Szöveg és kép: Pető László
A kánikula tovaszállt, a nyár is kicsúszott ujjaink közül, hiába kapaszkodtunk bele két kézzel, az ősz visszavonhatatlanul beköszöntött. A hűlő esték a meleg szobában remek alkalmat nyújtanak, hogy visszagondoljunk a nyári élményekre és az emlékezetes fogásokra.
Egy meleg augusztusi napon döntöttem el, hogy a következő napot a vízparton fogom tölteni, és ehhez a Földesi Horgásztavat választottam. Úgy éreztem, elérkezett a revans ideje, hiszen addigi egyetlen horgászatom alkalmával a tó nem fogadott a kegyeibe és nem ajándékozott meg egy hőn áhított nagyobb testű hallal.
Földes település és így a tőle pár kilométerre található tó Hajdú-Bihar vármegye szívében található, a 42-es főúton könnyen, néhány kilométeres letérővel megközelíthető. A víz híres szép halállományáról, amit nagy számú termetes ponty és amur színesít, épp ezért népszerű a bojlis horgászok körében is. Maga a vízterület kisebb szigetekkel tagolt, nagyon szép, zöld környezetben fekszik, partja rendezett, karbantartott. Szerencsére a nyári forróság sem tudott kárt tenni benne, hiszen a mögötte folyó Keleti-főcsatorna táplálja.
Az esti pakolást követően izgatottan tervezgettem a horgászatot, mit és hogyan kellene, lenne érdemes csinálni, vajon mi fogja elnyerni uszonyos barátaim tetszését? Ezt a felfokozott hangulatot a korai ébresztő sem tudta lehűteni, így hamar autóba pattantam és nekivágtam az útnak. Bár tervem, hogy a nap első sugarai már a vízparton találjanak nem sikerült, de így sem volt okom panaszra, hamar megérkeztem a tóhoz. A helykeresés nagy kihívást jelentett, lévén rengeteg sporttárs – hozzám hasonlóan gondolkodva – a horgászatnak szentelte napját, ráadásul gyorsabbak is voltak nálam, így a napijeggyel horgászók számára fenntartott partszakaszt telítve találtam, szerencsémre a halőrök segítségemre siettek és felajánlottak egy szabad helyet a halőrház előtt.
Gyors kipakolás és horgászhelyrendezés után végre elkezdhettem a „vadászatot”. Szenvedélyes feederhorgászként eszembe sem jutott volna más módszerrel próbálkozni ezen a tavon sem, mint a methodtechnika. A horgászhellyel szembeni sziget tövében kezdtem üldözőbe venni a halakat, amelyek szerencsére jól reagáltak törekvéseimre és hamar megörvendeztettek kapásaikkal, rövid időn belül több kisebb-nagyobb ponty és fehérhal akadt a horgomra. A nagy meleg később rányomta bélyegét a horgászatra, és már csak elvétve mozdult meg a spicc, de kitartásom megingathatatlan volt, meg akartam fogni az áhított halat. Azonban az idő csak telt és ellenfelemmé vált a harcban, közeledett az indulás ideje, de a tó még mindig tartotta magát, nem mutatta meg, mekkora halakat rejt valójában.
Így érkezett el az utolsó dobás ideje. Elkezdtem összepakolni felszereléseimet, de még mindig bíztam a szerencsében. Még megjöhet az az egy hal, amire nagyon várok – gondoltam. Mint oly sokszor, a pakolás közben végre életre kelt a botom, a spicc gyönyörű elhúzós kapást jelzett. Nemes ellenfél akadt horgomra, hosszú percekig viaskodtam vele, de a csatát ezúttal én nyertem. Egy szép, egészséges tükörpontyot fektethettem a bölcsőbe, 10,68 kilót mutatott a mérleg. Csodálatos érzés volt kézbe venni és megmutatni a kamerának. Bár nem a tó legnagyobb halát sikerült kifárasztanom, de jó szájízzel, a célomat teljesítve indulhattam haza egy csodás horgásznap végén. Jó néhány pontyot és még annál is több keszeget zsákmányoltam, majd adtam vissza a víznek. Biztos voltam abban, hogy ide még visszatérek.
