2023. április 19–23-án a Somogy-megyei Kisgyalán mellett található Hársasberki-horgásztó adott otthont az idei harcsafogó országos bajnokság első fordulójának. A festői szépségű vidéken található vadregényes tározó a harcsahorgászok egyik kedvelt horgászvize, hiszen az átlagosnál jóval termetesebb halak lakják a stégekkel és temérdek akadóval nehezített víz alatti rengeteget.

 A keddi pályakitűzés során jelentős záporok áztatták a somogyi dombokat és a gyülekező versenyzőket, ám ez a csapadék biztosította az állandó vízszintet a verseny idejére. A halfogás mindezek ellenére nehezen indult. A jelentős csónakforgalommal járó szerdai radarozás, bójázás és behúzás a vártnál jobban megzavarta a halakat, ugyanis több mint 30 óra telt el, mire az első termetes harcsa horogra került. Mindeközben a kisebbek sem voltak étvágyuknál, amikkel szorgalmasan lehetett volna gyűjteni a kilogrammokat. A következő óriás – ami 70 kilogrammot nyomott – péntek hajnalban érkezett. Ezt követően egyre több kapás jelentkezett a különböző rendszerű végszerelékeken, talán csak a délutáni időszak hozott némi nyugalmat.
 
Látván a kifogott halak labdaméretű bendőjét, a verseny félidejére már tisztán látszott, hogy a Hársasberki-horgásztó gazdag halállománya és az éppen tomboló kárászívás folyamatosan jóllakatja a harcsákat, így csak a kapitális példányok gyomrában maradt némi hely a csaliként felkínált bodorkáknak, karika- és dévérkeszegeknek. Ilyen bőséges természetes táplálék mellett a harcsák kétszer is meggondolták, hogy egyáltalán „megbajszozzák-e” a csalit. A versenyzők sokszor tisztában voltak azzal, hogy ragadozó ólálkodik a szerelék körül, de a kapásokra órákat, sőt napokat kellett várni. A harcsák nagyon óvatosan nyúltak a csalikra. A bődületes kapások ellenére sok üres bevágás és leakadó hal jellemezte a versenyt, három kapásra jutott egy sikeres fárasztás.
 
A „Harcsás Minden Ami Harcsázás Admin Team” például egy 70 kg-os hallal szűk fél kilogramm előnyre tett szert péntek reggel, azonban a HEBOSZ-MADCAT fél óra múlva egy 84 kg-os szépséggel magához ragadta a vezetést. Szombatra a kéttagú Ebihalakulat egyre szebb halakat fogva közel 20 kilóval vette át a vezetést, ám az Adminok csapata éjjel újra „kicentizte” és 22 dekával megelőzte őket.
Az utolsó reggelen a vizet jól ismerő helyi segítők azt mesélték, hogy Kisgyalánban a versenyzőknek az utolsó pillanatig résen kell lenniük. Reggel éppen a HEBOSZ-MADCAT Team mögött járt a mérlegelőcsapat, amikor éktelen csipogás és a szakítózsinór csattanása törte meg a csendet. A srácok félórás, nehezített pályán zajló izgalmas küzdelem után egy majdnem tórekord, 87,18 kilogrammos és 244 centiméter hosszú harcsának örülhettek. Bár a hátralevő két és fél órában többen lerágták a körmüket, a dobogós helyek elosztásába az utolsó 38 kilós „csöppség” már nem tudod beleszólni. Látszik, hogy Kisgyalánban féltve óvják a harcsaállományt, hiszen a 24 partra került harcsa átlagsúlya – egyedülálló módon – 31,5 kilogramm volt.
 
Az első forduló végeredménye:
1. HEBOSZ-MADCAT Team (Bodnár János, Sárvári Mátyás Márk és Sós János) 171 480 g
2. Harcsás Minden Ami Harcsázás Admin Team (Kujber Zoltán, Oroszi Gábor és Ruzsa György) 102 680 g
3. Ebihalakulat (Csabuda Máté és Nagy Bence) 102 460 g
 
 Részletes eredmények:
https://ranglista.mohosz.hu/public/versenyeredmeny?vid=724
 
A szeptemberi leveleki fordulóra nyitott maradt a bajnoki címért folyó küzdelem. Az első 12 csapat bármelyike felérhet a dobogóra, de a most nullázó csapatok is óriásit léphetnek előre. 
Köszönjük a Tógazda Horgászegyesület, a halőrök és a mérlegelésben segítséget nyújtó tagok kitartó munkáját!
 

III harcsafogo ob elso 1

III harcsafogo ob elso 2

III harcsafogo ob elso 3

III harcsafogo ob elso 4

III harcsafogo ob elso 5