20 évvel ezelőtt, 2000. február 1. és 12. között egy súlyos ökológiai katasztrófa zajlott le a „legmagyarabb folyón”, a szeretett Tiszán. Egy bányavállalat elszabadult, 100 ezer m³ szennyvize cianiddal és nehézfémekkel szennyezte a Lápos folyón keresztül a Szamost, majd a Tiszát. A levonuló szennyező anyagok a folyó teljes hosszán rettenetes károkat okoztak az élővilágban. 

A halálosan mérgező hatású anyag koncentrációja a katasztrófa helyén 180-szorosan haladta meg a megengedett magyarországi határértéket, de a Szamos és a Tisza összefolyásánál még mindig a határérték 135-szöröse volt. A legsúlyosabb károk természetesen a Tisza élővilágában keletkeztek, ahol a 40 km hosszan elnyúló cianidfolt két hét alatt vonult le. A magyar vízügyi hatóságok sikeres intézkedéseinek köszönhetően a potenciális károk jelentős mérséklésre kerültek, ideértve az érintett települések ivóvíz-ellátásának biztosítását, valamint az élővilág lehetőség szerinti, legalább részleges megóvását is. Ennek köszönhetően a Tisza-tó döntő része érintetlen maradt, s a holtágak és árterek csak kis mértékben szennyeződtek, ám az áradásoknak köszönhető folyamatos felhígulás ellenére is Szegednél még mindig 15-szörös volt a határérték-túllépés. 

A hivatalos becslés szerint a Tisza magyarországi szakaszán 1241 tonna hal pusztult el, de áldozatul esett a Tisza és a Szamos makroszkópikus élővilágának jelentős része is. A károk következményeinek felszámolásában sokan önzetlenül vettek részt, horgászok és nem horgászok egyaránt. Itt és most minden érintettnek nagy tisztelet és köszönet érte!

A katasztrófa okán Magyarország közel 30 milliárd forintos kárigényt jelentett be, amely tartalmazza az élővilágot ért károk helyreállítási költségeit is, de ez a pénz örökre elakadt a „jog hálójában”, mivel a károkozó cég és jogutódja is csődeljárásba menekült. Ám - Kácsor Lászlót idézve - a folyók élni akarnak, így szeretett Tiszánk a vártnál és a szakma által elvártnál gyorsabban regenerálódott, a telepítések mellett főleg a Természet önzetlen segítségével, amely különlegesen kedvező ívási lehetőséggel is megsegítette a gyógyulgató folyót. 

Az elmúlt 20 év sajnos korántsem telt el egyéb, a természetes vizeinket érintő, kisebb-nagyobb ipari eredetű, egyéb katasztrófák nélkül. Gondoljunk csak az emberéleteket is követelő ajkai vörösiszap-katasztrófára, ahol a károk ás áldozatok sorában a Torna-patak és a Marcal szinte teljes élővilága is szerepelt, s a következmények felszámolása szintén milliárdokat emésztett fel. A vizeinket érintő veszélyek ma is számosak és mindig aktuálisak!

A tiszai katasztrófára emlékezve az Országgyűlés február 1-jét a Tisza élővilágának emléknapjává nyilvánította. Az eltelt 20 év már kezd elég lenni a lassú feledéshez. Igen, minden emléknap csak akkor ér valamit, ha vannak, akik emlékeznek. Ha pedig emlékeznek, akkor elgondolkoznak e szomorú történeten, a következményeken, vagy éppen azok elmaradásán, valamint - reményeim szerint - mindannyiunk egyéni és társadalmi felelősségén környezetünk védelme, megóvása, végső soron a jövőnk érdekében. 

Kérem a horgászokat és a horgászszervezeteket, lehetőségük szerint juttassák el ezt a néhány gondolatot a legtöbb egyén, illetve közösség irányába – talán már ezzel is tettünk közösen valamit az ügy, közös ügyünk érdekében!

Dérer István, MOHOSZ OHSZK