2023. 10. 07–08-án került megrendezésre a XVII. Műlegyező Országos Bajnokság második fordulója Szlovákiában, a Garam folyó Zólyom–Szilácsi szakaszán.

A versenyt eredetileg nyárra tervezte az OVHB, de a magas vízállás miatt októberig kellett halasztani, ekkor már ideális körülmények várták a 18 versenyzőt. Az indulókat két kilencfős csoportra osztották. A versenyzők kétszer két órát horgásztak és ugyanennyit mérlegeltek. Szép fogások születtek, zömében pérek, de szivárványos pisztrángok, domolykók és két kuriózumnak számító dunai galóca is horogra akadt, amiket Markóczy Mária és Kovács Gergely fogott. A verseny 8 órától 18 óráig tartott. A fárasztó nap után a Zólyomi Horgász Egyesület elnöke adta át a dobogósoknak járó díjakat. A második fordulót Kovács Gergely nyerte két szektorgyőzelemmel, a 2×2 óra alatt 93 halat fogott. Második helyezett lett Szentiványi András Antal két szektorkettessel és 74 hallal. A dobogó harmadik fokára Bartucz Tamás állhatott egy első, illetve egy negyedik helyezéssel és 70 darab hallal.

mulegyezo_-_3.jpg

Részletes eredmények az alábbi linken:

https://ranglista.mohosz.hu/public/versenyeredmeny?vid=860