A Határréti-víztározó horgászrendje. Érvényes: 2025. március 14-től a 2025. horgászévre a Határréti-víztározóra (víztérkód: 13-036-1-1).

Kedves Horgásztárs!

Üdvözöljük a Határréti-víztározón. A Pilisvörösvár mellett fekvő Határréti-víztározót hasznosító MOHOSZ helyi horgászrendje idén is egységes formában kerül kiadásra, amely a területi jegyek elidegeníthetetlen melléklete. Határrét a Buda környéki horgászok egyik legnépszerűbb horgászvize, amit nem utolsó sorban Önöknek, a megszerzett bizalmuknak köszönhetünk. Közösen elért eredményeink megtartása érdekében a halállomány védelme, őrzése és gyarapítása, a vízi és vízparti környezet megóvása, fenntartása közös érdekünk, ezért a jövőben is számítunk segítő magatartásukra. 

MOHOSZ OHSZK munkatársai

A vízterületen való horgászati tevékenység folytatásához kizárólag napijegy váltására van lehetőség. 

Területi jegyet váltani csak a horgász regisztráció elvégzésével, Magyar Horgászkártya (kivéve gyermek és a turista állami jeggyel rendelkező horgászok) és érvényes állami horgászjegy és fogási napló vagy turista állami horgászjegy birtokában lehet, valamint a 2025. évi igazolt MOHOSZ szervezeti egyesületi tagsággal (az „emelt áras” jegytípus esetében a MOHOSZ szervezeti rendszerébe nem tartozó egyesületi tagsággal; a külföldi horgászok által kiváltható „külföldi” jegytípus esetében egyesületi tagság nem szükséges) rendelkező horgász számára adható ki és fényképes személyazonosító okmánnyal együtt érvényes. A Magyar Horgászkártya kézbesítéséig az online rendszer által igazolt sikeres kártyaigénylés is elegendő. 

