HATÁRRÉTI HORGÁSZREND Érvényes: 2021. január 1-től a 2021. horgászévre  a Határréti-víztározóra (víztérkód: 13-036-1-1)

Kedves Horgásztárs!

Üdvözöljük a Határréti-víztározón. A Pilisvörösvár mellett fekvő Határréti-víztározót hasznosító MOHOSZ helyi horgászrendje a korábbi évektől eltérően most egységes formában kerül kiadásra, amely a területi jegyek elidegeníthetetlen melléklete. A MOHOSZ keretein belül a 2021. évben is folytatódnak az ügyviteli reformok és az egyéb fejlesztések, így sok újdonsággal találkozhatunk majd. Határrét a Buda környéki horgászok egyik legnépszerűbb horgászvize, amit az intenzív telepítéseknek, munkatársaink kitartó munkájának és nem utolsó sorban Önöknek, a megszerzett bizalmuknak köszönhetünk! A több tekintetben is rendkívüli 2020. évre visszatekintve megtisztelő, hogy a vendégforgalom tekintetében nem várt és remélt módon újra csúcsokat döntöttünk. Közösen elért eredményeink megtartása érdekében a halállomány védelme, őrzése és gyarapítása, a vízi és vízparti környezet megóvása, fenntartása közös érdekünk, ezért a jövőben is számítunk segítő magatartásukra. 

MOHOSZ OHSZK munkatársai

A vízterületen való horgászati tevékenység folytatásához kizárólag napijegy váltására van lehetőség. 

Területi jegyet váltani csak a horgász regisztráció elvégzésével, Magyar Horgászkártya (kivéve gyermek és a turista állami jeggyel rendelkező horgászok) és érvényes állami horgászjegy és fogási napló vagy turista állami horgászjegy birtokában lehet, valamint a 2021. évi igazolt MOHOSZ szervezeti egyesületi tagsággal rendelkező horgász számára adható ki és fényképes személyazonosító okmánnyal együtt érvényes. A Magyar Horgászkártya sikeres kézbesítéséig az igazolásul szolgáló nyilatkozat is elegendő.

I. Általános szabályozási előírások

1. A horgász a horgászat megkezdése előtt köteles megismerni és a horgászat során betartani a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény (Hhvtv.) és a végrehajtására kiadott 133/2013. (XII.29.) VM rendelet (Vhr.) rendelkezéseit, a MOHOSZ által kiadott Országos Horgászrendet (OHR), valamint a jelen helyi horgászrend szabályait.

2. A HHR tételes jogszabályi hivatkozásokat nem tartalmaz, így horgászati szabályai - külön hivatkozás vagy szigorító MOHOSZ szabályozás hiányában - a Hhvtv. és a Vhr. aktuális horgászati szabályaival együtt értelmezendőek. Jelen horgászrendben külön nem szabályozott kérdésekben a vonatkozó hatályos jogszabályok és az OHR rendelkezéseit szükséges betartani.

3. A horgászat megkezdésének és gyakorlásának alapvető feltételei közé tartozik az érvényes horgászokmányok, valamint egy arcképes személyazonosító igazolvány megléte és azok a horgászhelyen történő mindenkori biztosítása, ellenőrzéskor felmutatása. 

4. A területi jegyhez vásárolható kiegészítő jegyek kizárólag az adott területi jeggyel el nem érhető, előre meghatározott többletszolgáltatások, vagy többlet horgászati lehetőségek biztosítására adható ki. Ezen szolgáltatásokat a HHR vonatkozó részeinél tételesen is szerepeltetjük.

5. A MOHOSZ előírása alapján a horgász köteles a területi jegy elidegeníthetetlen mellékleteként a HHR-t is a horgászat során nyomtatott formában magánál tartani. Lehetőség szerint kérjük a területi jegy ellenőrzésre való bemutatását egy arra alkalmas készülék (tablet, okostelefon) képernyőjén is a horgászat teljes ideje alatt biztosítani.

