Hétfőn egy előadás és egy gyakorlati bemutató mellett a szerelékkészítő verseny is megrendezésre került.
Komáromy Katalin és Bódi Soma vezetésével reggeli tornával indult a nap. Kovács Norbert halfaunisztikai előadását követően Erdei Attila Csaba négyszeres feeder magyar bajnok, feeder világbajnok, kétszeres csapatvilágbajnok tartott gyakorlati bemutatót a táborozóknak. Attila műhelytitkokkal és izgalmas történetekkel fűszerezve ismertette a feederhorgászat eszközeinek használatát. Kérdések és válaszok követték egymást miközben bámulatos pontossággal dobott újra és újra ugyanoda. Ezután Biri Imre a csónakos horgászat rejtelmeibe és kötelmeibe avatta be az ifjúsági horgászokat. A fiúk és a lányok ladikba szálltak, így közelebbről is szemügyre vehették a zegzugos holtágat. Ebéd után kezdetét vette a négy versenyszám közül az első – a szerelékkészítés –, amely során egy hosszú előkés feeder végszerelék megkötése volt a feladat. Ezután strandolás és horgászat következett. A vacsora előtt házi csapatverseny keretében sor került egy rendhagyó horgászversenyre is. A hat fős csapatokban ötpercenként váltották egymást a versenyzők, akiknek úgy kellett a lehető legtöbb halat fogniuk, hogy a többiek mindenben segíthettek nekik. Este ismét „szabad peca” volt, de sokán már a másnapi versenyre készültek, szereltek, előkéket kötöttek.