I. Általános szabályozási előírások
1. A víztározón való horgászati tevékenység folytatásához 24 órás, online módon megvásárolt területi jegyek váltására van lehetőség, valamint személyesen a Pomázi Horgászegyesületnél és a Paduc Horgászboltban Pilisvörösváron.
2. Területi jegyet váltani csak a horgász regisztráció elvégzésével, Magyar Horgászkártya (a továbbiakban: MHK; kivéve gyermek, külföldi és a turista állami jeggyel rendelkező horgászok) és érvényes állami horgászjegy vagy turista állami horgászjegy, valamint fogási napló, továbbá az arra kötelezettek esetében igazolt 2025. évi MOHOSZ szervezeti horgászegyesületi tagság birtokában lehet. A külföldi horgászok által kiváltható, emelt áras jegytípusok esetében egyesületi tagság nem szükséges, a tagság létesítése a horgász döntése. Az egyéb emelt áras jegytípusok a MOHOSZ szervezeti rendszerén kívüli egyesületi tagsággal rendelkezők számára adhatók ki. Valamennyi horgászokmány arcképes személyazonosító okmánnyal együtt érvényes.
3. A horgász a horgászat megkezdése előtt köteles megismerni és a horgászat során betartani a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény (a továbbiakban: Hhvtv.) és a végrehajtására kiadott 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) rendelkezéseit, a MOHOSZ által kiadott Országos Horgászrendet (a továbbiakban: OHR), valamint a jelen helyi horgászrend (a továbbiakban: HHR) szabályait.
4. Az OHR rendelkezései a helyi horgászrendre kötelező érvényűek, azoktól az enyhítés irányába csak az OHR felhatalmazása alapján lehet eltérni, a szigorítás a halgazdálkodási hasznosító döntési jogosultsága. A halgazdálkodási hatóság OHR szabályaival ellentétes, jogerős határozatai az OHR szabályait a határozat tartalma szerint módosítják. A halgazdálkodási hasznosító a HHR keretében az OHR szabályait, valamint a halgazdálkodási vízterületen és annak partján alkalmazandó szabályokat kiegészítheti az általa hasznosított, kezelt egyéb területek és az infrastruktúra használatára, valamint ezen területek esetében a környezetvédelemre vonatkozó előírásokkal is. Ezen kiegészítő szabályok jogszabályi vagy szerződéses felhatalmazás esetén a nem horgász látogatókra is kötelező érvényűek lehetnek.
5. Rendkívüli időjárás, árvízi készültség vagy védekezés, valamint egészségügyi, környezetvédelmi, halegészségügyi veszélyhelyzet, halpusztulás esetén jogszabály, üzemeltetési szabályzat vagy hatósági határozat érvényesítése okán, továbbá horgászverseny, telepítés, munkavégzés esetén a halgazdálkodási hasznosító a horgászatot, vagy annak módját rendkívüli tilalomként, a horgászrendet kiegészítő eseti hirdetményében átmenetileg korlátozhatja. E korlátozás lehet általános, vagy csak meghatározott idősávra, területre kiterjedő. A halgazdálkodási hasznosító a rendkívüli tilalmakat azok hatályba lépése előtt legalább 3 nappal – ide nem értve a vis maior eseteket – eseti hirdetmény formájában, a hivatalos honlapján köteles közzétenni.
6. A horgászversenyekre vonatkozó eltérési lehetőségeket az Országos Versenyszabályzat, mint kötelező érvényű keretszabály, ennek nyomán a konkrét versenykiírás és szabályzat határozza meg. A Határréti-tározón kizárólag a halgazdálkodási hasznosító vagy a MOHOSZ hivatalos versenyszervezője rendezhet horgászversenyeket.
7. A horgász a horgászat kezdete előtt jogosult, egyben köteles a területi jegyen szereplő vízterület aktuális horgászati információinak (pl. fejlesztések, telepítések, rendkívüli tilalmak) megismerésére is. A halgazdálkodási hasznosító köteles a horgászok számára az aktuális horgászati és szabályozási információk folyamatos szolgáltatására. Ez az információszolgáltatás a hirdetményi közzétételen túl a vízparton kifüggesztett hirdetményben és a halőri tájékoztatás útján is megvalósulhat. Ha a horgász egy elrendelt rendkívüli tilalomról bizonyíthatóan nem értesült vagy nem lett értesítve, akkor a tárgyban felelősségre nem vonható. Bizonyítható értesítés a HORINFO szakrendszerben nyilvántartott e-mail címre kiküldött vagy a horgász személyes profiljának megnyitásakor megjelenő üzenet vagy dokumentum, illetve a jogosult hivatalos honlapján határidőben megjelentetett eseti hirdetmény.
8. A horgászat gyakorlásának alapvető feltételei közé tartozik az érvényes horgászokmányok megléte és azok a horgászhelyen történő mindenkori biztosítása. Ellenőrzés esetén biztosításon a helyszínen történő fizikai felmutatás vagy az e-horgászokmányok HORINFO szakrendszeren vagy a MOHOSZ „Horgász” applikáción keresztül történő bemutatása értendő. Ha a horgászokmány elektronikusan vagy elektronikusan is előállításra került és a horgász egy arra alkalmas készülék (pl. tablet, okostelefon) képernyőjén azt be tudja mutatni, akkor nem kötelezhető a papíralapú okmány bemutatására. Jelen szabály a HHR bemutatására is érvényes.
9. A területi jegy vásárlásával a horgász polgárjogi szerződést is köt a jegy kiadójával (halgazdálkodási hasznosítóval), s ennek keretében hozzájárul adatai hatályos jogszabályoknak megfelelő, célhoz kötött kezeléséhez.
10. A területi jegyhez kiegészítő jegy kizárólag az adott területi jeggyel el nem érhető, a helyi horgászrendben előre meghatározott többletszolgáltatások, vagy többlet horgászati lehetőségek biztosítására adható ki.
11. A halgazdálkodási vízterületen a hal annak jogszerű kifogásával és a zsákmány papíralapú vagy elektronikus fogási naplóban történő rögzítésével kerül a horgász birtokába. A rögzítés kötelezően a naplóban, továbbá – a naplóvezetésre vonatkozó általános szabályokat kiegészítése esetén – a HHR-ben meghatározott módon történhet. A halgazdálkodási hasznosító a hal elviteléért külön ellenértéket – ide nem értve a többletelvitel lehetőségéért előre megváltott kiegészítő jegy díját is – nem állapíthat meg.

