Fehérvárcsugó mellett, a Gaja patakon rendeztük meg a műlegyező országos bajnokság második fordulóját. Hol erősebb, hol csendesebb esőben telt a verseny első része, de ez sem a versenyzőket, sem a halakat nem zavarta.

 

A csodálatos  bakonyi erdő levelei pedig még zöldebben csillogtak az eső cseppjeiben. A halak nagyrésze súlyozott hallégyre, nedveslégyre vagy nimfára kapott, és a megfogott 35 hal, egy-két domolykó kivételével sebes pisztráng volt. Szép, egészséges pirospöttyesek 30-40 cm közötti példány. 

Rotációval próbáltunk egyenlőbb esélyeket biztosítani a versenyzőknek, háromszor cseréltek a horgászok helyet, így négy különböző szakaszon tudta mindenki kipróbálni az esélyeit. Két menet után ebédszünetet tartottunk. Akkorra teljesen megfőtt a reggel óta rotyogó vaddisznópörkölt a bográcsban, sőt még az eső is elállt és kicsit ritkult a felhőzet. Délután itt-ott lehetett látni aktiivitást a felszínen, nem egy szép pisztrángot sikerült megfogni úgy, hogy  “látott halra” dobtak a a versenyzők. A pályacserék miatt egész napos lett a verseny, 17 óra is elmúlt, mire összesítettük az eredményeket.

Mikor elköszöntünk egymástól a parkolóban, ismét csapkodott az eső, és az ablaktörlő is dolgozott hazáig. Az időjárás ellenére kitűnő hangulatban telt a nap, és igazi sportársi segítőkészség volt jelen végig a verseny alatt. Köszönet a szervezőknek, segítőknek és nem utolsósorban a Horgászegyesületek Fejér Megyei Szövetségének. 

Dobogósok: 

1 - Tölgyesi Levente  2 - Markóczy István  3 - Futó Márton 

A bajnokság állása két forduló után:

 
XIII. MŰLEGYEZŐ ORSZÁÍGOS BAJNOKSÁG 2019.
 
1. Forduló - Vas megye
2. Forduló - Gaja patak
 
2019. április 13
2019. május 4
 
Fogott hal
Pontszám
Helyezés
Fogott hal
Pontszám
Helyezés
Bajzát Zoltán
0
0
12
1
400
12
Balog Tibor
1
140
8
2
880
8
Futó Márton
2
360
3
4
1220
3
Hetyéssy Pál
1
180
6
3
1140
4
Korvin Tamás
2
360
3
2
860
9
Kovács Gábor
0
0
12
2
720
11
Lettner Balázs
1
200
5
1
340
13
Markóczy István
4
660
1
5
1880
2
Monos Tibor
1
160
7
2
860
10
Móré György
0
0
12
2
920
6
Pálinger István
2
320
4
3
1080
5
Tóth Tibor
1
140
8
3
880
7
Tölgyesi Levente
3
380
2
5
1920
1