Pelletwagglerezés

Szöveg és kép: Némethy Ferenc

Aki horgászott már bányatavon a nyári meleg napok beköszöntével, az tudhatja, hogy nem mindig a fenéken kell keresni a halakat. Ilyenkor jönnek képbe az olyan vízközti technikák, mint például a pelletwagglerezés.

Feederes horgászként régóta kacérkodtam az úszózás gondolatával, de valahogy sosem volt alkalmam kipróbálni. Azon generációhoz tartozom, akik a methodozáson keresztül sajátították el a horgászat alapjait. Számunkra a legtöbb úszós módszer bonyolultnak és misztikusnak tűnik. Nemrég viszont felkeltette az érdeklődésemet egy horgászvideó, amiben a vízfelszínen gyanútlanul táplálkozó falánk pontyokat sikerült a pelletwaggler technikával becsapni. A nyári időszakban jómagam is felfigyeltem erre a jelenségre, de született feederesként leginkább azzal próbálkoztam, hogy lecsaljam őket a mederfenékre. A videóban látottak az újdonság erejével hatottak rám, kiváltképp az az alapvetés, miszerint a pelletwaggler annyira egyszerű formája az úszózásnak, mint a feederhorgászatnak a methodozás. Mire elhatároztam magam az újabb kaland mellett, már jó pár hete benne jártunk a nyárban. Nem volt vesztegetnivaló időm, azonnal beleástam magam a témába.

Már megint az angolok
Nem meglepő módon a pelletwagglerezés, mint módszer Angliából származik. Ebből kifolyólag az angol nyelvű szakirodalom szinte megkerülhetetlen, ha mélyebben tanulmányozni szeretnénk a témát. Itthon még gyerekcipőben jár ez a technika. Magyar fordításban néhol pelletes vagy vízfelszíni úszós módszerként szoktak rá hivatkozni. Utóbbi viszont nem összekeverendő azzal a formájával, amikor a csalizás és az etetés teljesen lebegőpellettel történik. Az eredeti iskola szerint ugyanis lassan süllyedő pelletre van szükség. Na, de ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük azzal, hogy hol és mikor van létjogosultsága?

Bizony a nyári hónapokban, különösen a mély bányatavakon gyakran fölemelkednek a halak a felsőbb vízrétegekbe, mivel azok gyorsabban melegszenek. A módszer elsődleges célhala a ponty. Rájuk az év legnagyobb részében jellemző, hogy lent a fenéken egészen óvatosan táplálkoznak. Ezzel szemben ebben az időszakban önmagukat meghazudtolva „rabolnak” rá vízközt a bepottyanó falatokra. Emiatt agresszív, vehemens kapásokra érdemes számítani, amitől igazán élvezetes horgászatokban lehet részünk.

Szerencsére Budapest vonzáskörzetében rengeteg olyan intenzíven telepített, kavicskitermelésből visszamaradt bányató található, ahol nagy valószínűséggel sikeresen próbálhatjuk ki ezt a technikát. Így esett a választásom egy Délegyházától nem messze található vízre. Mielőtt átadhattam volna magam a horgászat önfeledt élvezetének, szükségem volt egy megbízható felszerelésre.

Milyen botot válasszunk?
A kimondottan pelletwaggleres horgászatra szánt matchbotok rövidebb, 3-3,6 méter hosszúságúak, mindemellett az angol hagyományoknak megfelelően kétrészes kivitelben készülnek. Én egy 330-as bot mellett döntöttem, amivel a legtöbb szituáció megoldható akár 30-35 méteres távig. A bányatóra jellemző, hogy elég hamar mélyül a meder, ezáltal 15-20 méterre a parttól már 4-5 méter közötti a vízmélység, ami bőven elegendő. Legutoljára még ennél is közelebb, 10 méteren használtam sikerrel a módszert.

Egy viszonylag speciális és kevésbé elterjedt technikáról beszélünk, ezért főképp a szigetországi márkák kínálatában találhatunk ilyen típusú botokat, amelyek a spicctagot leszámítva sok hasonlóságot mutatnak a light feederbotokkal (nem hiába jelennek meg együtt ugyanazon szérián belül). A vékony és pehelykönnyű blankhoz árkategóriától függően társul a bot akciója: míg a kedvezőbb árfekvésű botok inkább progresszív jegyeket viselnek magukon, addig a közép- és felsőkategóriában kompromisszumok nélkül válogathatunk a nyélből hajló, parabolaakciós pálcák között. Mindkét fajtának megvannak a maga előnyei. Én az utóbbit jobban kedvelem. Azt vallom, hogy egy jó horgászbot nemcsak egyszerűen teszi a dolgát, hanem a karakterisztikájával gyönyörködtet is.

Az orsó szerepe
Orsóválasztásnál az alábbi két szempontot vettem figyelembe: legyen pontosan szabályozható a féke, valamint legyen összhangban a teljes szerelékkel. Így az általam választott botra egy precíz fékrendszerű, 3000-es méretű orsó került. Egy jól beállított fék képes reagálni a hirtelen kapásokra és a váratlan kitörésekre fárasztás közben, éppen ezért a féket mindig állítsuk lazára. Az orsó méreténél sokkal fontosabb a súlya. Ennél a módszernél nem használok hátsó bottartót, helyette a bot nyele a combomon pihen etetés közben. Ha nincs meg az egyensúly, a hirtelen meginduló hal könnyedén leránthatja a botot a lábamról.

