Az utolsó nap memóriajátékkal és gumicsizma-hajítással folytatódott a házi csapatverseny, és megszülettek az országos horgászviadal várva várt végeredményei is.

Elérkezett a második versenyszám, a halfogás ideje. Az egy-egy beugró ponty mellett sok keszeget, bodorkát és balint fogtak a gyerekek.

Az utolsó előtti napon vendég érkezett. Az elmélet és célbadobás (casting) versenyszámok után szituációs gyakorlaton vettek részt táborozók és halvacsorával végződött az este.

A tábor második napja igen mozgalmasan telt. A gyerekek két előadást is meghallgattak és az első versenyszámban, a szerelékkészítésben is megmérették tudásukat.

A halfogás versenyszám második fordulóján az előző naphoz képest még melegebb volt, de ez a fogásokon egyáltalán nem látszott, sőt!

Legolvasottabb (2)

  • Heti

  • Havi

  • Összes