2023. július 15–16-án negyven mindenre elszánt horgász küzdött Kiskunmajsán, a Majsa-tavon a II. Free Style Rakós Botos OB 3. fordulóján.

A magyar bajnokokkal, világbajnokokkal is tűzdelt mezőnyben igazi kihívás volt kiharcolni a döntőbe jutást. A közel 40 fokos kánikulában nem volt nagy élvezet a fekete rakós botokat tologatni, jó szolgálatot tett a levágott ujjú cérnakesztyű. Szinte csak pontyok és amurok akadtak horogra, a jó eredmény érdekében belőlük kellett 8-15 darabot fogni, attól függően, hogy ki melyik szektorba került. Az óvatosan táplálkozó, a csalinak szinte csak odacsípő halakból sok lemaradt, de a külső akadások miatt is gyakran pattant vissza a szerelék. A nagy melegre való tekintettel a szervezők hideg frissítővel járták körbe a vizet. A horgászernyők alatt sokan leégtek a fordulók végére. Az elődöntőt két szektorgyőzelemmel Gyulánszki Nikolett nyerte 2 ponttal. A dobogó második és harmadik fokára négypontos versenyzők kerültek, Kerékgyártó György és Pintér Zsolt. Közöttük a fogott súly döntött, ami most a 81 500 grammot fogó Kerékgyártó Györgynek ezüstérmet jelentett, Pintér Zsoltnak pedig bronzot. A kiskunhalasi Ezüst-tavon októberben megrendezésre kerülő döntőbe az elődöntő első nyolc helyezettje jutott tovább.
Eredmények: 1. Gyulánszki Nikolett, 2. Kerékgyártó György, 3. Pintér Zsolt, 4. Kádár Zsolt, 5. Magyar Gábor, 6. Polyák Csaba, 7. Smányi Zsolt, 8. Varga Géza.

Részletes eredmények: https://ranglista.mohosz.hu/public/versenyeredmeny?vid=811
Fotók: https://www.facebook.com/media/set/?vanity=mohoszhu&set=a.671014658397478

II free style 2 1

II free style 2 2

II free style 2 3

II free style 2 4

II free style 2 5