II. A területhasználatra és környezetvédelemre vonatkozó előírások
12. A víztározó zsilipjén, a táblával megjelölt horgászati tilalmi területen, a halőrház előtt található zárt horgászhelyeken, valamint a külön eseti hirdetményben meghatározott egyéb területeken, partszakaszokon horgászni, valamint horgászkészséggel tartózkodni tilos. A hosszgáton horgászni tilos, tartózkodni is csak a gátőrházzal szemben lévő oldalon található horgászhelyek elfoglalásához és elhagyásához szükséges áthaladásig engedélyezett.
13. A horgászhelyek elfoglalása kizárólag érvényes területijegy birtokában, illetve a tározó területének elhagyása a halőrnél történő kijelentkezést és a fogás bemutatását követően engedélyezett.
14. A víztározó kijelölt parkolójának használata térítésmentes, őrzést nem tartalmaz. A nyitvatartási idő lejáratát követően a parkoló sorompója lezárásra kerül, ezért legkésőbb eddig az időpontig a horgász köteles a halőrháznál történő jelentkezést követően a parkolót elhagyni. A gépjárművel történő jogosulatlan (nem horgászati célú) közlekedés, illetve parkolás nem engedélyezett.
15. Az általános parti horgászatra engedélyezett szakaszokon az érkezés sorrendjében bármely szabad hely elfoglalható. A külön nem kijelölt horgászhelyek közötti legkisebb előírt távolság – a szomszédokkal történő előzetes megegyezés hiányában – 5 méter. Foglalt hely horgász általi létesítése tilos. A területijegy kiváltását, illetve érvényességét megelőzően a parton elhelyezett készségek, felszerelések a horgászhely átmeneti foglalására sem használhatók, jelzés esetén azokat a halőr köteles felelős őrzésre átvenni és az így szabaddá tett horgászhely az általános szabályok szerint elfoglalható. Csónak kizárólag indokolt esetben, szolgálati célból használható.
16. Statikus horgászhely (a készségek tervezett helyétől számított minimum 2,5 méteres körzetben) – külön helyi horgászrendi előírás esetén – csak akkor foglalható el, ha előtte az ott lévő szemét összegyűjtése, eltakarítása előzetesen megtörtént.
17. A horgászhelyen, illetve a horgászat során a természet védelmének szabályai értelmében a horgászati tevékenységen túl tilos a helyi élővilág állapotának, minőségének bármilyen megváltoztatása, zavarása, a víz szennyezése és a szemetelés bármilyen változata. A természeti és az épített környezet megóvása, a tisztaság fenntartása a használók kötelessége, kártérítési felelősség vállalása mellett.
18. A horgászat közben keletkezett szemét a vízparton csak az ott e célból elhelyezett tárolókba helyezhető el. Szemetelésnek minősül a cigarettacsikk és a szotyola-maghéj, valamint a rágó eldobása is. A keletkezett szemetet a horgászat befejezése után minden horgász köteles haladéktalanul elszállítani.
19. A horgász halpusztulás, víz- és környezetszennyezés észlelését köteles a halőr felé azonnal bejelenteni.
20. A vízminőség védelme érdekében csak a megfelelő minőségű (nem romlott) és a minimálisan szükséges mennyiségű etetőanyag, csaliféleség használható fel. A MOHOSZ vízminőség-védelmi okokból egyes etetőanyagok, csaliféleségek használatát korlátozhatja vagy megtilthatja.
21. A víztározó területére kutyát, egyéb háziállatot csak a halőr előzetes engedélyével lehet bevinni. A szájkosárra, pórázra is kiterjedő engedély esetén a tartás csak mások zavarása és veszélyeztetése nélkül, a keletkező hulladék szemétként történő kezelése mellett történhet. A kutya fürdetése tilos.
22. Sátorozni és tüzet gyújtani a víztározó teljes területén tilos.
23. Mások zavarása, a túlzott zajkeltés minden formája tilos. Nyilvánvaló alkoholos befolyásoltság vagy bódult állapot esetén a horgászat folytatása megtiltható. Indokolt esetben a hivatásos halőr jogosult hatósági intézkedés kezdeményezésére.
24. A kiépített védmű nem bontható meg.
25. A vízparton, horgászterületen elhelyezett padcsoportok és egyéb berendezési tárgyak rendeltetésszerű használata, állagmegóvásának elősegítése a mindenkori használók kötelessége. A védterületen lévő kommunális létesítmények használata a horgászok és kísérőik részére engedélyezett és térítésmentes, egyéb esetekben csak a halőrök engedélyével lehetséges. A létesítmények épségének és tisztaságának megóvása a mindenkori használók kötelessége, kártérítési felelősség vállalása mellett. 