6. A horgász a horgászat kezdete előtt jogosult, egyben köteles a területi jegyen szereplő vízterület aktuális horgászati információinak megismerésére is. További információszolgáltatás a MOHOSZ honlapján (www.nyito.mohosz.hu), valamint a közösségi oldalain, a halőrháznál és a halőri tájékoztatás útján valósulhat meg. 

7. Amennyiben szabálytalanságot tapasztal, vagy a vízterülettel kapcsolatos bejelentést tenne, hívja a halőri telefonszámot: 06-30-203-8604, további elérhetőségek a HHR végén olvashatók.

II. A területhasználatra és környezetvédelemre vonatkozó előírások

8. A tározó zsilipjén, a táblával megjelölt kíméleti területen, a halőrház előtt található zárt horgászhelyeken, valamint a külön eseti hirdetményben meghatározott egyéb területeken, partszakaszokon horgászni, valamint horgászkészséggel tartózkodni tilos. A hosszgáton horgászni tilos, tartózkodni is csak a gátőrházzal szemben lévő oldalon található horgászhelyek elfoglalásához és elhagyásához szükséges áthaladásig engedélyezett. 

9. A horgászhelyek megközelítése és elhagyása kizárólag a halőrháznál való be és kijelentkezést követően engedélyezett. Bejelentkezéskor az azzal rendelkezők részéről a Magyar Horgászkártya leadása kötelező, melyet kijelentkezéskor, a fogási napló vezetésének ellenőrzése és a fogás bemutatása után lehet felvenni. 

10. A tározó kijelölt parkolójának használata térítésmentes, őrzést nem tartalmaz. A nyitvatartási idő lejáratát követően a parkoló sorompója lezárásra kerül, ezért legkésőbb eddig az időpontig köteles a horgász jelentkezni a halőrháznál. A jogosulatlan közlekedés, illetve parkolás pótdíjfizetési kötelezettséget von maga után. 

11. Az általános parti horgászatra engedélyezett szakaszokon - helyfoglalásra, foglalt helyre vonatkozó külön halgazdálkodási hasznosítói előírás hiányában - az érkezés sorrendjében bármely szabad hely elfoglalható. A külön nem kijelölt horgászhelyek közötti legkisebb előírt távolság - a szomszédokkal történő előzetes megegyezés hiányában - 5 méter. Foglalt hely horgász általi létesítése tilos. A parton elhelyezett készségek, felszerelések a horgászhely átmeneti foglalására sem használhatók. Jelzés esetén azokat a halőr köteles felelős őrzésre átvenni és az így szabaddá tett horgászhely az általános szabályok szerint elfoglalható. Csónak csak a halgazdálkodásra jogosult külön engedélyével használható.

12. Statikus horgászhely (külön MOHOSZ kijelölés hiányában a készségek tervezett helyétől számított minimum 2,5 méteres körzet) csak akkor foglalható el, ha előtte az ott lévő szemét eltakarítása megtörtént.

13. A horgászhelyen, illetve a horgászat során a természet védelmének szabályai értelmében a horgászati tevékenységen túl tilos a helyi élővilág állapotának, minőségének bármilyen megváltoztatása, zavarása, a víz szennyezése és a szemetelés bármilyen változata. A természeti és az épített környezet megóvása, a tisztaság fenntartása a használók kötelessége, kártérítési felelősség vállalása mellett.

14. A horgászat közben keletkezett szemét a vízparton létesített tárolókba, lezárt zacskóban helyezhető el. Szemetelésnek minősül a cigarettacsikk és a szotyola-maghéj, valamint a rágó eldobása is. A MOHOSZ a HHR keretei között rendelkezhet úgy is, hogy a keletkezett szemetet a horgászat befejezését követően minden horgász köteles haladéktalanul elszállítani.

15. A horgász halpusztulás, víz- és környezetszennyezés észlelését köteles a halőr vagy a MOHOSZ felé azonnal bejelenteni. 

16. A tározó területére kutyát, egyéb háziállatot csak a halőr előzetes engedélyével lehet bevinni. A szájkosárra, pórázra is kiterjedő engedély esetén a tartás csak mások zavarása és veszélyeztetése nélkül, a keletkező hulladék szemétként történő kezelése mellett történhet. A kutya fürdetése tilos.

