Ma már egy horgász előtt sem ismeretlen a nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo) okozta felbecsülhetetlen kártétel vizeink halállományában. A Balaton térségében mintegy hétszáz nagykárókatona-pár fészkel a Kis-Balatonon, a Nagy-Berekben, valamint a Várpalota külterületén ismert költőhelyeken. Számuk az utóbbi években kis mértékben csökkent, ami az egész éven át tartó gyérítő vadászatuknak tudható be.

A nagyobb problémát nem is a nálunk fészkelő, hanem a téli vonulás alkalmával hazánkba érkező példányok okozzák. A szinkronszámlálásokon alapuló becslések szerint az idei télen 2000-2500 egyedre tehető a vonulás csúcsán a Balaton vízgyűjtőjén éjszakázó nagy kárókatonák száma, azonban kiugró évben ez az érték akár 5000 egyed is lehet. Utoljára 2017-ben volt olyan jelentős jégborítás, hogy a téli gyérítő vadászatukra nem volt szükség. Ebből is érzékelhető, hogy a probléma gyökere a globális klímaváltozásban keresendő. A gyérítő vadászatok alkalmával elejtett példányokon eddig finn-, észt-, svéd-, lengyel- és németországi gyűrűket találtak kollégáink. Az okos állatok a tél közeledtével csak addig vonulnak déli irányba, amíg feltétlenül szükséges. Míg korábban, a Magyarország kontinentális éghajlatára jellemző telek idején átrepültek felettünk, vizeink befagyásának elmaradásával egyre több nagy kárókatona lakmározza át nálunk a téli hónapokat. A nagy kárókatona átlagosan napi fél kilogramm halat fogyaszt el, így egy téli nap alatt a Balatonon akár egy kamionnyi haltelepítés mennyisége is lecsúszhat a torkukon. Kártételük azonban nem merül ki az elfogyasztott mennyiségben, ugyanis halászat közben több halat is megsebesítenek, amíg sikerül megfogniuk a számukra alkalmas táplálék­állatot. Ez a másodlagos kártétel, a hegyes és éles csőr által vágott nyílt sebek táptalajt nyújtanak a kórokozóknak, a hal egészségi állapota leromlik, rosszabb esetben elpusztul. A legnagyobb kárt a hosszúkás, hengeres testű halfajok között okozza, a Balatonon a süllő, a kősüllő, a balin, a garda és egyéb keszegfélék szerepelnek leggyakrabban az étrendjében. Nappal vadászik, éjszakára általában magas fák ágai közé csapatostul telepszik le. Az ismert nagyobb éjszakázóhelyek Alsóörsön, Tihanyban, Balatonőszödön, a Nagy-Berekben, a Kis-Balaton több pontján, Keszthelyen és Vonyarcvashegyen találhatók. Ezek a helyek messziről szembe tűnnek, ugyanis a madarak ürüléke fehérre fest mindent, amire ráhullik, ráadásul az így vastagon borított éjszakázófák sokszor teljesen elhalnak.

A cikk folytatása a Magyar Horgász márciusi számában olvasható!