III. Speciális horgászrendi előírások
26. A víztározón horgászati tilalmi terület került kijelölésre. A víztározó befolyójánál táblával jelölt tilalmi területen horgászni, vagy onnan etetni egész évben tilos.
27. A MOHOSZ személyi jogosultsági és tagsági-, valamint területi jegymátrix keretei között, a jogszabály által előírt kötelező adatok mellett valamennyi területi jegyen meghatározza az általános érvényességi időszakot (ide nem értve a horgászatra külön engedélyezett időszakokat), a fő horgászati jogcímet és személyi jogosultságot, valamint a vízterület víztérkódját.
28. A víztározó nyitvatartása a horgászati idényben:

Hónap

Nyitvatartás

Március

7:00–17:00 óráig

Április

6:00–18:00 óráig

Május

6:00–19:00 óráig

Június

6:00–19:00 óráig

Július

6:00–19:00 óráig

Augusztus

6:00–19:00 óráig

Szeptember

6:30–18:00 óráig

Október

7:00–17:00 óráig

November

7:30–16:00 óráig

December, január, február

zárva

A napi területi jegyek a víztározó aktuális nyitvatartási idejében érvényesek.  A napi területi jegyek érvényessége – eltérő MOHOSZ engedéllyel rendelkező személyek kivételével – ezen időszakon belül értelmezendő, éjszakai (nyitvatartási időn kívüli) horgászat általánosan nem megengedett, az ettől eltérő eseti lehetőségek külön kerülnek meghirdetésre.
29. A halőrház előtt található zárt horgászhelyeken, kizárólag az eltérő MOHOSZ engedéllyel rendelkező horgászok részére engedélyezett a horgászat.
30. Gyermekhorgász – ettől eltérő MOHOSZ engedély hiányában – kizárólag nappal, érvényes határréti területi jeggyel rendelkező kísérő jelenlétében horgászhat.
31. A horgászat idejét tekintve aktív horgászatnak minősül, ha a horgász bármilyen szereléke a vízben van, azaz a bedobás legalább egy horgászkészséggel már megtörtént.
32. A víztározón tilos a lékhorgászat, az etetőcsónak és a szonár (halradar) használata.
33. Horgászni a területi jegyen feltüntetett számú (2, vagy 1 db) horgászkészséggel és botonként 2, vagy 1 db horoggal (kivétel a gyárilag 3 horoggal ellátott pergető műcsali) engedélyezett, de készenlétben több felszerelt bot is tartható.
34. A horgászkészségek mellett az egyesületi tagsággal rendelkező horgász alkalmilag 1 db, maximum 1 mfelületű csalihalfogó emelőhálót is használhat, kizárólag a számára a horgászathoz szükséges, 15 cm-nél nem nagyobb – fogható – csalihalak gyűjtésére.
35. A horgászat során használt eszközöket, tárgyakat a horgászat befejezése után a vízből minden esetben el kell távolítani.
36. Általános elviteli tilalomként egész évben tilos elvinni a compó, széles kárász, sügér, kősüllő halfajokat.
37. Faj szerinti időszakos fogási tilalmak 2024. évben:

csuka

február 3. – március 31.

süllő, balin, sügér

március 3. – április 30.

ponty

mentesítve, nincs tilalom

harcsa

május 5. – június 13.