17. Sátorozni és tüzet gyújtani a tározó teljes területén tilos. 

18. Mások zavarása, a túlzott zajkeltés minden formája tilos. Nyilvánvaló alkoholos befolyásoltság vagy bódult állapot esetén a horgászat folytatása nem lehetséges. Ebben az esetben a hivatásos halőr jogosult hatósági intézkedés kezdeményezésére. 

19. A kiépített védmű nem bontható meg.

20. A vízparton, horgászterületen elhelyezett padcsoportok és egyéb berendezési tárgyak rendeltetésszerű használata, állagmegóvásának elősegítése a mindenkori használók kötelessége. A védterületen kiépített kommunális létesítmények használata térítésmentes. A berendezési tárgyak és tisztaság megóvása a mindenkori használók kötelessége, kártérítési felelősség vállalása mellett. A wc használata a helyfoglaló horgászok, és kísérőik kivételével csak a halőrök engedélyével lehetséges.

III. Speciális horgászrendi előírások

21. A MOHOSZ személyi jogosultsági és tagsági-, valamint területi jegymátrix keretei között, a jogszabály által előírt kötelező adatok mellett valamennyi területi jegyen meghatározza az általános érvényességi időszakot (ide nem értve a horgászatra külön engedélyezett időszakokat), a fő horgászati jogcímet és személyi jogosultságot, valamint azt a vízterületet és víztérkódját, amelyre a területi jegy érvényessége vonatkozik.

22. A tározón kíméleti terület került kijelölésre. A tározó befolyójánál táblával jelölt kíméleti területen horgászni, vagy onnan etetni egész évben tilos.

23. A horgászati idő az adott napon a napijegyes nappali horgászatra engedélyezett időintervallum. A napi területi jegyek érvényessége - eltérő MOHOSZ engedéllyel rendelkező személyek kivételével - ezen időszakon belül értelmezendő, éjszakai horgászatra lehetőség nincs. A nappali horgászat a természeti és egyéb feltételek megléte esetén az év minden napján lehetséges.

24. A halőrház előtt található zárt horgászhelyeken, az eltérő MOHOSZ engedéllyel rendelkező horgászok részére engedélyezett a horgászat. 

25. A tározó nappali nyitvatartása a horgászati idényben:

Hónap

Nyitvatartás:

Március

7:00–17:00 óráig

Április

6:00–18:00 óráig

Május

6:00–19:00 óráig

Június, július

5:30–20:00 óráig

Augusztus

6:00–19:00 óráig

Szeptember

6:30–18:00 óráig

Október

7:00–17:00 óráig

November

7:30–16:00 óráig

December, január, február

időjárástól függően, 8:00–16:00 óráig

Éjszakai horgászatra a pénteki és szombati napokon, külön hirdetményben meghatározott időszakban és módon van lehetőség.

26. Gyermekhorgász - felnőtt kísérő részéről eltérő MOHOSZ engedély hiányában - kizárólag nappal, érvényes határréti területi jeggyel rendelkező kísérő jelenlétében horgászhat. 

27. A horgászat idejét tekintve aktív horgászatnak minősül, ha a horgász bármilyen szereléke a vízben van, azaz a bedobás legalább egy horgászkészséggel már megtörtént.

28. A tározón tilos a lékhorgászat.

29. Horgászni a területi jegyen feltüntetett számú (2, vagy 1 db) horgászkészséggel és botonként 2, vagy 1 db horoggal (kivétel a gyárilag 3 horoggal ellátott pergető műcsali) engedélyezett, de készenlétben több felszerelt bot is tartható. 

30. A horgászkészségek mellett az egyesületi tagsággal rendelkező horgász alkalmilag 1 db, maximum 1 m2 felületű csalihalfogó emelőhálót is használhat, kizárólag a számára a horgászathoz szükséges, 15 cm-nél nem nagyobb - fogható - csalihalak gyűjtésére. 

31. Általános elviteli tilalomként egész évben tilos elvinni: compó, széles kárász.

