A keddi nap az előadásokról és gyakorlati bemutatókról szólt, valamint a szerelékkészítés verseny is ezen a napon került megrendezésre.

A tábor második napján hat órakor már a reggeli tornára gyülekező fiataloktól volt hangos a tábor. A reggeli után három előadás következett. Magyar Balázs a halakkal történő kíméletes bánásmódra hívta fel a táborozók figyelmét és bemutatta a halvédelmi eszközök helyes használatát. Kovács Norbert halfaunisztikai előadásában hazánk őshonos és idegenhonos halfajainak eredetéről, jelenéről és jövőjéről beszélt. Biri Imre a vízi közlekedés szabályait ismertette, majd evezni tanította az ifjakat. Azok, akik éppen nem csónakáztak természetesen a halakat vették üldözőbe és a keddi horgászversenyre tréningeztek. Ebéd után kezdetét vette a tábor négy fő versenyszáma közül az első, ami szerelékkészítés volt. Idén egy dobóelőkével és erőgumival kombinált hosszú előkés feeder végszereléket kellett a versenyzőknek elkészíteniük. A hosszú nap végére mindenkinek sikerült felkészülnie a másnapi versenyre, a horgászfelszerelések összekészítve sorakoztak a faházak teraszain. Az egész csapat fáradtan, de boldogan tért nyugovóra.

44 oiht 2nap 1

44 oiht 2nap 1 1

44 oiht 2nap 1 2

44 oiht 2nap 1 6

44 oiht 2nap 1 8

 

44 oiht 2nap 1 3

44 oiht 2nap 1 4

44 oiht 2nap 1 11

44 oiht 2nap 1 9

 

Legolvasottabb (2)