38. A pergető horgászat március 1. és április 30. között tilos. A MOHOSZ az időjárási viszonyok (ívás feltételei) függvényében e tilalmat külön hirdetményben módosíthatja.
39. A hal méretét az orrcsúcstól a farokúszó tövéig egyenes vonalban mérve kell megállapítani. A méréshez a horgász köteles megfelelő mérőszalagot tartani magánál.
40. A III. kategória (lásd táblázat) szerinti halaknál, ha az utolsó fogott – megtartható méretű - hallal a horgász a napi súlyhatárt átlépi, az még megtartható.
41. Valamennyi elvitelre kerülő, a fogási naplóban névvel, illetve azonosító kódszámmal jelölt halfaj előírt adatainak feltüntetése a fogási naplóban kötelező.
42. Sportcélú területi jeggyel rendelkező horgász halat nem tarthat meg.(Kivéve a jogszabály szerint nem visszaengedhető, invazív halfajok.)
43. Elviteli méret- és mennyiségi korlátozások:

napi általános felnőtt területi jegy esetén

kategória

halfaj

elvihető méretek és mennyiségek

méret

napi1

I.

ponty

30 cm - 

2 db, fajonként 1 db
(kettő együtt max. 3 kg)

amur

40 cm - 

II.

süllő, balin

40 cm - 

csuka

45 cm - 

 harcsa

60 cm -

III.

keszegfélék*

 ≤ 20 cm

3 kg

 egyéb**

 

1 A többlet halelviteli jeggyel kiegészített napi felnőtt területi jeggyel együttesen 3 db I. és II. kategóriába tartozó (pontyból legfeljebb 2 db, a többi halfajból 1-1 db, összesen max. 5 kg) és 3 kg III. kategóriába tartozó (keszegfélék, egyéb) halfaj tartható meg.

napi általános ifjúsági és turista területi jegyek esetén

kategória

halfaj

elvihető méretek és mennyiségek

méret

napi

I.

ponty

30 cm - 

1 db (max. 3 kg)

amur

40 cm - 

II.

süllő, balin

40 cm - 

csuka

45 cm - 

harcsa

60 cm -

III.

keszegfélék*

 ≤ 20 cm

3 kg

 egyéb**

 

Valamennyi területi jegy esetében egyaránt:
*Keszegfélék: dévérkeszeg, karikakeszeg, vörösszárnyú keszeg, bodorka, 
** Egyéb: küsz, ezüstkárász.

IV. Az összevont területi jegyekre vonatkozó előírások
44. A Határréti - víztározón az éves általános országos gyermek területi jeggyel rendelkező gyermek horgász 1 úszós horgászkészséget, azon 1 horoggal használhat, valamint esetében kizárólag III. kategóriába tartozó halfaj tartható meg, melyekből naponta legfeljebb 2 kg, évente összesen 10 kg fogható ki.

V. A horgászversenyekre, rendezvényekre vonatkozó előírások
45. Kiemelt események azon horgászversenyek, melyek időtartama alatt a horgászat helye, ideje, módja, vagy egyéb feltétele a HHR szabályaitól eltérően korlátozásra kerül. Ezen korlátozások érinthetik a vízterület bizonyos részét, vagy az egész vízterületet. A versenyek időpontját a MOHOSZ honlapján és közösségi oldalán bejelenti.
46. A meghirdetett horgászversenyek részére biztosított területeken a horgászversenyen résztvevők számára engedélyezett a horgászat. A vízterületeken nem a hasznosító által rendezett versenyek szervezése csak előzetes bejelentés alapján, megállapodás megkötésével történhet.

