A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) és a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége csütörtökön tartott közös sajtótájékoztatót Vaskeresztesen az elmúlt évek közösen elért eredményeiről, fejlesztéseiről. A találkozón részt vett az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke, a térség országgyűlési képviselője, dr. Hende Csaba, aki aktívan támogatja a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége fejlesztéseit, kezdeményezéseit.

Puskás Norbert a MOHOSZ alelnökeként köszöntötte a megjelenteket és elmondta, hogy a Magyar Országos Horgász Szövetség tagszervezeteiben regisztrált horgászok száma a korábbi 300 ezerről 770 ezerre nőtt a tavalyi év végéig, melyből 600 ezer horgász minden évben vált ki állami jegyet és valamilyen területi jegyet. A MOHOSZ szervezeti rendszerében 26 területi szövetség, 1205 horgászegyesület tartozik, az említett paraméterekkel az ország legnagyobb civil szervezete. Ezen kiemelkedő eredmény rengeteg horgászvezető, versenysportoló, halászati őr és önkéntes munkája mellett úgy jöhetett létre az elmúlt néhány évben, hogy a Kormányzat stratégiai partnerként tekintett a horgászokra és MOHOSZ-ra. 

Ezen partnerség egyik első és legfontosabb eredménye, hogy a MOHOSZ és tagszervezetei kapták meg a halgazdálkodási jogokat a természetes vizeken nonprofit célú hasznosításra. A horgászok számára történelmi jelentőségű döntés volt, hogy 2016-tól megszűnt a kereskedelmi célú halászat a hazai természetes vizeken. Magyarországon jelenleg 2221 nyilvántartott halgazdálkodási vízterület található. Ezekből összesen az összterület 84%-a, 134 252 hektár tartozik a MOHOSZ szervezeti rendszerébe. Az elmúlt években elért országos eredményeket összefoglaltuk a „Szövetségben a horgászokkal” című tájékoztató kiadványba, mely mindenki számára hozzáférhető és tényszerű információkat tartalmaz. A kiadványból megtudhatjuk, hogy a MOHOSZ az állami támogatások segítségével halőri járműveket (pl.: terepjárók, csónakok), egyenruhákat, halvédelmi eszközöket (pl.: éjjellátók, távcsövek), vízpart karbantartását támogató gépeket (pl.: fűkaszák, motorfűrészek stb), valamint a vízminőség megőrzését és javítását segítő technikákat (pl.: szivattyúk, aggregátorok) biztosított – 30-50%-os önerő mellett – a területileg illetékes horgászszervezetek részére. A MOHOSZ az elmúlt három évben kiemelt pályázatokkal segítette az őshonos halak telepítését is, több mint 150 horgászszervezet részesült összesen 450 millió Ft értékű haltelepítési támogatásban. A horgászszervezetek utánpótlás-nevelésére és oktatására (pl.: horgásztáborok, szakkörök) eddig 227 millió forintot fordított a MOHOSZ.

Seregi Miklós a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége elnöke, az országos tájékoztatást követően elmondta, hogy a Szövetség jelenleg 44 vasi és 6 zalai horgászvíz halgazdálkodásra jogosultjaként közhasznú civil szervezeti formában tevékenykedik 1397,19 hektár vízterületen. Horgászlétszám vonatkozásában a 2020. évi rekord – 11 082 fő – felnőtt és gyermek horgász létszámukat tavaly is sikerült tovább növelnünk 11 524 főre. Nagy öröm számunkra, hogy ezen taglétszámból a gyermek állami jegyet váltó pecásaink száma 1781 fő volt, mely 127 fős növekmény a 2020. évi 1654 fő gyermeklétszámhoz viszonyítva. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége a Magyar Országos Horgász Szövetség belső pályázatain rendszeresen és eredményesen részt vett. Az elmúlt 4 évben 50 m Ft-ot meghaladó támogatás érkezett Vas megyébe a MOHOSZ ágon, mely lehetővé tette a szervezet halőri autóflottájának teljes megújítását, a vízpart karbantartási eszközök bővítését és még számos hasznos fejlesztés megvalósítását. Az őszi keszeg- és ragadozóhal-telepítésekhez is rendszeresen kapott támogatást a szervezet. Az elnök kiemelte, hogy az elmúlt években a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége dinamikus fejlődését a MOHOSZ-on kívül egyéb állami, térségi pályázatok is segítették. Így például a helyi Leader pályázatok, amelyeknek köszönhetően a szervezet vaskeresztesi horgászturisztikai központja kapott egy 42,0 kWp teljesítményű 124 napelemből álló okos napelemes rendszert, 8 nagy teljesítményű split klímát és egy hőszivattyús bojlert. A Leader pályázatoknál maradva elmondta, hogy Vaskeresztes és Narda települési önkormányzatok konzorciumi partnerségével sikerült egy közös turisztikai pályázaton a Szövetség előtti horgásztavat is bővíteni, ami szintén régi célja volt a Szövetségnek. A szervezet horgászközösségi programjai (pl.: Pinka-völgyi Halas Nap) is rendszeresen támogatásban részesültek, ami szintén nagy segítség volt a mindennapi működésben. Jól szimbolizálja az elmúlt évek rendkívüli fejlődését az utolsó pályázati sikerünk eredménye, amelynek keretében a Szövetség szomszédjában található telket sikerült megvásárolni a Magyar Falu Civil Alap programjának segítségével, mert kinőttük az „otthonunkat” – mondta el az elnök. Az elnyert 5 895 000 Ft támogatásból a területvásárláson felül még 140 méter hosszban kerítés is kiépítésre került, ami a napokban készült el. 

Zárszóként Seregi Miklós elmondta: „Hiába vagyunk a megye legnagyobb civil szervezete, a horgászok tagdíjából befolyt összegből ilyen fejlesztéseket nem lennénk képesek megvalósítani. Ahhoz, hogy ilyen környezetet, fejlesztéseket tudtunk teremteni, igenis szükség volt Magyarország Kormányának és Hende Csaba országgyűlési képviselő úr tevékeny horgászbarát hozzáállására. Ezt szeretném megköszönni Vas megye összes horgászának a nevében, a MOHOSZ-nak és képviselő úrnak”

Dr. Hende Csaba az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke és a térség országgyűlési képviselője elmondta: „A Kormány és jómagam is partnerként tekintek a horgászokra és különösen nagy öröm számomra, hogy a szemem láttára bontakozik ki az a szívós és céltudatos építőmunka itt Vaskeresztesen is, amit a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége vezetői képviselnek. Kollégáikkal, önkénteseikkel folyamatosan azon dolgoznak, rendkívül professzionális módon, hogy az általuk képviselt horgászközösség fejlődjön. Gratulálok az elért eredményekhez és további támogatásomról biztosítathatom a vasi horgászokat.”

IMG_4532.jpg

A sajtótájékoztatót követően a meghívott vendégek megtekintették a „Szövetségben a horgászokkal” kiadványban is bemutatott halőri és vízpart karbantartási eszközök egy részét, valamint a Magyar Falu Program keretében megvalósult területbővítést.

A „Szövetségben a horgászokkal” kiadvány online itt érhető el:

https://cdn.kormany.hu//uploads/sheets//b/b3/b35/b354df572f2c1550a4175b83a2237a6.pdf

Legolvasottabb (2)

  • Heti

  • Havi

  • Összes