2024. 05. 25–26-án Nagybajomban, az Ötös-Hárs-víztározón 22 versenyzővel zajlott az egyik legnépesebb bajnokságunk hetedik elődöntője. 

Az Ötös-Hárs-víztározó a korábbi években adott már otthont elődöntőknek,  döntőnek is. Ugyan a tavalyi aszályos időszak megviselte a tavat, de szerencsére a vízszint újra régi. Nagybajom egy nehéz pálya, talán ezért is merték ilyen kevesen bevállalni. Itt nem a 100 kg-os fogásokról szól a verseny, így akik világbajnoksági induláson törik a fejüket, itt kaphatnak ízelítőt abból, hogy mire lehet számítani egy vébén. A kárász-ponty horgászatát kellett úgy megoldani, hogy a szektorelsőséghez elég volt az első fordulóban 19-20 kg, a másodikban pedig már 16 kg is. Az elődöntőt Varga János nyerte 2 ponttal, második lett Nyúl Barnabás 3 ponttal, a harmadik helyen Teller Dániel Csaba végzett 5 ponttal. Ez a három versenyző biztos továbbjutó a középdöntőbe, de még van hátra néhány elődöntő, így lehet még reménykedni. Köszönjük a SOMOGYHESZ segítségét az elődöntő lebonyolításában. 

mob-2024-eldont-1.jpg

Eredmények: https://ranglista.mohosz.hu/public/versenyeredmeny?vid=1017

Fotók: SOMOGYHESZ