A Magyar Országos Horgász Szövetség pályázati kiírása a „kárókatona és a hód gyérítése” jogcímen történő 2024-2025. évi támogatásra

Pályázati kódszám: ÁPFE-VI/1/2024. Jóváhagyva: 2024. szeptember 30. Pályázati határidő: 2024. október 31.

A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) Elnöksége, valamint Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központja (a továbbiakban: OHSZK) a jelen pályázati kiírással az „Állománypótlási és Fejlesztési Célelőirányzat (ÁPFE)” keretében a halállományt veszélyeztető állat- és növényfajok gyérítésének támogatása jogcímcsoporton belül a kárókatona és a hód gyérítése jogcím támogatását hirdeti meg, melynek fedezetét az ÁPFE célelőirányzatra elkülönített 2024. évi szövetségi céltámogatási alap keretösszege biztosítja.

1. A támogatás tervezett keretösszege:

A vissza nem térítendő támogatás keretösszege a MOHOSZ Elnökségének döntése alapján 20.000.000 forint, azaz húszmillió forint, mely a 3. pont szerinti támogatott lőszerbeszerzés formájában vehető igénybe. Az Elnökség a jelen kiírás alapján beadott pályázatok mennyisége és minősége függvényében fenntartja a jogot a keretösszeg módosítására, illetve túligénylés esetén a pályázatok beadási idősorrend szerinti elbírálására.

2. A támogatást igénylők köre:

Egyszerűsített pályázatot (a továbbiakban: pályázat) adhatnak be a MOHOSZ azon horgászati célú halgazdálkodást és/vagy haltermelést folytató tagszövetségei, speciális jogállású tagjai, valamint tagszövetségi tagegyesületei melyek legalább 2022.01.01-től az országos horgászszervezeti rendszer részei (a továbbiakban valamennyi megjelölt horgászszervezet együtt: pályázó). Egy pályázó részéről a 3. pont szerinti jogcímen a 7. pont szerint meghatározott számú pályázati regisztrációs adatlap (a továbbiakban: adatlap) nyújtható be.
2024-ben nem pályázhat, vagy benyújtott pályázata esetén elutasításra kerül az a horgászszervezet, amely a 2022. vagy 2023. évben MOHOSZ támogatásban részesült és azzal határidőre, vagy - méltányossági elnökségi döntés esetén - a fizetési felszólításban megállapított póthatáridőre nem, vagy nem megfelelően számolt el, továbbá ha a MOHOSZ Alapszabályában, választmányi határozatában, MOHOSZ (ideértve: MOHOSZ OHSZK, Horgászjegy Kft.) szerződésben előírt horgászszervezeti kötelezettségét írásos felszólításra, az ott meghatározott módon és határidőre sem teljesítette.

3. A pályázható támogatás meghatározása és mértéke, egyes fogalom-meghatározások:

Pályázat nyújtható be a pályázó által hasznosított vízterületeken az őshonos halállományok és a vízparti környezet védelmében a nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo) gyérítésével és riasztásával, valamint az eurázsiai hód (Castor fiber) gyérítésével végzendő közfeladatok ellátását segítő lőszerbeszerzésre, illetve annak célhoz kötött felhasználására, az alábbi feltételekkel:
3.1. Fogalom-meghatározások
- Támogatási intenzitás: a jelen pályázati kiírás szerint számított nettó beszerzési árak összegének %-ban meghatározott támogatási hányada
- Támogatás: a megállapított támogatási intenzitás segítségével kiszámított támogatási összeg, amely 1000 Ft-ra kerekítve kerül meghatározásra.
3.2. A feladatok megvalósításának időszaka:
A feladatok megvalósítása a pályázat pozitív elbírálását és az erről szóló elektronikus döntési kiértesítést követően, kizárólag a hatósági engedélyben meghatározott időszakban történhet.
3.3. Egyéb előírások:
- A támogatás utólagos elszámolással, kizárólag az ilyen célra felhasználható méretű acél- és más, nem ólomtartalmú anyagból (wolfram, bizmut, cink, ón) készült sörétes lőszer beszerzésére használható fel.
- A támogatásból megvalósítandó feladat elsősorban az állam tulajdonát képező halállomány védelmét szolgálja, a felhasználás célterületei így elsősorban az állami tulajdonú halgazdálkodási vízterületek. A gyérítési helyszínek között emellett a vonulási útvonalak mentén elhelyezkedő haltermelési létesítmények (tógazdaságok) is fontos szerepet játszanak, mivel az itt kilőtt egyedek is a természetes vizek halállományára nehezedő nyomást enyhítik. A hód gyérítése esetében további feladat az árvízvédelmi létesítmények védelme, a telepített faállományok és a kapcsolt természeti értékek védelme, valamint a rágás okán kidőlő fák okozta, árvízvédelmet akadályozó torlaszok, kapcsoltan az esetleges személyi és vagyontárgyakban bekövetkező anyagi károk megelőzése, minimalizálása.
3.4. A támogatás mértéke:
A 2022. és 2023. évben - jogszerűen, illetve hatósági engedély alapján – kilőtt, illetve 2024. évben kilövésre tervezett kárókatona egyedek számának figyelembevételével (pályázati adatlap 1. melléklete), kilőtt/kilövendő egyedenként maximum 2.500 Ft/egyed, a hód esetében kilövésre tervezett egyedenként maximum 10.000 Ft/egyed, egy pályázat keretén belül maximum bruttó 1.650.000 Ft értékű lőszer beszerzésére, illetve felhasználására lehet pályázni. A megítélt támogatási összeg az igényelthez képest alacsonyabb összegre is vonatkozhat.