32. Faj szerinti időszakos fogási tilalmak:

csuka

február 1 - március 31.

süllő, balin, sügér

március 1 - április 30.

ponty

mentesítve, nincs tilalom

harcsa (<100 cm)

május 3 - június 15.

33. A pergető horgászat március 1. és április 30. között tilos. A MOHOSZ az időjárási viszonyok (ívás feltételei) függvényében e tilalmat hirdetményben módosíthatja.

34. A hal méretét az orrcsúcstól a farokúszó tövéig, a test középvonalán és annak görbületét is követve kell megállapítani. A méréshez a horgász köteles megfelelő mérőszalagot tartani magánál.

35. Ha a horgászat helyén bármilyen okból sorozatosan el nem vihető hal akad horogra, akkor a módszeren vagy a helyen változtatni kell a halőr egyidejű értesítése mellett.

36. Ha a horgászat során a megtartott elvinni kívánt és így szákba került halak száma elérte az adott kategóriára engedélyezett napi maximumot, akkor a kategória szerinti halfajokra a horgászatot haladéktalanul be kell szüntetni.

37. Ha a napi elviteli mennyiség esetében, illetve a III. kategória szerinti halaknál az utolsó fogott hallal a horgász a napi súlyhatárt átlépi, az még megtartható.

38. Valamennyi elvitelre kerülő, a naplóban névvel, illetve azonosító kódszámmal jelölt halfaj előírt adatainak feltüntetése kötelező.

39. Elviteli méret- és mennyiségi korlátozások:

napi általános felnőtt területi jegy esetén

kate-gória

halfaj

elvihető méretek és mennyiségek

méret

napi1

I.

ponty

30 - 60 cm

3 db, fajonként 2 db (ebből ragadozó fajonként 1 db, amur 1 db)

amur

40 - 80 cm

II.

süllő, balin

40 - 70 cm

csuka

45 - 80 cm

harcsa

60 cm -

III.

keszegfélék*

 ≤ 35 cm

3 kg

1 Egy horgászat alkalmával fajonként elvihető napi darabszám-korlátozással védett halfaj nem haladhatja meg az 5 kg-ot!

napi általános ifjúsági és turista területi jegyek esetén

napi általános ifjúsági és turista területi jegyek esetén

kate-gória

halfaj

elvihető méretek és mennyiségek

méret

napi1

I.

ponty

30 - 60 cm

2 db, fajonként 1 db

amur

40 - 80 cm

II.

süllő, balin

40 - 70 cm

csuka

45 - 80 cm

harcsa

60 cm -

III.

keszegfélék*

 ≤ 35 cm

3 kg

1 Egy horgászat alkalmával fajonként elvihető napi darabszám-korlátozással védett halfaj nem haladhatja meg az 5 kg-ot!

Valamennyi területi jegy esetében egyaránt:

*  Keszegfélék: dévérkeszeg, karikakeszeg, vörösszárnyú keszeg, bodorka, küsz

** Egyéb: törpeharcsa, a fekete törpeharcsa, a naphal, és az ezüstkárász

IV. Az összevont területi jegyekre vonatkozó előírások

40. A Határréti víztározón az éves általános országos gyermek területi jegyek esetében napi darabszám-korlátozással védett hal nem tartható meg, darabszám-korlátozással nem védett halfajokból évente összesen 10 kg, naponta legfeljebb 2 kg tartható meg az adott vízterületre vonatkozó HHR korlátozások figyelembevételével, valamint 1 úszós horgászkészség, 1 horoggal (ide nem értve a pergető műcsalit) használható.

V. A horgászversenyekre, rendezvényekre vonatkozó előírások

41. Kiemelt események azon horgászversenyek, melyek időtartama alatt a horgászat helye, ideje, módja, vagy egyéb feltétele a HHR szabályaitól eltérően korlátozásra kerül. Ezen korlátozások érinthetik a vízterület bizonyos részét, vagy az egész vízterületet. A versenyek időpontját a MOHOSZ honlapján és közösségi oldalán bejelenti. 