VI. Halvédelmi és horgászetikai előírások
47. A gyári műcsalik esetében rögzítési pontok szerinti horogszámának növelése, egy horog alá újabb horog rögzítése, a külső akadás elősegítése céljából történő átalakítása tilos.
48. Háromágú horog – a gyári műcsalik kivételével –, valamint drótelőke nem használható.
49. A vágóhorog és a kapcsos halkiemelő használata tilos.
50. Drótszák (a törpeharcsa kivételével), épített fém haltároló (ketrec), valamint nagy szembőségű műanyag tartószák hal tartására nem használható. Pányvára (kantárra) csak ragadozó hal fűzhető fel, halanként 1 db szájbilincs alkalmazásával.
51. A horgászhelyen a horgászat végéig gondoskodni kell a megtartani kívánt hal kíméletes tárolásáról és élve tartásáról. Egy haltartó szákban vagy pontyzsákban csak egy horgász zsákmánya tárolható.
52. A horgászat során a bevetett horgászkészségeket őrizetlenül hagyni, vagy azok felügyeletét másra bízni tilos. Őrzöttnek, illetve felügyeltnek minősül a horgászkészség, ha a horgász vizuális kapásjelző esetén haladéktalanul, hangjelzéses kapásjelző esetében az észleléstől számított legrövidebb időn belül bevághat, illetve megkezdheti a hal fárasztását.
53. A kifogott hal horgász általi bármilyen jelölése, csonkítása tilos. Csonkításon az uszonysugarak, bognártüske levágása, bemetszése, pikkelyek levétele vagy más, szándékosan okozott fizikai elváltoztatás értendő.
54. A szabályosan kifogott és így megtartott halak cseréje, illetve ezek horgászati tevékenység folytatása során történő (zárt vizeken a vízparton, horgászhelyen belüli) átadása és ajándékozása, a kifogott hal értékesítése tilos. Cserén azt kell érteni, amikor a hal már szákba (ragadozó esetén szájbilincsre) került és azt a horgász a horgászhelyén a később kifogott halra kívánná átcserélni. Átadáson ingyenes halátadás értendő egy másik, szintén horgászati jogosultsággal rendelkező, horgászatot folytató személy részére. Ajándékozáson egy horgászati jogosultsággal nem rendelkező személy részére történő átadás értendő. Értékesítésen a hal ellenérték fejében történő átadása értendő, az átvevő személyétől függetlenül.
55. A horgász egyéni felelőssége a választott célhalaknak megfelelő, halkíméletet is biztosító horgászeszközök és horgászfelszerelések alkalmazása, a horgászat teljes időtartama során a horgászatra alkalmas fizikai állapot fenntartása.
56. Ha a horgászat helyén bármilyen okból sorozatosan el nem vihető hal akad horogra, akkor a módszeren vagy a helyen változtatni kell a halőr egyidejű értesítése mellett.
57. Ha a horgászat során a megtartott elvinni kívánt és így szákba került halak száma elérte az adott kategóriára engedélyezett napi maximumot, akkor a kategória szerinti halfajokra a horgászatot haladéktalanul be kell szüntetni.
58. A megtartani nem kívánt halakról terítékfotó csak a horgászversenyek mérlegelésekor, illetve egyedi halgazdálkodási hasznosítói engedéllyel készíthető.
59. A visszaengedéskor a halat csak akkor szabad elengedni, ha az már az egyensúlyi helyzetét önerőből fenn tudja tartani, valamint mozgása (szabadulási reflex) beindult.

