akkora volt, hogy tőlük a győzelmet nem lehetett elvenni. A Pentele Silurus (Danó Dénes, Danó Zoltán, Lengyel István) az utolsó reggelen egy 35 kg-os harcsával bebiztosította magának az összetett ezüstérmet. A harmadik helynek Catfish4U (Nagy László, Rék Attila, Varga Lóránt) csapat örülhetett.

A Leveleki-víztározó most olyan arcát mutatta, amit már régen láttunk országos bajnokságon. Többen is megfogták életük eddigi legnagyobb harcsáját, és a bajnokság legnagyobbja (61 kg) is most került horogra a Pentele Silurus Teamnek köszönhetően. Minden csapat fogott halat, az összfogás 936 kg volt, melyből 620 kg csak a 10 kilónál nagyobb harcsákból jött össze. 

Terveink szerint jövőre sokkal korábban kerül kiírásra a bajnokság, hogy több csapat tudjon nevezni.

Részletes eredmények: https://ranglista.mohosz.hu/public/versenyeredmeny?vid=1273

v harcsa ob 2 1