42. A meghirdetett horgászversenyek részére biztosított területeken a hasznosító által megjelölt személyek részére engedélyezett a horgászat. A vízterületeken magánkezdeményezésű versenyek szervezése csak előzetes bejelentés alapján, írásos megállapodás megkötésével történhet.

VI. Halvédelmi előírások

43. A gyári műcsalik esetében rögzítési pontok szerinti horogszámának növelése, egy horog alá újabb horog rögzítése, a külső akadás elősegítése céljából történő átalakítása tilos.

44. Háromágú horog - a gyári műcsalik kivételével - nem használható.

45. A vágóhorog és a kapcsos halkiemelő használata tilos.

46. Drótszák, nagy szembőségű műanyag tartószák hal tartására nem használható. Pányvára (kantárra) csak ragadozó hal fűzhető fel, halanként 1 db szájbilincs alkalmazásával.

47. A horgászhelyen a horgászat végéig gondoskodni kell a megtartani kívánt hal kíméletes tárolásáról és élve tartásáról. Egy haltartó szákban vagy pontyzsákban csak egy horgász zsákmánya tárolható.

48. A horgászat során a bevetett horgászkészségeket őrizetlenül hagyni, vagy azok felügyeletét másra bízni tilos. Őrzöttnek, illetve felügyeltnek minősül a horgászkészség, ha a horgász vizuális kapásjelző esetén haladéktalanul, hangjelzéses kapásjelző esetében az észleléstől számított legrövidebb időn belül bevághat, illetve megkezdheti a hal fárasztását. A horgász a készségét a horgászhely átmeneti elhagyásakor minden esetben köteles kivenni.

49. A kifogott hal tetszőleges megjelölése, csonkítása tilos.

50. A halgazdálkodási vízterületen a hal annak jogszerű kifogásával kerül a horgász birtokába, halgazdálkodási hasznosító a hal elviteléért ellenértéket nem állapíthat meg. A szabályosan kifogott és így megtartott halak cseréje, illetve ezek horgászati tevékenység folytatása során (zárt vizeken a horgászhelyen, a vízparton) történő átadása és ajándékozása, valamint a kifogott hal értékesítése tilos. Cserén azt kell érteni, amikor a hal már szákba (ragadozó esetén szájbilincsre) került és azt a horgász a horgászhelyén a később kifogott halra kívánná átcserélni. Átadáson ingyenes halátadás értendő egy másik, szintén horgászati jogosultsággal rendelkező horgászatot folytató személy részére. Ajándékozáson egy horgászati jogosultsággal nem rendelkező személy részére történő átadás értendő. Értékesítésen a hal ellenérték fejében történő átadása értendő, az átvevő személyétől függetlenül.

VII. Horgászetikai előírások

51. A horgász egyéni felelőssége a választott célhalaknak megfelelő, halkíméletet is biztosító horgászeszközök és horgászfelszerelések alkalmazása, a horgászat teljes időtartama során a horgászatra alkalmas fizikai állapot fenntartása.

52. Terítékfotók csak kivételes esetekben, horgászversenyek mérlegelésekor és szakcikkek illusztrációjaként készíthetők.

53. A visszaengedéskor a halat csak akkor szabad elengedni, ha az már az egyensúlyi helyzetét önerőből fenn tudja tartani, valamint mozgása (szabadulási reflex) beindult.

VIII. A kiemelt szabályszegési cselekmények és irányadó szankcióik

54. A MOHOSZ a helyi sajátosságok alapján jogosult visszavonásokat és azokhoz eltiltási mértékeket is meghatározni azzal, hogy az OHR-ben tételesen szabályozott cselekmények eltiltási mértékétől nem térhet el, illetve további cselekmények esetén az eltiltás mértéke az öt évet nem haladhatja meg.