VII. A kiemelt szabályszegési cselekmények és irányadó szankcióik
60. A horgász a területi jegy kiváltásával, valamint a horgászat megkezdésével elismeri a horgászatra vonatkozó általános és helyi szabályok ismeretét és jogi-, erkölcsi-, valamint anyagi felelőssége teljes tudatában vállalja azok maradéktalan betartását.Tudomásul veszi, hogy köteles a halőri intézkedések betartására, az ellenőrzés során az együttműködésre; róla – külön jogszabályi előírások figyelembevételével – a hivatásos halőr kép-, video-, hangfelvételt készíthet; jogosulatlan horgászattal, halászattal kapcsolatos bűncselekmény, a területi jegy hatálya alá tartozó vízterületeken elkövetett szabálysértés kapcsán kiszabott, véglegessé vált (jogerős) halgazdálkodási hatósági bírság vagy eltiltás esetén, illetve a helyi horgászrendben meghatározott, bizonyított szabályszegési esetekben a területi jegye visszavonásra kerül / kerülhet, illetve a területi jegy váltásától a maximum 5 évre eltiltható.
61. A MOHOSZ igazolvánnyal és szolgálati jelvénnyel ellátott halőrei a halgazdálkodási és rendészeti jogszabályok alapján jogosultak a horgász okmányainak, zsákmányának, indokolt esetben felszerelési tárgyainak, csomagjainak és gépkocsijának ellenőrzésére, valamint visszatartására. Ellenőrzési szempontból a védterületen belül tartózkodó vendégek, kísérők is horgásznak minősülnek. A vízterületen ellenőrzésre jogosult még az Állami Halőri Szolgálat a halgazdálkodási hatóság munkatársa és a Rendőrség szolgálatban lévő, intézkedésre jogosult tagja. A hivatásos halőröket rendészeti szolgálati feladatot ellátó személyként fokozott jogi védelem illeti meg, intézkedéseik kötelező érvényűek.
62. A MOHOSZ-nak a helyi sajátosságok alapján lehetősége van további cselekményeket és azokhoz eltiltási mértékeket is meghatározni azzal, hogy az OHR-ben tételesen szabályozott cselekmények eltiltási mértékétől nem térhet el, illetve további cselekmények esetén az eltiltás mértéke az öt évet nem haladhatja meg.
63. A területi jegy visszavonását és a vásárlástól való eltiltást megalapozó kiemelt cselekmények és az eltiltás mértéke:

Horgászattal, halászattal kapcsolatos bűncselekmény
(pl. nagy értékű lopás, orvhalászat, állatkínzás) elkövetése

3-5 év

Halőri intézkedés végrehajtásának megtagadása, akadályozása

Felső méretkorlátozás feletti hal élő állapotban történő elszállítása
vagy annak kísérlete

Eltiltás alatt álló személy jogosulatlan horgászata

1-5 év, 
de legalább
az eltiltás idejének
a duplája

Felső méretkorlátozás megsértése 

1-5 év

Darabszám korlátozás megsértése

Mennyiségi korlátozás megsértése

Hal szándékos megcsonkítása

Bármilyen horgászattal kapcsolatos adatszolgáltatásnál valótlan személyi adat közlése,
rögzítése, horgászokmány meghamisítása, azon a személyi adatok módosítása         

Halgazdálkodási hatóság által megállapított szabálysértés
az itt külön nem nevesített cselekmények esetében

1-3 év, 

de legalább
az eltiltás ideje

Hal jelölése, haljel vagy chip engedély nélküli eltávolítása

1-3 év

A fogási napló vezetési szabályainak megsértése
(beírt adatok meghamisítása, változtatása, hal beírásának elmulasztása)

Tilalmi idővel védett, vagy jogszabály által védettnek nyilvánított,
illetve nem fogható hal megtartása

Alsó méretkorlátozás megsértése

Méretkorlátozással védett hal élő állapotban történő elszállítása vagy annak kísérlete

Egyidejű horgászat és rekreációs halászat

6 hónap-2 év

Horgászati tilalom alá eső területen vagy halfogási tilalom alatt horgászati
vagy rekreációs halászati tevékenység végzése vagy annak kísérlete

Egyéb, az OHR keretében rögzített tilalom megsértése

3 hónap-1 év

Egyéb, az OHR szabályain túli, a halgazdálkodásra jogosult által a helyi horgászrend
vagy eseti hirdetmény keretében, illetve versenyszabályzatban meghatározott szabályszegés


