Október 20-án Budapesten, hagyományosan Vajdahunyad várában tartották meg az Agrárminisztérium központi megemlékezési, egyben kitüntetési ünnepségét, ahol az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja, október 23-a alkalmából több, horgászszövetségi-, illetve közös MOHOSZ – MA-HAL előterjesztésre megítélt elismerés átadására is sor került. A kitüntetéseket dr. Nagy István agrárminiszter adta át.

Miniszter Úr a Horgászatért Érdemérmet adományozta dr. Dérer István c. egyetemi tanár, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnökhelyettese, az Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központ főigazgatója részére „a vizek, a halak, a horgászok, a horgászat és a horgászsport érdekében végzett több évtizedes, áldozatos munkájáért”.

Ktüntetés_drDérer_231020.jpg

Szintén a Horgászatért Érdemérem kitüntetésben részesült dr. Hunya Miklós, a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének elnöke, „a horgásztársadalom és a horgászszervezetek érdekében végzett négy és fél évtizedes lelkiismeretes munkájáért”.

Ktüntetés_drHunya_231020.jpg

Miniszter Úr Pro Aquacultura Hungaria Díjat adományozott Bertalan József, a Bertalan és Társa Kft. (a Kft. a MOHOSZ speciális jogállású tagszervezete) ügyvezető igazgatója részére, „a természetes vízi halászat ismereteinek, a szakma örökségének az ökológiai alapú, horgászati célú haltermelés gyakorlatába történő sikeres átvezetéséért”.

Ktüntetés_Bertalan_231020.jpg

Szintén Pro Aquacultura Hungaria Díj kitüntetésben részesült dr. Urbányi Béla, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (a MATE a MOHOSZ stratégiai együttműködési partnere) Szent István Campus Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézetének egyetemi tanára, „az akvakultúra oktatás, kutatás és innováció területén hazai és nemzetközi színtéren végzett több évtizedes kiváló tevékenységéért”.

Ktüntetés_drUrbányi_231020.jpg

A kitüntetetteknek szívből gratulálunk!