Augusztus 19-én Budapesten, Vajdahunyad várában, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban tartották meg az Agrárminisztérium központi megemlékezési, egyben kitüntetési ünnepségét, ahol az államalapítás és az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából horgászszövetségi kezdeményezésre, valamint közös Miniszterelnöki Kabinetiroda - Agrárminisztérium indítványra megítélt állami kitüntetések átadására is sor került. Az elismeréseket dr. Nagy István agrárminiszter adta át.
Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója részére, „a halgazdálkodás területén végzett példaértékű szakmai munkája” elismeréseként. Szári Zsolt munkája során kiemelkedő érdemeket szerzett hazánk legnagyobb vízterülete horgászati célú halgazdálkodásnak kialakításában, a tavat ellátó haltermelés biztonságának megteremtésében és a balatoni hal, mint brand kialakításában, továbbá a MOHOSZ elnökségi tagjaként a sporthorgászat támogatásában.
Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta Csizmár Erika, a MOHOSZ Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központjának igazgatója részére, „a szervezet közfeladat-ellátását támogató szervezeti fejlesztések terén végzett példaértékű munkája” elismeréseként. Csizmár Erika kiemelkedő érdemeket szerzett Magyarország legnagyobb hálózatos civil szervezeti rendszere közfeladat-ellátásának, benne az állami horgászokmányok elektronizációjának pénzügyi és számviteli folyamatai megszervezésében, az átlátható, minőségi központi munkaszervezet kialakításában.
Meggyőződésünk, hogy a korábbi és a jelen állami kitüntetések egyben szimbolikus elismerései a horgászszervezetek, a halgazdálkodók egyre felelősebb munkájának, valamint a horgászok környezettudatos és szabálykövető szabadidős tevékenységének is.
A kitüntetetteknek szívből gratulálunk!