4. Támogatható, illetve a támogatásból kizárt költségek:

Kizárólag a pályázati kiírásnak megfelelő, a megfelelő pénzügyi bizonylatokkal igazolt beszerzés nettó értéke számolható el költségként.
Ha a támogatott vállalt feladatellátása az előírt határidőben nem valósul meg, akkor az érintett pályázó szerződése - mérlegelési lehetőség nélkül, a rendkívüli felmondás szabályait alkalmazva - felbontásra kerül. Ekkor a támogatott a támogatásra nem válik jogosulttá, illetve már teljesített támogatási kifizetés esetén kamatokkal növelt visszafizetési kötelezettség terheli.

5. A pályázat tartami és formai követelményei:

Érvényes pályázat kizárólag a MOHOSZ honlapjáról (www.nyito.mohosz.hu) letölthető adatlap (egyben az egyszerűsített pályázat alapjául szolgáló támogatási kérelem) hiánytalan kitöltésével, illetve az abban megjelölt mellékletek hiánytalan beküldésével együtt nyújtható be.
Kötelező csatolmány a pályázott lőszermennyiségről a pályázó nevére kiállított 3 db árajánlat, melyen szerepelnie kell a lőszer típusának, darabszámának, cikkszámának és anyagának (acél, wolfram, bizmut, cink, ón).

6. A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje:

Az adatlapot és mellékleteit elektronikus formában (az azon megjelölt kötelező formátumban), a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre kell legkésőbb 2024. október 31-ig beküldeni (e-mail küldés napja), a 3. pontban meghatározottak figyelembevételével. Kizárólag a kiírásban szereplő feltételeknek megfelelő, határidőn belül benyújtott pályázat fogadható el.

7. Benyújtható pályázatok száma:

Pályázónként egy, a 3. pont szerint meghatározott pályázat nyújtható be.

8. Hiánypótlás lehetősége:

Hiánypótlásra csak egy alkalommal, kizárólag az OHSZK írásos értesítésére, az ott meghatározott módon és póthatáridő szerint kerülhet sor.

9. A pályázatok elbírálása, annak főbb szempontjai:

A beérkező pályázatokat a MOHOSZ Elnöksége által kijelölt eseti bizottság - MA-HAL tagok esetén a MA-HAL bevonásával - bírálja el, a döntési javaslatot az OHSZK hagyja jóvá. A döntésről a pályázók kiértesítése legkésőbb 2024. november 15-ig írásban történik meg. A döntések a MOHOSZ weblapján és a Magyar Horgászban is közzétételre kerülnek.
Az elbírálás főbb szempontjai
A pályázati feltételeknek való megfelelés mellett az elbírálás során figyelembevételre kerül:
(1) A pályázó halgazdálkodási hasznosításában lévő vízterületek, illetve üzemeltetésében lévő haltermelési létesítmények nagysága.
(2) Az (1) szerinti területekből a 2022. és 2023. évben a kárókatona gyérítésében érintett vízterületek, illetve haltermelési létesítmények nagysága.
(3) A 2022. és 2023. évben jogszerűen kilőtt kárókatona egyedek száma, melyhez a megadott adatok alátámasztásához a bizottság figyelembe veszi az előző, 2023. évi lőszertámogatásban részesült pályázók esetén a leadott 2023. évi jelentést, új pályázók esetén a mellékelt 2022. és 2023. évi lőszerbeszerzések számláinak adatait.
(4) Az igazolható hódkárok nagysága, ideértve a vízügyi igazgatóságok kezelésében lévő, csatlakozó létesítményeket is.
A sikeres pályázóval az OHSZK támogatási szerződést köt.

10. A pályázati támogatás elszámolása:

A sikeresen pályázó szervezet a támogatott lőszerbeszerzésről pénzügyi és szakmai beszámolót köteles küldeni az OHSZK részére a támogatási szerződésben külön meghatározott tartalmú pénzügyi bizonylatokkal alátámasztva, az abban szereplő egyéb feltételek és határidők figyelembevételével. A támogatás utófinanszírozott, a támogatás összege a szerződési feltételeknek megfelelő elszámolás elfogadását követően kerül kifizetésre.

11. A támogatás rendeltetéstől eltérő felhasználásának következményei:

A támogatási szerződésben vállalt kötelezettségek nem teljesítése, a támogatás rendeltetéstől eltérő felhasználása, a beszámolási és elszámolási kötelezettség nem, vagy csak részbeni teljesítése esetén a támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül, ebben az esetben a pályázó az OHSZK írásbeli felszólítása alapján a támogatás számlával és egyéb pénzügyi bizonylattal igazolt teljes összegét a Ptk. által meghatározott késedelmi kamatokkal együtt a fizetési felszólítás kézhezvételétől számított 15 munkanapon belül köteles az OHSZK részére megfizetni.

12. Tájékoztatási kötelezettség és kapcsolattartás:

A támogatott minden esetben köteles a támogatás forrásának és a támogató személyének egyértelmű megjelenítésére, vagy ismertetésére. A követelményekről az OHSZK külön, írásban rendelkezik.
A jelen pályázati kiírással és a benyújtandó pályázattal kapcsolatban a pályázók munkanapokon 9:00-12:00-ig a 06 1 248 2594 telefonszámon kaphatnak felvilágosítást, illetve a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (e-mail) címre megírt kérdésekre az OHSZK munkatársai 3 munkanapon belül írásban válaszolnak.

Letölthető mellékletek:

Pályázati regisztrációs adatlap

1. számú melléklet