Az orsóra egyébként 0,20 mm-es vastagságú süllyedőzsinór (sinking) került. Ez a tulajdonság kifejezetten előnyösnek bizonyult nagyobb szélben. Ha a zsinór túl nagy hasat ereszt, akkor az úszó folyamatosan arrébb sodródik a hullámokkal, egyre messzebb kerül az etetéstől. Legyen bármilyen minőségi az orsónk és strapabíró a zsinórunk, bizony a nyári hónapokban, különösen a mély bányatavakon, akár már két-három fárasztást követően jelentkezhetnek a zsinór csavarodásának jelei. Nekem egyik alkalommal közel két és fél órát, valamint 20 pontyot bírt ki a szerelékem újraszerelés nélkül, ami kiválóan mutatja mennyire fontos a megfelelő összhang.

Úszótípusok
Ennek a módszernek a lelke egyértelműen az úszó. A piacon számtalan formájú, vastagságú, anyagú, súlyú waggler található. Mindegyik típusnak megvan a maga célja. Nekem kezdésnek elégnek bizonyult egy 6 grammos alapmodell. Noha a nagyobb, 8 grammos úszóval pontosabban és messzebbre tudtam horgászni, de az már jóval a csúzlim lőtávolságán túl esett. Ennek a típusnak habosított műanyag a teste, jól látható a bóbitája, továbbá rézsúlyok találhatók az alján. Az úszót egy gyorscsatlakozós forgóba rögzítettem, amit felül egy, alul pedig három gumiütközővel rögzítettem.

Végszerelék
Nagyjából 25-30 centis előkét használok, ami egy szimpla végfülbe hurkolva csatlakozik a főzsinórhoz. Ezzel a hosszúsággal még nem gubancolódik a végszerelék, de a gumiütközőkkel nagyobb eresztéket is beállíthatok. Próbálgattam többféle variációt, általánosságban nekem idáig előkével együtt körülbelül a 75 cm-es működött legjobban. Ehhez a módszerhez a jobb akadás érdekében kifejezetten javasolják az öblös (wide gape) formájú horgokat. Nekem is ezek váltak be szakáll nélküli kivitelben, 10-es méretben. Az első alkalmat leszámítva kevés halvesztésem volt velük. Végül a csalit szilikonkarikával kell rögzíteni a horoghoz. Ehhez érdemes szilikonkarikatágító-eszközt használni a gyorsabb csalizás érdekében, mivel az a jó, ha minél feszesebb a karika.

Csúzli
Megbízható csúzli nélkül el se indulok. Tapasztalataim szerint közepes erősségű gumi szükséges a 15-20 méterre történő etetéshez. Ez az a távolság, amit kis gyakorlással még viszonylag pontosan meg tudtam etetni. A legnagyobb kihívást egyértelműen a csúzli használata jelentette számomra, ugyanis a bent lévő szerelékre úgy célszerű a pelleteket lőni, hogy közben combunkra fektetjük a botot. Eközben az úszóra is figyelni kell, mert miután felpörögnek az események, sokszor csúzlival a kezemben érkeznek a húzós kapások.

Etetési stratégia
Mint ahogy a módszer nevében is benne van, az etetés és a csalizás pellettel történik. Az etetőpellet akkor jó, ha minél lassabban süllyed, ezáltal van ideje a halnak még vízközt összecsipegetni a behulló szemeket. Ha az egyszerűséget tartjuk szem előtt, akkor nyugodtan csalizhatunk ugyanazzal a pellettel, mint amivel etetünk. Ettől függetlenül érdemes kipróbálni a natúr mellett színes és aromázott pelleteket is. Methodhorgász lévén azonnal kísérletezgetni kezdtem a színekkel, de pár horgászat alapján jelentős különbséget nem tapasztaltam ugyanazon a vízterületen. Inkább használjunk nagyobb, 8 mm-es pelletet, mivel azt messzebbre és pontosabban lehet csúzlival bejuttatni. Három-négy-öt szemnél többet nem szükséges egyszerre belőni. Az első alkalmat leszámítva, amikor is majdnem egy órát kellett várnom az első pontyomra, alapozóetetés nélkül sikerült már negyedórán belül elérni az első kapást. A horgászat elején válasszunk egy fix pontot, és mindig oda etessünk. Az nem gond, ha az úszót nem mindig sikerül pont a közepébe dobni, mivel sokszor a széléről is el lehet csípni egy-egy jobb halat. Tehát kezdésnek lőjünk pár szem pelletet. Az elején mindig csúzlizok csalizás előtt és után egyaránt, hogy hamarabb felkeltsem a környéken tartózkodó halak figyelmét. Amint összegyűlnek előttem a halak, elegendő már csak csalizás előtt etetni. Ezután mehet be a szerelék. Ha fél percen belül nincs kapás, tanácsos pár métert kijjebb húzni a szereléket, majd újracsúzlizni. Ha ezalatt a fél-egy percen belül sincs kapás, meg kell ismételni az elejétől a folyamatot. Csalit minden kapás után érdemes cserélni, négy-öt dobást követően egyébként is leázik magától. Azok a horgászok, akik szeretnek pörgős, intenzív pecákban részt venni, garantáltan élvezni fogják.

Az első benyomások
A teljesebb kép reményében, többször kilátogattam a bányatóra. Első alkalommal nem számítottam sok halra, de ezt követően már nem volt kétségem afelől, hogy működik a módszer. Mindamellett, hogy egyszerű, látványos és rendkívül akciódús, könnyen tanulható, és ha figyelmesek vagyunk, azonnal megértjük a módszer mögötti elvet. Szélcsendben, kristálytiszta vízben saját szememmel láttam, ahogy a vízfelszín alatt úszó pontyok a csobbanó hangot követve pelletszemről pelletszemre jártak mindaddig, amíg a csalit meg nem találták. Nyugodtan nevezhetjük rapid horgászatnak ezt a technikát, mivel pár óra alatt látványos eredményeket lehet elérni, valamint megdöbbenve tapasztaltam mennyire minimális a felszerelésigénye még a hatékonyságáról híres methodhoz képest is.