Magyar Országos Horgász Szövetség Közleménye

Szlovéniában a Száva folyó melletti Radeče adott otthont az 55 év feletti versenyzőket érintő III. Masters Világbajnokságnak, a 65 év felettieket tömörítő XIII. Veterán Világbajnokságnak, illetve a XXII. Mozgáskorlátozott Világbajnokságnak, mely események október 9-én értek véget. A három magyar nemzeti válogatott igen sikeresen szerepelt, így az idei kiemelkedő sportszezon-eredményeket tovább javítva 4 éremmel, köztük két aranyéremmel zárták a világversenyt.

masters (55+) kategóriában a magyar nemzeti válogatott szenzációs versenyzéssel, 17,5 ponttal aranyérmet szerzett, a második Olaszország (31 pont), a harmadik Csehország (37 pont). Az egyéni versenyben világbajnok Ambrus Tibor 2 ponttal (17.296 gramm), Faragó Róbert szintén két ponttal (16.015 gramm) ezüstérmes, a bronzérmet három ponttal Zucchi Franco (Olaszország, 14.637 gramm) szerezte meg.A csapat összetétele: Timár Dániel kapitány, Baruta Richárd másodkapitány, Polyák Csaba csapatvezető, Ambrus Tibor, Erdei Attila, Faragó Róbert, Papp JózsefTimár Gábor versenyzők, Arató Soma, Borda Zsolt, Faragó Róbertné, Papp-Kósa Gabriella, Timár Dóra segítők. 

veterán (+65) kategóriában csapatunk 37 ponttal szépen csillogó bronzérmet szerzett, itt az ezüstérem Olaszországé 30 ponttal, a világbajnok pedig Anglia 25 ponttal. Egyéniben a legjobb magyar versenyzőként Jónás György 5 ponttal (5.827 gramm) az 5. helyen végzett. A csapat összetétele: Timár Szabolcs kapitány, Horváth László másodkapitány, Polyák Csaba csapatvezető, Czakó JánosJónás GyörgySzénási BélaVarga JózsefVörösházi György versenyzők, Dömötör Attila, Csöregi Balázs, ifj. Varga József, Gyurkovics Gyula segítők.

A mozgáskorlátozott válogatott 43 ponttal a hatodik helyet érdemelte ki, itt a 35 pontos Belgium a bronzérmes, a házigazda Szlovénia 21 ponttal ezüstérmes, Olaszország 18 ponttal aranyérmes. A csapat összetétele: Horváth Gy. Gábor kapitány, Gyulai Ferenc másodkapitány, Polyák Csaba csapatvezető, Csala Tibor (legjobb egyéni eredmény, 10. hely), Galambos SándorGurisatti GyulaJámbor JánosJéger Szabolcsversenyzők, Szász Attila, Forgács Gábor, Szűcs Attila, Szilvási Szilárd, Serman László, Deli Ibolya, Jámbor Dávid segítők.

Az idei utánpótlás-, valamint a method feeder világbajnoki címek és érmek után Magyarország újra bizonyította azt, hogy nem véletlenül vezeti az édesvízi világranglistát. A MOHOSZ ezúton is megköszöni a nemzeti-, valamint a „Magyar Csapat” szakszövetségi sporttámogatási rendszer partner szervezeteinek és cégeinek a támogatását, továbbá a csapatok felkészülésében közreműködő valamennyi munkatárs, önkéntes segítségét.  

Gratulálunk minden magyar versenyzőnek és sportvezetőnek az elért eredményhez!

MOHOSZ Elnöksége

Budapest, 2021. október 11.

MOHOSZ - A vizek, a halak, a horgászok érdekében és védelmében!