64. Hhvtv. alapján a halgazdálkodási hasznosító saját szankcionálási jogkörében a területi jegy visszavonását és a vásárlástól való eltiltást csak akkor alkalmazhatja, ha a szankciókat megalapozó cselekményeket és az azokhoz rendelt eltiltási mértékeket a helyi horgászrendje tartalmazza.
65. Az igazolt szabálysértéshez kapcsolódóan elpusztult vagy elpusztított hal kártérítési értékét a Vhr. 1. sz. melléklete szerinti halgazdálkodási érték, mint pótlási érték figyelembevételével a halgazdálkodási hasznosító jogosult a helyi horgászrendjében megállapítani, majd annak megtérítését előírni. A pontos értéket a mérlegelt súlyra számítottan, 1.000 Ft-ra történő kerekítéssel kell meghatározni és azt halgazdálkodási pótlási érték (pótdíj) befizetési jogcímen kell a horgásznak megfizetni. A pótdíj megfizetésétől függetlenül az elpusztult vagy elpusztított hal nem vihető el, így a horgász köteles azt – kérésére külön átadás-átvételi elismervény kölcsönös aláírása mellett – a halőrnek leadni.
66. A hal csonkítása, csonkítással járó jelölése esetén a pótdíj az elpusztított hal kártérítési értékével megegyező.
67. Az OHR alkalmazása keretében a területhasználatra, az egyes szolgáltatások igénybevételére, a természet- és környezetvédelemre vonatkozó és a horgászetikára vonatkozó tilalmi előírások megszegése esetén a visszavonás, eltiltás alkalmazása halgazdálkodási hasznosítói mérlegelés kérdése azzal, hogy az 1 évnél rövidebb eltiltással szankcionálható szabályszegés alapján megindított halgazdálkodási hasznosítói eljárás indokolt esetben nem helyettesíti szakhatósági eljárás vagy feljelentés kezdeményezését.
68. A halgazdálkodási hasznosítói eljárásoknál a döntésre jogosult a szabályszegés összes körülményének ismeretében, az itt megállapított keretek között dönt az eltiltás mértékéről. Az együttműködés, a halgazdálkodási pótlási érték megfizetésének vállalása, a szabályszegés jegyzőkönyvezett elismerése enyhítő körülmény.
69. Az egy horgászat alkalmával elkövetett több önálló szabályszegés esetén a cselekményekre kiszabható eltiltások időtartama összeadódik, de az eltiltás maximum 5 év lehet.
70. Amennyiben egy horgász egy szabályszegés elkövetése és szankcionálása után újra elköveti bármelyik szankcionált cselekményt, a második alkalommal az eltiltás az itt szabályozottak duplájára, de maximum 5 évre emelkedik.
71. Amennyiben egy horgász a korábbi eltiltástól számított 3 éven belül újabb szabályszegést követ el, az eltiltás mértéke legalább 2 év, de maximum 5 év lehet.
72. A visszavonásra, illetve a területi jegy váltásától való eltiltásra minden esetben a tényállást és a horgászrendi hivatkozást, valamint az eltiltás időtartamát tartalmazó hivatalos halgazdálkodási hasznosítói döntéssel és az erről szóló értesítéssel kerülhet sor.
73. A halgazdálkodási hasznosítói visszavonás és az eltiltás nem helyettesíti, de nem is követeli meg a horgászegyesületi fegyelmi szabályzatokban meghatározott eljárásokat, jogkövetkezményeket.

VIII. Záró rendelkezések
74. A területi jegy kiadója, illetve a halgazdálkodási hasznosító horgászszervezet, mint jogi személy az általa kezelt területeken bekövetkezett balesetekért és károkért felelősséget nem vállal, egyben kártérítési kötelezettségét kizárja.
75. Az érvényes Magyar Horgászkártyához kapcsolódó horgász balesetbiztosítás feltételeiről a MOHOSZ ad tájékoztatást.
76. A horgászok a vízparton, horgászterületeken elhelyezési berendezési tárgyakat, horgászati- és vízilétesítményeket kizárólag a saját felelősségükre használhatják.
77. Az itt nem szabályozott egyéb kérdésekben a Polgári Törvénykönyv, a horgászatra, a halgazdálkodásra, a hal védelmére, a környezet- és természetvédelemre, valamint rendészeti tevékenységre vonatkozó jogszabályok és MOHOSZ szabályozások, továbbá az egyesületi fegyelmi szabályzatok előírásai és rendelkezései az irányadóak. 

 Budapest, 2025. február 26.

Magyar Országos Horgász Szövetség

 Ügyeletes halőri és bejelentési telefonszám: 06-30-203-8604.