55. A horgász a területi jegy jogosultjaként a horgászat megkezdésével tudomásul veszi, hogy köteles a halőri intézkedések betartására, az ellenőrzés során az együttműködésre; róla - külön jogszabályi feltételek fennállása esetén - a hivatásos halőr kép-, video-, hangfelvételt készíthet; jogosulatlan horgászattal, halászattal kapcsolatos bűncselekmény, a területi jegy hatálya alá tartozó vízterületeken elkövetett szabálysértés kapcsán kiszabott jogerős halgazdálkodási hatósági bírság, vagy eltiltás esetén, továbbá a helyi horgászrendben meghatározott, bizonyított szabályszegési esetekben a területi jegye visszavonásra kerülhet, illetve a területi jegy váltásától maximum 5 évre eltiltható.

56. A horgász a területi jegy kiváltásával, valamint a horgászat megkezdésével elismeri a horgászatra vonatkozó általános és helyi szabályok ismeretét és jogi-, erkölcsi-, valamint anyagi felelőssége teljes tudatában vállalja azok maradéktalan betartását.

57. A MOHOSZ igazolvánnyal és szolgálati jelvénnyel ellátott halőrei a halgazdálkodási és rendészeti jogszabályok alapján jogosultak a horgász okmányainak, zsákmányának, indokolt esetben felszerelési tárgyainak, csomagjainak és gépkocsijának ellenőrzésére, valamint visszatartására. Ellenőrzési szempontból a védterületen belül tartózkodó vendégek, kísérők is horgásznak minősülnek. A vízterületen ellenőrzésre jogosult még az Állami Halőri Szolgálat a halgazdálkodási hatóság munkatársa és a Rendőrség szolgálatban lévő, intézkedésre jogosult tagja. A hivatásos halőröket rendészeti szolgálati feladatot ellátó személyként fokozott jogi védelem illeti meg, intézkedéseik kötelező érvényűek.

58. A területi jegy visszavonását és a vásárlástól való eltiltást megalapozó kiemelt cselekmények és az eltiltás mértéke:

Horgászattal, halászattal kapcsolatos bűncselekmény (pl. nagy értékű lopás, orvhalászat, állatkínzás) elkövetése

3-5 év

Halőri intézkedés végrehajtásának megtagadása, akadályozása

3-5 év

Felső méretkorlátozás feletti hal élő állapotban történő elszállítása vagy annak kísérlete

Eltiltás alatt álló személy jogosulatlan horgászata

1-5 év, 

de legalább az eltiltás idejének a duplája

Felső méretkorlátozás megsértése 

1-5 év

Darabszám korlátozás megsértése

Halgazdálkodási hatóság által megállapított szabálysértés a külön nem nevesített cselekmények esetében

1-3 év, 

de legalább az eltiltás ideje

Hal jelölése, csonkítása

1-3 év

A fogási napló vezetési szabályainak megsértése (beírt adatok meghamisítása, változtatása, hal beírásának elmulasztása)

Tilalmi idővel védett, vagy jogszabály által védettnek nyilvánított, illetve nem fogható hal megtartása

Alsó méretkorlátozás megsértése

Méretkorlátozással védett hal élő állapotban történő elszállítása vagy annak kísérlete

Egyéb, helyi horgászrend horgászati szabályait érintő szabálysértés

3 hónap-1 év

59. A Hhvtv., valamint a Vhr. előírásainak megsértése esetén a területi jegy visszavonásra kerül és az elkövető a halgazdálkodási hatóságnál, egyéb szabálysértés, vagy bűncselekmény elkövetése esetén a rendőrségnél feljelentésre kerül.

60. A feljelentés, a halgazdálkodási hasznosítói visszavonás és az eltiltás nem helyettesíti, de minden esetben nem is követeli meg a horgászegyesületi fegyelmi szabályzatokban meghatározott eljárásokat, jogkövetkezményeket.

IX. Záró rendelkezések

61. Az itt nem szabályozott egyéb kérdésekben a Polgári Törvénykönyv, a horgászatra, a halgazdálkodásra, a hal védelmére, a környezet- és természetvédelemre, valamint a rendészeti tevékenységre vonatkozó jogszabályok és a további MOHOSZ szabályozások, valamint az egyesületi fegyelmi szabályzatok előírásai és rendelkezései az irányadók.

Budapest, 2020. december 31.

Halőri telefonszám: +36 30 203 8604