Ez nem is váratott sokat magára, hiszen augusztus végén többedmagammal egy nyárzáró horgászatra érkeztem Földesre. Az előző alkalom 12 órájával szemben, most egy egész nap állt rendelkezésemre, hogy horogra csaljak néhány halat. Péntek délután érkeztem a vízpartra, természetesen első dolgom volt a szerelékek bejuttatása, ilyenkor a kényelem megteremtése csak másodlagos fontosságú. Hiába próbáltam minden fondorlatot, bármilyen csalit vagy csalogatóanyagot ezen a délutánon, estén, sőt éjszakán, a halak nem voltak partnereim, de nem csüggedtem, a feladat adott volt, rá kellett jönnöm, hogy mire vágynak a vízben lakó vetélytársaim, mivel kelthetem fel érdeklődésüket.
Nyugalmas éjszaka után korán ébredtem és ezúttal az előző alkalommal ellentétben tényleg a parton tölthettem a hajnalt, ami egyrészt csodaszép, másrészt ez a napszak és a kisebb változtatások végre elhozták a várt áttörést és megindultak a kapások. Ugyan nem abban az ütemben ment a halfogás, mint ahogy elterveztem, de elégedetlen így sem lehettem, az előrelépés az előző naphoz képest vitathatatlan volt. Pár ponty és apróbb halak megfogásával nyugalmasan telt a délelőtt, mígnem egy határozott húzást jelzett a feederbotom spicce. A hal elementáris erővel küzdött a zsinór végén, éreztem, hogy ezúttal ismét méltó ellenfélre találtam. Nagyjából fél óra fárasztás után halam már a part előtt rótta a tiszteletköröket előttünk, de szemmel láthatóan még ereje teljében volt, így nekem is össze kellett szednem magam, nehogy legyőzzön. Kitartottam. További néhány perc huzavona után megadta magát. Sokaknak nagy meglepetést okozott a megmerített ponty, hiszen a küzdelem során mindenki szentül meg volt győződve arról, hogy ez bizony bőven tíz kilogramm feletti hal lesz, de tévedtünk, egy gyönyörű nyurgaponty feküdt előttünk a pontybölcsőben, aminek a tömege nem sokkal haladta meg a hat kilót. Ez is ékesen jelzi, hogy mekkora erővel rendelkeznek ezek a sudár bajszosok. Természetesen a gyors mérlegelés és fényképezés után megköszöntem a nemes küzdelmet és ez a hal is visszanyerte szabadságát, hogy más horgászt is megörvendeztethessen, ha ismét elcsábulna egy finom falatra. A továbbiakban még horoghegyre csaltam pár kisebb uszonyost is, amolyan jutalomjátékként, majd a végtagjaimban kellemes fáradtsággal elkezdtem összepakolni, ismét eltelt egy horgásznap. Azzal a kellemes érzéssel indultam haza, hogy csodálatos órákat töltöttem gyönyörű környezetben, jó társaságban és a halfogás élménye sem maradt el. Mit kívánhatna még a horgászember? Természetesen azt, hogy minél többször lehessen része ilyenben.
Így telt számomra ez a két részletben eltöltött másfél nap a Földesi Horgásztónál. Sikerült revansot vennem, a víz megmutatta, hogy a kitartó horgász elérheti célját. Természetesen sok sporttárs fogott az enyémnél nagyobb halakat a tavon ottlétemkor is, főleg bojlikkal horgászva, de nekem ez sosem szegné kedvemet, hiszen a kitűzött célomat elértem. Csodálatos élményekkel gazdagodtam ezeken a horgászatokon, amelyeket öröm felidézni most, a csípős, hűvös estéken, és tervezgetni az eljövendőt, mikor, hogyan és hol vegyem üldözőbe ismét eme csodás teremtményeket, így folytatva a körforgást.
(Az írás megjelent a Magyar Horgász 2311 számában)
